km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Megújulnak Kőszeg templomai, a város szimbólumai

Megújulnak Kőszeg templomai, a város szimbólumai

Javában tart a templomfelújítási program Kőszegen: hét épületet renoválnak teljeskörűen, mintegy 6 milliárd forint kormányzati támogatással. Ehhez kapcsolódóan régészeti feltárás és falkutatás is zajlik, a szakemberek sok új leletre és információra számítanak a templomok történetéről. Sajtótájékoztatót tartottak a munkálatokról.

 

Állványzat veszi körbe a Kőszeg Fő terén álló Jézus Szíve templomot. Ráfért már a felújítás, az utóbbi évtizedekben nagyon leromlott az épület állapota, balesetveszélyessé vált, a torony meg is dőlt, a műkőből készült falburkolati elemek tönkrementek és potyadoznak. A beruházás nemcsak a hívő közösségnek és az egyháznak fontos, hanem a városnak is.


Ágh Péter országgyűlési képviselő elmondta, hogy ha a Jézus Szíve, vagy bármelyik templomról felújításáról beszélünk, akkor nem csak az egyházi épített örökség megmentéséről beszélünk, hanem arról is, hogy Kőszeg szimbólumai tudnak megújulni, ezek az épületek a város jelképei.


Fekete Szabolcs Benedek, a Szombathelyi Egyházmegye segédpüspöke kiemelte, nemcsak ennek a városnak, de az ide látogató turistáknak és az egyházmegyének is szimbolikus helye, Kőszegen zajlik most a legnagyobb egyházi beruházás.


Pap Ildikó Katalin régész hozzátette, hogy a felújítással párhuzamosan régészeti kutatás is folyik. A Szent Jakab-templomban az 1700-as években kialakult padlózat alatt korábbi rétegeket fedeztek fel. Mivel átnedvesedtek a falak, a padlóburkolat alatt talajcserét kell végezni, a betöltésben használati és szakrális tárgyakat, a mélyebb rétegekben pedig temetkezéseket remélnek a kutatók.


Sarkadi Márton építész, szakmai koordinátor elmondta még, hogy a padlóburkolat által takart felületeken az épület korábbi periódusaiból származó belső díszítések, falcsatlakozások bukkanhatnak felszínre, ami elmagyarázza számukra, hogy itt korábban milyen épületek álltak, hogyan épült fel a jelenlegi templom, és azzal mi történt.


Ilyen átfogó régészeti vizsgálat még nem folyt a kőszegi templomokban, a régészek arra számítanak, hogy az újabb információk akár át is írhatják az épületek történetét. A Jézus Szíve és a Szent Jakab-templom mellett megújul a Szent Vér kápolna, az egykori kőszegi szegényház épülete, a Szent Imre és a Kálvária templom, valamint a Verbita rendház. 


Básthy Béla polgármester hangsúlyozta, ha azok az együttműködő szereplők, akik a felújítási programnak a megvalósításán együtt dolgoznak hosszasan kifejthetik tevékenységüket, akkor Kőszeg Magyarország egyik olyan városa lesz, ahová mindenki el szeretne jutni.


Minden templom más, de közös jellemzőjük, hogy értékes berendezési tárgyak vannak bennük. Restaurálásuk nagy feladat, a teljes folyamat évekbe telhet.

 

 

Fotó: Ágh Péter Facebook-oldala

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Halálos tűz volt egy ökörítófülpösi szociális intézményben
Tűz ütött ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ökörítófülpösön az idősek otthonában csütörtök reggel, az intézmény egyik szobájában egy férfi holttestét találták meg a tűzoltók, huszonhat ember füstmérgezést szenvedett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Jövő kedden megkezdődik a Bartók körútnál lévő parkoló felújítása
A Bartók Béla körút 40. - Rohonci út 5-7. - Perintparti sétány 1. házak közötti nagy parkoló felújítása jövő hét kedden, április 2-án elkezdődik, Facebook-oldalán osztotta meg a hírt dr. Czeglédy Csaba, a körzet képviselője.
Óvodások díszítették fel a Fő téri tojásfákat
KSH: a bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban
Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).