km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Megyei II. osztály, északi csoport: kiszakította a gólzsákot a Gencs és Zanati KSE-HVSE is

Megyei II. osztály, északi csoport: kiszakította a gólzsákot a Gencs és Zanati KSE-HVSE is

A Söpte gólzáporos mérkőzésen tudott nyerni az Uraiújfalu ellen, de a Spari is magabiztosan tartotta otthon a három pontot. A Bozsok, valamint az Alsóújlak egyaránt idegenben diadalmaskodott, a Gérce és a Mersevát pedig döntetlent játszott.

 

Elektromol Spari - Honvéd Sé SE 3-1 (2-1)   Szombathely, vezette: Rácz

Spari: Gyetvay (Pados 46.)  - Jónás, Dienes, Kovács (Sipos 90.) , Baranyai, Pulai, Fritz, Schmidt, Tóth, Németh V., Németh R.

Sé: Markó - Szalay, Varga, Séfer, Kovács, Muzsai (Nyári 66.) , Horváth, Vándori, Kámán (Németh 81.) , Sümegi (Örkényi 11.) , Nemes

Gólszerzők: Pulai 10., Baranyai 12, Pados 66., ill. Kovács 35.

 

A két csapat a Kolozsvári úti sporttelepen találkozott egymással. Az első komolyabb helyzet a séiek előtt adódott, ez kimaradt, válaszképp viszont két formás támadásnak köszönhetően Pulai, valamint Baranyai révén a hazaiak tudtak betalálni. A második játékrész, küzdelmes, jó futballt hozott, a Spari még egy alkalommal be tudott találni, így megérdemelt győzelmet aratott a rendkívül sportszerű összecsapáson.

 

Gérce-Vásárosmiske - Szeleste-Pósfa SE 0-0 (0-0)  Gérce, vezette: Sály

Gérce-Vásárosmiske: Komáromi Z. - Komáromi A., Németh, Máthé, Major, Lerik (Sali 80.) , Mórocz, Hompok (Kovács 46.) , Nunkovics, Csonka, Kövesdi (László 69.)

Szeleste-Pósfa: Kovács M. - Trittremmel, Földi, Tóth (Vincze 64.) , Kovács R., Fülöp, Riba, Kovács A. (Németh 90.) , Szele, Varga (Nagy 80.), Szabóű

Kiállítva: Szabó 78. (Szeleste)

 

A két jó formában lévő együttes ezúttal nem jutott dűlőre egymással, a mérkőzés 0-0-ás döntetlennel és pontosztozkodással ért véget.

 

Söpte Sport Egyesület - Uraiújfalu SE 5-3 (3-1)   Söpte, vezette: Harcsár

Söpte: Márffi - Kertes (Orbán 64.) , Németh, Kovács, Pusker, Léhmann, Marton (Sulyok 74.) , Vámos, Koronczai, Mester, Pereszteghy

Uraiújfalu: Horváth - Szanó, Varga, Gallen A., Pungor Sz., Tóth, Gallen I., Agg, Gáspár (Pungor N. 76.) , Kollarits, Németh

Gólszerzők: Mester 4., Kovács 3 (16., 24., 73.), Léhmann 76., ill.  Tóth 2 (39., 80.), Gallen I. 77.

Kiállítva: Orbán 90. (Söpte)

 

Kiváló játékvezetés mellett nagyszerű mérkőzésen a három gólig jutó Kovács Erik vezetéséve sikerült otthon tartani a söptei csapatnak a három pontot. A remekül teljesítő vendégek több gólos hátrányban sem adták fel a csatát, és végig nyilttá tudták tenni a találkozót. A mérkőző felek jobbulást kívánnak Kertes Dánielnek, aki a mérkőzés hajrájában súlyos sérülést szenvedett. 

 

ÖTE Ikervár FC - Zanati KSE-Haladás VSE 1-7 (0-4)   Ikervár, vezette: Kedves

Ikervár: Takács - Németh D., Németh M., Pados (Baumgartner 55.) , Vincze Z., Horváth B. (Horváth D. 60.) , Vincze T. (Asztalos 60.) , Molnár, Naszádos, Varga, Németh R.

Zanati KSE-HVSE: Szentgyörgyvári - Szőts, Varga, Ferencz (Machinek 55.) , Maráczi, Perger, Szenczi, Németh, Janek, Berta (Kiss 55.) , Nemes (Szabó 70.)

Gólszerzők: Molnár 67., ill. Maráczi 15., Németh 18., Nemes 36., Perger 2 (43., 53.), Ferencz 51., Szenczi 56.

 

A mérkőzést végig irányító, a tabellát vezető vendég alakulat megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. 

