km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Megoldhatónak találták, de fejtörést is okozott a matematika feladatsor a diákoknak

Megoldhatónak találták, de fejtörést is okozott a matematika feladatsor a diákoknak

Átfogónak, megoldhatónak, de a tavalyinál valamelyest nehezebbnek találták a keddi matematika írásbeli érettségi feladatsorát az MTI által megkérdezett igazgatók, szaktanárok és diákok, egyes feladatok komoly fejtörést okoztak a vizsgázóknak. A járványügyi biztonsági előírások betartása egyik megkérdezett középiskolában sem jelentett gondot.

 

Az első feladatlapon egyebek mellett számtani sorozatok, halmazok, valószínűség- és százalékszámítás, négyszögek és hatványozás szerepelt, a második rész feladatai között pedig volt síkgeometria és logaritmusos egyenlet is.


Szabó József, a Debreceni Egyetem Kossuth gyakorló gimnáziumának matematikatanára az MTI érdeklődésére azt mondta: iskolájukban mintegy 160-an érettségiztek matematikából középfokon, korrekt, bát a tavalyinál némileg nehezebb feladatokat kaptak a vizsgázók.


A diákok véleményét is tolmácsolva közölte: az első rész rövid feladatait, amelyekre 45 perc volt, mindenki megoldotta, ezek senkinek nem okozhattak gondot. A legnagyobb problémát egy kötelezően megoldandó logaritmusos egyenlet jelentette. Bár sok hasonlót megoldottak korábban, ezúttal a feladathoz olyan hosszú szöveg kapcsolódott, hogy egyszerűen megijedtek tőle a diákok, volt, aki el sem tudta kezdeni a megoldást.


Hasonló tapasztalatokról számolt be Krizsán Erika, a Debreceni Szakképzési Centrum Bethlen Gábor Közgazdasági Technikumának igazgatóhelyettese, matematikatanára is: az első részt könnyűnek ítélték a diákok, de a megoldáshoz kellett a 45 perc. A magyar nyelvű írásbeli vizsga - náluk 101 diák magyarul, 31 angolul érettségizett - szöveges logaritmusos feladata megijesztette a fiatalokat. Bár a szaktanárok szerint jó szövegértéssel nem jelenthetett problémát a megoldás, szerencsésebb lett volna, ha az a feladat a választható és nem a kötelező példák között szerepel.


Krizsán Erika megjegyezte azt is: az angol feladatsorban két példa - a 17. és 18. feladat - jóval nehezebb volt, mint a magyar nyelvű hasonló feladatok.


A biztonsági előírások betartása egyik megkérdezett debreceni középiskolában sem jelentett gondot, volt elég tanterem a vizsgák megrendezésére, a diákok pedig maszk viselésével is vigyáztak egymásra.


Molnár László, a szolnoki Varga Katalin Gimnázium igazgatója kifejezetten jónak ítélte a középszintű érettségi feladatsort, szerinte jól átfogta a matematika különböző területeit. Azt mondta, szerepeltek benne szöveges feladatok, de mind áttekinthető volt, nem lehetett a megoldással különösebb probléma. Hozzátette, a diákok olyan feladatokat kaptak, amelyekre számítottak, felkészültek voltak, kihasználták a rendelkezésükre álló időt; nem látták, hogy bárki kétségbeesett volna.


Kalmár Andrea, a Szolnoki Szakképzési Centrum főigazgatója közölte: tíz iskolájukban csaknem hatszáz diák írt kedden matematika érettségit. Közölte, a pedagógusok és a megkérdezett néhány tanuló is korrektnek ítélte a középszintű matematika feladatsort, amelyben voltak könnyebb és nehezebb feladatok is. Akadtak olyan feladatok, amelyek a vizsgázók számára fejtörést okozhattak, de azért azok is megoldhatóak voltak - tette hozzá.


Kitért arra, a járványügyi intézkedések betartása nem okozott gondot, a diákok fegyelmezettek voltak a vizsga megkezdése előtt és a vizsga közben is.


A Nógrád megyei Szécsényben a Közép-magyarországi Agrár Szakképzési Centrum Lipthay Béla Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban nyolc diák vizsgázott kedden. Filkor Lajos igazgató elmondta, az intézményben szakközépiskolai képzés folyik, ahol három évig szakmát, utána pedig két évig közismereti tárgyakat tanulnak a gyerekek, így készülnek az érettségire. Itt a jelzések szerint a tanulók úgy látták, hogy míg a magyarérettségi könnyebb volt, mint amire számítottak, a matematika nehezebb volt a vártnál. Az igazgató szerint ugyanakkor a feladatsorok nem voltak túl nehezek.


Szécsényben a kormányhivatal által biztosított, a teremben elhelyezett védőfelszereléseket használták, maszkot, kesztyűt, kéz- és felületfertőtlenítőt.


A salgótarjáni Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Technikumában 91 saját tanuló vizsgázott kedden és nyolcan javító érettségi vizsgát tettek a kormányhivatal szervezésében - közölte Juhászné Janik Beatrix igazgató. Elmondta, a vizsgáról megoszlott a diákok véleménye: az első feladatlapot sokan nem tartották nehéznek, de kevesellték az időt a megoldásra, a második feladatlapot pedig egyesek nem ítélték nehéznek, míg mások igen.


Az iskolába két kapun mentek be a diákok, belépéskor kezet fertőtlenítettek és testhőmérsékletet mértek. Voltak, akik az írás közben is maszkot viseltek. Az igazgató azt mondta, a tanulók nagyon fegyelmezettek a járványügyi előírások betartásában. (MTI)

 

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Halálos tűz volt egy ökörítófülpösi szociális intézményben
Tűz ütött ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ökörítófülpösön az idősek otthonában csütörtök reggel, az intézmény egyik szobájában egy férfi holttestét találták meg a tűzoltók, huszonhat ember füstmérgezést szenvedett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Jövő kedden megkezdődik a Bartók körútnál lévő parkoló felújítása
A Bartók Béla körút 40. - Rohonci út 5-7. - Perintparti sétány 1. házak közötti nagy parkoló felújítása jövő hét kedden, április 2-án elkezdődik, Facebook-oldalán osztotta meg a hírt dr. Czeglédy Csaba, a körzet képviselője.
Óvodások díszítették fel a Fő téri tojásfákat
KSH: a bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban
Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).