km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Megyei II. osztály, északi csoport: az éllovas, valamint a Gencs is otthon tartotta a három pontot

Megyei II. osztály, északi csoport: az éllovas, valamint a Gencs is otthon tartotta a három pontot

A Pecöl gólzáporos győzelemmel próbál visszatérni régi önmagához, a kiváló formában lévő Alsóújlak viszont vereséget szenvedett a Sitke ellen. Az Ikervár fordulatos meccsen játszott döntetlent a Merseváttal, a Bozsok hosszú idő után tudta ismét begyűjteni mind a három pontot.

 

A 20. fordulóban a nyolc mérkőzésből hat került lejátszásra, két összecsapás a koronavírus miatt elmaradt. A Söpte az Elektromol Sparit fogadta volna, de vendégeknél többen is koronavírusosak lettek, így a halasztást kérvényezték. A szombathelyiek az érvényben lévő határidőn túl kérték a mérkőzés másik időpontban való lejátszását, azonban a Söpte - élve a szabályok adta lehetőséggel - nem fogadta el a kérést, de természetesen jobbulást kíván az érintetteknek. Az ifjúsági mérkőzés hétközi időpontra való halasztását egyébként a házigazda javasolta, erre viszont a vendégek nem bólintottak rá. Az Uraiújfalu-Szeleste ütközet előtt szintén a vendégek jelezték, hogy többen is betegséggel küzdenek közülük, így a két csapat közös megegyezése alapján a mérkőzésre május 27-én kerül sor. 

 

Zanati KSE-Haladás VSE - Honvéd Sé SE 3-0 (2-0)   Szombathely, vezette: Vass

Zanati KSE-HVSE: Kántor - Varga (Machinek 67.) , Ferencz, Maráczi, Perger, Szenczi, Nemes, Németh, Janek (Neczpál 67.) , Berta (Szabó 70.) , Bódi (Takács 60.)

Honvéd Sé: Földi - Szalay, Varga, Nyári, Werderits, Muzsai (Farkas K. 55.) , Farkas P. (Romsics 55.) , Fichtacher, Horváth (Bogyai 65.) , Uri (Vámos 72.) , Nemes (Örkényi 55.)

Gólszerzők: Varga 36., Maráczi 44., Nemes 47.

 

A házigazda már a mérkőzés első szakaszában fölényben játszott, ezt azonban csak a félidő utolsó harmadában tudták gólokra váltani. A szünetig még akár tovább is nőhetett volna a kétgólos előny, de többek között a kapufa is segített a vendég séieknek. A fordulás után szerzett harmadik találattal végleg eldőlt az összecsapás, és bár még rengeteg helyzet adódott a házigazda előtt, így is magabiztos győzelmet tudtak aratni.

 

Gencsapáti KSE - Gérce-Vásárosmiske KSE 2-1 (1-0)  Gencsapáti, vezette: Sály

Gencsapáti: Horváth Gy. - Mester, Janzsó, Fogl (Szigetvári 70.) , Dancs, Petrőczi, Bokor, Tóth (Varga 72.) , Lőrincz (Horváth Á. 89.) , Kovács, Tar (Markó 75.)

Gérce-Vásárosmiske: Fehér - Németh, Máthé, Major (Erdős 80.) , Lerik (Pethő 55.) , Mórocz, Hompok, Nunkovics, Kovács (Komáromi 62.) , Csonka, Kövesdi

Gólszerzők: Dancs 2 (26., 82.), ill. Nunkovics 88.

Kiállítva: Markó 77. (Gencsapáti)

 

A hazai csapat magabiztosan kezdte a mérkőzést, ám a vezetést csak a félidő közepén sikerült megszereznie. A második játékrész elején kimaradt büntető sem szegte kedvét a gencsieknek, sőt, emberhátrányba kerülve is sikerült növelniük előnyüket. A vendégek a végén ugyan tudtak szépíteni, de biztos hazai győzelem született. 

 

ÖTE Ikervár FC - CONOIL Merseváti SE 3-3 (0-1)  Ikervár, vezette: Szabó I.

Ikervár: Németh D. - Németh M., Németh P., Naszádos, Horváth, Molnár, Varga, Németh Á., Nagy, Schimmer (Kondora 74.) , Németh R. (Asztalos 46.)

Mersevát: Patyi - Varga (Sebestyén D. 60.) , Tanai, Győrvári, Orbán, Nagy Á., Czupor (Gáncs 71.) , Nagy T. (Pásti 30.) , Sebestyén A., Dénes M. (Molnár 71.) , Dénes B.

