km/óra
  2025.04.30., szerda  •  Katalin, Kitti napja
Megválasztották a Savaria Szimfonikus Zenekar új igazgatóját

Megválasztották a Savaria Szimfonikus Zenekar új igazgatóját

A közgyűlés – a Szakmai Bizottság javaslatával egyezően – egyhangúlag szavazta meg Popa Gergelyt a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatójának 2025. június 1. napjától 2030. május 30. napjáig terjedő határozott időtartamra.

Mint lapunkhoz is eljuttatott közleményében írja az önkormányzat: Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése 2024. november 28-án pályázati felhívást fogadott el a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatói álláshelyének betöltésére. A pályázati felhívásra határidőben 4 pályázó, Balassa Krisztián, Batyi Róbert, Popa Gergely és Szabó Péter nyújtott be pályázatot, utóbbi 2025. február 21-én írásban visszavonta azt. A zenekari szakmai bizottság 2025. február 13-án,14 órakor Szombathelyen, a Városházán tartotta ülését. A szakmai bizottság a pályázatokat értékelte.

Balassa Krisztián pályázatáról a Szakmai Bizottság az alábbi összegző véleményt alkotta: pályázata formai szempontból érvényes volt, a pályázó a pályázati feltételeknek megfelel. A Szakmai Bizottság 0 igen, 8 nem szavazat mellett Balassa Krisztián pályázatát nem támogatta.

Batyi Róbert pályázatáról a Szakmai Bizottság az alábbi összegző véleményt alkotta: pályázata formai szempontból érvényes volt, a pályázó a pályázati feltételeknek megfelel. A Szakmai Bizottság 0 igen, 8 nem szavazat mellett Batyi Róbert pályázatát nem támogatta.

Popa Gergely pályázatáról a Szakmai Bizottság az alábbi összegző véleményt alkotta: pályázata formai szempontból érvényes volt, a pályázó a pályázati feltételeknek megfelel. A Szakmai Bizottság 7 igen, 1 nem szavazat mellett Popa Gergely pályázatát támogatta.

Szabó Péter pályázatáról a Szakmai Bizottság az alábbi összegző véleményt alkotta: pályázata formai szempontból érvényes volt, a pályázó a pályázati feltételeknek megfelel. A Szakmai Bizottság 0 igen, 8 nem szavazat mellett Szabó Péter pályázatát nem támogatta.

A szakmai bizottság és az önkormányzat illetékes bizottságának véleménye ismeretében Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2025. február 27. napján tartott ülésén az alábbiakról döntött.

A Közgyűlés – a Szakmai Bizottság javaslatával egyezően – egyhangúlag a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatójának 2025. június 1. napjától 2030. május 30. napjáig terjedő határozott időtartamra Popa Gergelyt választotta meg – közölték.

Popa Gergely Győrben született, középfokú tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte, majd a Zeneakadémián szerezett diplomát hegedűművész és hegedűművész-tanár szakon. 2000-től a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tagja. 2000-től 2004-ig a Kanazawai Zenekar vendégművésze. 2004–2008 között a Mathias Institut munkatársaként teljesítményértékelési rendszerek kidolgozásában és működtetésében szerzett tapasztalatokat, de nem hagyta el a zene világát. 2007-től 2013-ig  a Savaria Szimfonikus Zenekar szólamvezetője és koncertmestere, 2009-től 2018-ig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólamvezetője, ahol 2014-től egy éven át zenekari menedzserként dolgozott. 2018-tól 2023 júliusáig a Magyar Állami Operaház zenekar-igazgatója.

 

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Elhunyt dr. Márkus Imre
Életének 71. évében elhunyt dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének korábbi elnöke. Sárváron született, a Nagy Lajos Gimnáziumba tanult.
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.