km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Megszépült az egykori nemesbődi tanító sírhelye is

Megszépült az egykori nemesbődi tanító sírhelye is

Török János nemesbődi tanító felújított síremlékének avatóünnepségét tartották szerda délután a Szent Márton utcai temetőben. A rendezvényen részt vett dr. Nemény András Szombathely, valamint Zsizsik Katalin, Nemesbőd polgármestere is.

A síremléket a Szombathelyi Szépítő Egyesület és a Nemesbődi Közösségi Színtér szakmai közreműködésével, Nemesbőd község önkormányzatának támogatásával újították fel az idei esztendőben.

Elsőként Bődi Lívia, a Szombathelyi Szépítő Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd köszönetet mondott Petkovics Attila kőfaragónak az elvégzett munkáért.

Dr. Nemény András polgármester köszönő beszédnek titulálta mondandóját, és kiemelte: ebben a nehéz helyzetben Nemesbőd példamutatóan cselekedett, amikor egykori tanítójuk tiszteletére felújíttatták a sírhelyet. A polgármester hozzátette: számára a Szent Márton temető mindig is kultikus hely marad, ha belép a sírkertbe, hátra tudja hagyni a külvilágot.

Zsizsik Katalin, Nemesbőd polgármestere arról szólt, hogy a településen az idén alakult meg a helyi Értéktár Bizottság, mely feladatául tűzte ki községük helyi építészeti, művészeti értékeinek összegyűjtését, megőrzését. A képviselő-testület úgy döntött, hogy bár nem a faluban van a sírhely, annak rendbetételének a költségét magára vállalja a település.

Török János nemesbődi tanító életútját Kovács Magdolna közművelődési szakember ismertette, kiemelve azt, hogy a források szerint az 1882/83-as tanévet már Bődön kezdte. A feljegyzések szerint már az előző tanévet is a faluban töltötte.

A rendezvény koszorúzással zárult.

(Fotó: szombathely.hu)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.