 

Ölbő Községi SE - Bozsoki SE 0-2 (0-1)   Ölbő, vezette: Szendrődi

Ölbő: Tóth A. - Milkovics (Joó 87.) , Szele, Tóth G. (Csóka 80.) , Sipos, Simon (Sági Kiss 70.) , Bárdosi (Dancs 52.) , Vasadi, Bozi, Palaczky, Szanyi

Bozsok: Miklós - Kalmár, Nagy, Jagodics, Dévényi, Dobány (Kaposi 62.) , Szalai (Pál 62.) , Hankó (Szenteleki Á. 89.) , Könye (Pónácz 62,) , Kiss, Marti (Szenteleki B. 82.)

Gólszerzők: Marti 42., Kalmár 88.

 

A hazai csapat egységesen és jól futballozott, nehézzé téve ezáltal a könnyűnek hitt mérkőzést. A Bozsok az első félidő, valamint a második játékrész végén is be tudott találni, így 0-2-es sikert könyvelhetett el.

 

Pecöl KMSE - Alsóújlaki Sport Club 1-2 (0-1)   Pecöl, vezette: Monostori

Pecöl: Kollarics - Czeglédi, Kurucz, Szemes, Farkas E. (Németh 78.) , Oszkó (Varsányi 58.) , Farkas A., Illés, Gyürü, Horváth, Márok

Alsóújlak: Gábor - Gampel Do. (Hancz 76.) , Kaposi, Varga K., Pados (Tárkányi 46.) , Nagy, Varga Á., Varga N., Ódor, Kántor (Gampel Dá. 88.) , Varga R.

Gólszerzők: Farkas E. 55., ill. Varga R. 2 (21,. 65.)

 

Két jó képességű, jó erőt képviselő csapat találkozott egymással Pecölben. A hazaiak először is szeretnének köszönetet mondani mindenkinek azért az összefogásért, amely lehetővé tette, hogy az időjárás és az esőzések ellenére alkalmas legyen a pálya a mérkőzés lejátszására. A három pontot az az együttes gyűjtötte be, amely jobban kihasználta a helyzeteit, ezen a napon a szerencse is elpártolt a Pecöltől.

 

 

CONOIL Merseváti SE - Kemenesalja Futball Club 3-3 (3-2)   Mersevát, vezette: Szabó III.

Mersevát: PATYI - Gönye, Dénes M. (Pásti 52.) , Győrvári, HORVÁTH, Orbán, SEBESTYÉN, Nagy (Takács 77.) , Dénes B., Gáncs, Czupor

Kemenesalja: Bakos - Szakál E., Belegrai, Dobson (Kóbor 62.) , Lőrincz G. (Őri 75.) , Szakál M., Czöndör, Lőrincz M., Pethő (Bodor 77.) , Ölbei, Varga

Gólszerzők: Horváth 11., Dénes M. 24., Sebestyén 45., ill. Czöndör 28., Lőrincz G. 36., Szakál M. 84.

 

Rangadóhoz méltó férfias küzdelem dominált az esőtől felázott, rendkívül nehéz talajon. Az első félidő meglehetősen gólgazdagra sikeredett, a mersevátiak védelmi megingásaiknak köszönhetően ugyan eltékozolták kétgólos előnyüket, a szünet előtt azonban ismét nekik sikerült betalálniuk. A fordulás után már kevésbé forogtak veszélyben a kapuk, a hazaiaknak pedig meccslabdájuk is volt, ezt azonban nem sikerült kihasználni. A találkozó végén egy a házigazda részéről elkerülhető büntetőt értékesítette a Kemenesalja, amely így ponttal távozott Mersevátról. 

 

Gencsapáti KSE - Sitke KKSE 10-1 (4-1)  Gencsapáti, vezette: Farkas

Gencsapáti: Horváth Gy.  (Böröcz 82.)  - Petrőczi (Horváth Á. 69.) , Egyed, Janzsó, Fogl (Varga 62.) , Kovács, Dancs, Molnár (Tar 65.) , Bokor, Tóth, Lőrincz (Németh 78.)

Sitke: Kelemen - Szakos, Imre Gá., Bagoly (Viczmándi 81.) , Gyürü, Papp (Ruzsics 54.) , Poós, Imre Ge., Hantó, Németh, Horváth

Gólszerzők: Dancs 6 (8., 14., 32., 60., 85,. 89.), Lőrincz 2 (44., 75.), Molnár 49., Varga 81., ill. Szakos 16.

 

A nagyot küzdő, ám a második félidőre elfáradó Sitkének esélyt sem adott a remek napot kifogó házigazda, amely csapatszinten és egyénileg is kiváló teljesítményt nyújtott. 

 

A tabella az alábbi linkre kattintva tekinthető meg.

 

Malomsoki Cintia

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.