Gólszerzők: Nagy 2 (57., 64.), Varga 58., ill. Tanai 2 (42., 72), Sebestyén A. 60.

 

Az első félidőben a vendégek irányították a játékot, több lehetőség is adódott előttük, amiből egyet sikerült is értékesíteniük, így megérdemelt előnnyel vonulhattak a szünetre. A második játékrészre egy szerkezetileg, valamint felfogás tekintetében is egy másik hazai csapat ment ki a pályára, amely pillanatok alatt a maga javára fordította az összecsapást. Ezt követően igazi adok-kapok alakult ki, a Mersevát egy szép szabadrúgással egalizálni tudott, majd egy büntetővel ismét a házigazdánál volt az előny. Ezután meccslabdája is volt az Ikervárnak, ez kimaradt, a vendég alakulat pedig egy pontrúgás után beállította a 3-3-as végeredményt. A mérkőzés összképét tekintve igazságos döntetlen született. 

 

Ölbő Községi SE - Pecöl KMSE 0-9 (0-5)  Ölbő, vezette: Kedves

Ölbő: Tóth At. - Tóth G. (Papp 78.) , Simon, VIDOS P., Vasadi, Csóka, Bertha (Vidos B. 56.) , NÉMETH, Tóth Al. (Bozi 46.) , Palaczky (Rabi 52.) , Szanyi

Pecöl: Kollarics - Kámán (Czeglédi 46.) , Pálfi, Kurucz, Szemes (Varsányi 46.) , Farkas E., Oszkó (Németh Á. 70.) , Farkas A., Illés, Gyürü (Lakatos 76.) , Márok (Németh I. 65.)

Gólszerzők: Márok 11., Pálfi 20., Illés (26., 88.), Oszkó 27., Farkas A. 2 (37., 59.), Varsányi 70., Gyürü 75.

 

A hazai csapatnak ezúttal nem volt esélye a pontszerzésre, a Pecöl - amelyben mindenki jó teljesítményt nyújtott - megérdemelt győzelmet aratott. 

 

Kemenesalja Futball Club - Bozsoki SE 2-3 (1-1)  Kemenesalja, vezette: Monostori

Kemenesalja: Bakos - Belegrai, Szakál E., Kóbor, Dobson (Bodor 71.) , Őri (Kolompár 49.) , Szakál M., Czöndör, Lőrincz, Ölbei, Iván (Pethő 60.)

Bozsok: Miklós - Bigner, Nemes, Kalmár, Pál (Szárnyas 88.) , Kaposi (Iker 71.) , Hankó (Mészáros 91.) , Kovács, Szalai, Tompek, Kiss

Gólszerzők: Belegrai 33., Szakál M. 76., ill. Pál 3 (28., 64., 68.)

 

A mérkőzés meghaladta az osztály szívonalát, a játékvezetők azonban rengeteg hibát vétettek, ezt főként a hazaiak kárára tették - nagyon úgy tűnt, vasárnap megváltoztak a futball szabályai. A Kemenesalja gratulál a Bozsok győzelméhez.

 

Alsóújlaki Sport Club - Sitke KKSE 1-2 (1-1)  Alsóújlak, vezette: Szabó III.

Alsóújlak: Gábor - Gampel, Kaposi, Varga K. (Tárkányi 75.) , Kántor D. (Pados 46.) , Varga Á., Varga N., Ódor (Hancz 67.) , Kántor T., Nagy, Varga R.

Sitke: Viczmándi - Bagoly G., Gyürü (Papp 59.) , Poós, Szita (Németh 90.) , Imre, Sulyok, Kelemen, Hantó (Bakonyi 57.) , Horváth G., Horváth B.

Gólszerzők: Varga R. 32., ill. Gyürü 16., Bagoly 66.

 

A Sitke csapata egy pontért érkezett, végül három ponttal távozott Alsóújlakról. A hazaiak készültek a vendégek masszív, zárt védekezésére, a helyzetek azonban kimaradtak a kiváló sitkei kapusteljesítménynek köszönhetően. A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, a vendégek két rögzített szituáció után is a kapuba tudtak találni. A hazaiak meglehetősen halovány napot fogtak ki, ennek ellenére a döntetlen valamivel igazságosabb eredmény lett volna. Az Alsóújlak gratulál a Sitke szervezett, fegyelmezett játékához.

 

 

A csoport állása ide kattintva tekinthető meg.

 

Malomsoki Cintia

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.