Szombathely.hu
℃
km/óra
2024.04.19., péntek 
Mellettem áll az Isten
Az egyik percben nap-perzselős, a másikban hűvös- felhőkergetős tavaszi délutánon látogattuk meg Törőcsik Marit Velemben. Amiként szülőfalujával, a Heves megyei Péllyel,úgy az 1973 óta otthonának számító alpokaljai községgel, no,meg Szombathellyel szintúgy összeforrt létpályája.
Mikor legutóbb, tavaly decemberben Marikánál jártam, üzent a toronyi Gazdag Gyula Általános Iskola diákjainak, szüleiknek meg a pedagógusoknak, szép, boldog esztendőket kívánt, s nagy szeretettel emlegette az édesapját, aki a szülőfalujában igazgató-tanító volt. Most, május (talán az egész esztendő legjelesebb) ünnepei, anyák napja és gyermeknap apropóján arra kértem, hogy beszéljen az édesanyjáról.
„Fantasztikus család voltunk. S nem tudom kettéválasztani anyámat meg apámat. Gyönyörű szép két ember volt! Anyám a megye egyik legelegánsabb asszonya volt. Csodálatos kalapokkal, cipőkkel. Ez nekem nagyon tetszett kislányként.
A szüleink szabadjára engedtek bennünket, önállóan dönthettünk mindenben. Ám ha úgy vélték, hogy valami nem helyes, akkor szóltak, gondolkodjunk el rajta. S ha valami olyat találtunk ki a testvéreimmel, ami árthat nekünk, akkor azt mondták, igaz, hogy szabadok vagytok, de ettől eltiltunk benneteket, ehhez még túl fiatalok vagytok. Nem csak a testetek, hanem a lelketek számára is káros. Kizárólag ilyen esetekben voltak szigorúak.
Szüleimnek két alapelvük volt velünk, gyerekekkel kapcsolatban: jól kell tanulni és tiszta legyen a ruhánk. Nem baj, ha használt, foltozott, csak tiszta legyen. Anyánk, akinek a konyhában két lány segédkezett, nagy uzsonnákat készített a pajtásainknak s nekünk. Ott aztán valamennyien egyenlők voltunk. Nem volt semmiféle megkülönböztetés. Egymás mellett ültünk, s közösen, együtt ettünk, mindaddig, amíg tartott az ellátmány. ’Össze voltunk keverve’: nálunk mindenki egyenlő volt.”
A szüleink szabadjára engedtek bennünket, önállóan dönthettünk mindenben. Ám ha úgy vélték, hogy valami nem helyes, akkor szóltak, gondolkodjunk el rajta. S ha valami olyat találtunk ki a testvéreimmel, ami árthat nekünk, akkor azt mondták, igaz, hogy szabadok vagytok, de ettől eltiltunk benneteket, ehhez még túl fiatalok vagytok. Nem csak a testetek, hanem a lelketek számára is káros. Kizárólag ilyen esetekben voltak szigorúak.
Szüleimnek két alapelvük volt velünk, gyerekekkel kapcsolatban: jól kell tanulni és tiszta legyen a ruhánk. Nem baj, ha használt, foltozott, csak tiszta legyen. Anyánk, akinek a konyhában két lány segédkezett, nagy uzsonnákat készített a pajtásainknak s nekünk. Ott aztán valamennyien egyenlők voltunk. Nem volt semmiféle megkülönböztetés. Egymás mellett ültünk, s közösen, együtt ettünk, mindaddig, amíg tartott az ellátmány. ’Össze voltunk keverve’: nálunk mindenki egyenlő volt.”
Azon a felvetésemen, hogy vajon mikor, milyen pillanatokban, időszakokban, helyzetekben érezte, érzékelte azt, hogy nincsen egyedül, szóval, hogy szokott-e kapni segítséget odaföntről? – így morfondírozik Marika:
„Jaj, Istenem! Nem tudom, hogy elmondhatom-e, de azért elmondom. Elég nagy bajban vagyok a vallásokkal, mert azokkal mindig visszaélnek. De olyan gyönyörűen fogalmazta meg Albert Einstein: ’Egész életemben materialista tudós voltam, de most, hogy beleláttam egy-két dologba, rá kellett jönnöm, hogy Isten nélkül nem megy’. Szerény volt, mert ő nem csak egy-két dologba látott bele...
Én most fel tudnék sorolni magának egy csomó dolgot, amikor tudtam, hogy Isten mellettem állt, és azt mondta, majd én segítek. A legjobban Dél-Amerikában, Kolumbiában éreztem ezt, miután sértetlenül túléltem egy nyolc és feles erősségű földrengést. A Hotel Simon Bolivárban, a szobámban a könyvemtől kezdve minden a földre zuhant, csak a telefonkészülék s az előtte álló papír fénykép nem, amin Maár Gyula (élete párja, Kossuth-díjas filmrendező; 1934-2013 – szp) és Teréz volt; akkor még nem volt rajta a fiam. Sírva fakadtam, letérdepeltem, s azt mondtam, tudom, hogy fogod a kezem, Istenem. Sok ilyet föl tudnék sorolni, amikor mellettem állt az Isten.
Hogy a színpadon megköszönöm-e? Ott nem. Előtte vagy utána megköszönhetem neki. Mert amikor játszom, akkor arra koncentrálok, hogy ne játsszak, hanem létezzek.”
Én most fel tudnék sorolni magának egy csomó dolgot, amikor tudtam, hogy Isten mellettem állt, és azt mondta, majd én segítek. A legjobban Dél-Amerikában, Kolumbiában éreztem ezt, miután sértetlenül túléltem egy nyolc és feles erősségű földrengést. A Hotel Simon Bolivárban, a szobámban a könyvemtől kezdve minden a földre zuhant, csak a telefonkészülék s az előtte álló papír fénykép nem, amin Maár Gyula (élete párja, Kossuth-díjas filmrendező; 1934-2013 – szp) és Teréz volt; akkor még nem volt rajta a fiam. Sírva fakadtam, letérdepeltem, s azt mondtam, tudom, hogy fogod a kezem, Istenem. Sok ilyet föl tudnék sorolni, amikor mellettem állt az Isten.
Hogy a színpadon megköszönöm-e? Ott nem. Előtte vagy utána megköszönhetem neki. Mert amikor játszom, akkor arra koncentrálok, hogy ne játsszak, hanem létezzek.”
» Szenkovits Péter
Fotó: Benkő Sándor - Törőcsik Mari velemi kertjében 2015-ben
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.
