km/óra
  2025.07.11., péntek  •  Nóra, