km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Megyei II. osztály, északi csoport: háromgólos hátrányból fordított az Alsóújlak, továbbra is veretlen a Lukácsháza és az Uraiújfalu

Megyei II. osztály, északi csoport: háromgólos hátrányból fordított az Alsóújlak, továbbra is veretlen a Lukácsháza és az Uraiújfalu

Először tudott nyerni a Mersevát, amely hazai környezetben diadalmaskodott, de az Újperint és a Spari is otthon tartotta a három pontot. A Bozsok a közvetlen rivális Gércét múlta felül.

 

SCHOTT Lukácsháza SE - Pecöl SE 3-1 (1-0)  Lukácsháza, vezette: Elek

Lukácsháza: Bán - Szentkúti (Horváth M., 83.) , Németh (Bolfán, 46.) , Horváth Sz., Takács (Tóth, 74.) , Horváth K. (Lévai, 83.) , Kovács, Csuka, Rozmán, Dr. László (Kondics, 83.) , Bősze

Pecöl: Kollarics - Svób (Németh, 74.) , Gyürü, Farkas, Kiss, Hóbor (Horváth, 82.) , Boncz (Czeglédi, 82.) , Joó (Oszkó, 46.) , Cséve, Kasza, Szemes (Kurucz, 74.)

Gólszerzők: Rozmán 2 (33., 68.), Dr. László 64., ill. Kiss 50.

Kiállítva: Cséve 56. (Pecöl)

 

A hazai csapat a mérkőzés elejétől kezdve magához ragadta a kezdeményezést, nagy mezőnyfölényben futballozott, több nagy helyzetet is kialakított,kapufát rúgott és az első félidőben egy szép akció végén meg is szerezte a vezetést. A második felvonás elején a vendég csapat szinte a semmiből egyenlített, majd pár perc múlva tíz főre fogyatkozott. A bekapott gól nem törte meg a házigazdát, amely továbbra is ment előre és rövid idő leforgása alatt kétgólos előnyre tett szert. A Lukácsháza a megnyugtató eredmény birtokában még több nagy helyzetet is kidolgozott, de a vendégek hálója már többször nem rezdült meg. A fegyelmezetten, jó felfogásban futballozó hazaiak - akiknél mindenki jó teljesítményt nyújtott - akár nagyobb arányú győzelmet is arathattak volna a lelkes vendégek ellen.

 

Sé Honvéd SE - Uraiújfalu SE 1-3 (0-0)  Sé, vezette: Talabér

Sé: Földi - Kiss Mihály, Séfer, Kiss Márton, Nyári (Farkas, 53.) , Werderits, Muzsai (Kovács, 62.) , Halmos, Fichtacher (Vándori, 85.) , Sümegi (Kiss Máté, 62.) , Uri

Uraiújfalu: Horváth - Szabó M., Gáspár (Burka, 60.) , Gallen, Szabó B., Kollárits, Németh Z., Németh B. (Csete, 76.) , Kovács, Keszei (Simon, 60.) , Agg

Gólszerzők: Kiss Márton 79., ill. Németh B. 51., Szabó B. 65., Szabó M. 87.

 

Egy jó formában lévő Uraiújfalu érkezett Sébe. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott több hazai helyzettel. Sajnos a helyzetkihasználással továbbra is hadilábon álló hazaiak a jobbnál-jobb lehetőségeket is elpuskázták. A vendégek egy-egy villanással jelezték, hogy jó passzban vannak. A második félidőben érezhető volt a feszültség, egyre parázsabb összecsapások jellemezték a találkozót, majd a vendégek egy ígéretes hazai támadást megkontrázva egy, a séiek által véleményesnek gondolt lesgóllal vezetést szereztek. Ezt követően tovább nyomott a hazai alakulat, megvoltak a lehetőségei az egyenlítésre, ehelyett egy megcsúszott szabadrúgás után tovább növelte előnyét a vendég. Innentől eldőlni látszott a meccs, de jött a hazai szépítés, ami nyílttá tette a találkozót. Hazai oldalon a ziccerek továbbra is kimaradtak, míg egy jogos büntetőből kialakult a végeredmény. Ugyanakkor a hazaiak szintén egy jogos büntetőt kérnek számon a mindkét, de főleg a kárukra sokat tévedő játékvezetőn. Összességében a vendégek lélektanilag fontos pillanatban szerezték meg a vezetést, ami döntőnek bizonyult a régi önmagát kereső séi csapat ellen.

 

Elektromol Spari FC - Boba SE 3-1 (0-1)   Szombathely,  vezette: Szabó III.

Elektromol Spari: Pungor - Németh, Tóth, Jónás, Schmidt, Varsányi, Láda, Kelemen, Bolfán (Sipos, 86.) , Horváth (Dienes, 46.) , Majtényi

Boba: László - Nagy, Szigeti, Sütő, Dákai, Dénes, Porkoláb, Mester, Medve, Fábián (Horváth, 76.) , Magyar

Gólszerzők: Jónás 2 (62., 75.), Bolfán 70., ill. Mester 10.

 

A két tartalékos együttes összecsapásán az első félidőben a Spari játszott kezdeményezőbben, több helyzetet is kidolgozott, a vezetést azonban a vendégek szerezték meg. A fordulás után sem változott a játék képe, a házigazda ezúttal azonban már hármat kihasznált a rengeteg lehetőségéből, így megnyerte a találkozót. Mezőnyben mindenki jó teljesítményt nyújtott a Spariban, a helyzetkihasználással azonban nem volt szerencséjük a hazaiaknak. Az összecsapás a jótékonykodás jegyében is telt, méghozzá az agydaganattal küzdő kisfiú, Horváth Ármin számára.

 

CONOIL Merseváti SE - Kemenesalja FC 5-0 (2-0)   Mersevát, vezette: Varga

Mersevát: Homlok (Patyi, 81.) - Gönye (Dénes, 62.) , Pethő, Csite, Horváth, Orbán (Rába, 68.) , Csótár, Nagy, Takács B. (Takács M., 68.) , Balogh, Döbröntei

Kemenesalja: Őri (Hujbert, 86.)  - Géczi (Fülöp, 56.) , Czöndör, Vajda, Lőrincz (Kolompár, 46.) , Smidéliusz (Pethő, 46.) , Erdélyi, Németh, Varga, Ölbei, Bakos

Gólszerzők: Horváth 4 (10., 25., 53., 57.), Takács M. 89.

 

A nehéz, felázott talajon megrendezett szomszédvári rangadón Horváth Zsolt vezérletével várva várt hazai gyözelem született.

 

Gérce-Vásárosmiske KSE - Bozsoki SE 0-2 (0-0)  Gérce, vezette: Kondor

Gérce-Vásárosmiske: Fehér - Komáromi (Sebestyén, 64.) , Lakatos (Soós, 80.) , László, Lőrincz, Pethő, Major, Nunkovics, Kovács, Csonka, Kövesdi

Bozsok: Farkas - Kratochwill, Nagy (Németh, 66.) , Dévényi, Dobány (Pónácz, 89.) , Kovács, Szalai, Kaposi (Szenteleki, 76.) , Tompek, Kiss, Marti

Gólszerzők: Szalai 55., Nagy 58.

 

A gérceiek három győztes mérkőzés után szenvedtek a vereséget, a Bozsok sikerének köszönhetően előzött és a negyedik helyen áll a tabellán. 

 

Gencsapáti KSE - Alsóújlaki SC 3-4 (1-0)  Gencsapáti, vezette: Monostori

Gencsapáti: Böröcz - Sulyok (Bokor, 61.) , Varga, Soldatenko (Tóth, 83.) , Fülöp, Jónás, Egyed, Roshko, Lőrincz, Skrapits, Janek

Alsóújlak: Gábor - Gampel Do., Kaposi (Papp, 86.) , Tóth (Farkas, 54.) , Varga K., Pados (Toldi, 46.) , Varga Á., Varga N. (Kovács, 46.) , Káldi M. (Káldi I., 86.) , Gampel Dá., Varga R.

Gólszerzők: Fülöp 22., Skrapits 50., Sulyok 55., ill. Káldi M. 58., Gampel Do. 74., Varga R. 79., Toldi 92.

 

A gólgazdag mérkőzést a semleges szurkolók egészen biztosan élvezték, a csapatok drukkerei viszont a hazaiak szavaival élve a botrányos játékvezetés miatt szörnyűlködhettek. A gencsiek játékosai közül többen betegséggel küzdenek, illetve sokan most tértek vissza, ez meglátszott az utolsó 30 percben, amikor kellett volna a frissítés, de rövid votl a kispad. A vendégek háromgólos hátrányból tudtak fordítani, ezért megérdemlik a dicséretet.

 

Újperinti SE - Kemenesmagasi FC 4-0 (1-0)  Szombathely, vezette: Szendrődi

Újperint: Hangya - Takács, Karvalics (Török, 46.) , Nyári (Kiss, 69.) , Viszket, Kovács G., Egyed (Péter, 66.) , Hegedűs, Sásdi, Kovács A., Szabó (Fábián, 69.)

Kemenesmagasi: Papp - Molnár Zs., Horváth, Kerekes, Bándoli (Sebestyén, 69.) , Peresznyei (Princzes, 84.) , Poós, Palotai, Molnár T., Gombás (Solymos, 69.) , Takács (Fülöp, 80.)

Gólszerzők: Szabó 2 (9., 56.), Nyári 50., Kovács A. 86.

 

A hazaiak zsinórban ötödik mérkőzésüket nyerték meg, ezzel pedig a tabella élén állnak nyolc forduló elteltével. 

 

A csoport állása az alábbi linkre kattintva tekinthető meg.

 

Malomsoki Cintia

 

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.