km/óra
  2025.05.19., hétfő  •  Ivó, Milán napja
Megszépül a Stromfeld utca is

Megszépül a Stromfeld utca is

A Stromfeld lakótelepen folytatódott a szombathelyi utcatakarítás. Bokányi Adrienn tanácsnok, a 2-es számú választókörzet képviselője sajtótájékoztatón számolt be a lakótelepet érintő fejleményekről a Stromfeld 71-es ház előtt. A Szova és a Szompark munkatársai már meg is kezdték a munkát.

Bokányi Adrienn, a körzet képviselője elmondta: az elmúlt évben a helyi lakók keresték meg, hogy a városi utcatakarításba vonják be a Stromfeld 4 félkörívében lévő tömbházak melletti területet, valamint az ott található négy parkolóövezetet is. A tanácsnok örömmel újságolta, hogy bekerült a városi köztisztasági programba az említett utcarész is.

- A Stromfeld utcában négy félkörben találhatók tömbházak, és ezekhez négy félköríves parkolórész tartozik. Az itt élők jelezték, hogy a parkolók felfestése nagyon elkopott, és bizony sok az apró szemét, cigarettacsikk is az említett területen. A mai napon megkezdi a Szova a takarítást: a cég munkatársai először itt, a Stromfeld 71 előtti területen letisztítják a betonfelületet, majd újrafestik a parkolóhelyeket. A takarítás és festés csütörtökön folytatódik az 1-es és a 2-es félkörnél, majd – ami még a választókerületet érinti – az Éhen Gyula tér következik a sorban a jövő héten. A Szompark dolgozói is megérkeztek, ők pedig a zöldterületet tisztítják meg, és megkezdték a fák metszését, visszanyírását is. Teljesen jogos volt a lakossági igény, örülök, hogy hamarosan a Stromfeld ezen szakasza is megszépül, megtisztul majd – zárta szavait Bokányi Adrienn.  

(Fotó: Nagy Jácint)

 

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Sulyok Tamás meghívta Magyarországra XIV. Leó pápát
Sulyok Tamás köztársasági elnök vatikáni találkozójuk során arra kérte XIV. Leó pápát, hogy amint teheti, látogasson el ismét Magyarországra – közölte a Sándor-palota vasárnap az MTI-vel.
Agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak Joe Bidennél
A korábbi amerikai elnök múlt héten kereste fel doktorait húgyúti tünetek nyomán. Szervezetében csomót találtak, amelyről pénteken állapították meg, hogy prosztatarákról van szó.
NAV: még egy napig lehet módosítani az szja-bevallási tervezetet
Május 20-ig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, és rendelkezni az adó 1+1 százalékáról, aki nem módosít a tervezetén, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – a kiajánlott tervezete lesz az érvényes bevallása – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
Nem ébredt túl jól a forint ezen a hétfőn
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hitetek és örömötök szolgája akarok lenni – A békéért imádkozott XIV. Leó pápa a szolgálatának kezdetét jelentő szentmise után
Vasárnap tartották a XIV. Leó pápa péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmisét a vatikáni Szent Péter téren, a mise után mondott Regina caeli elimádkozása előtt a békéért imádkozott az új egyházfő.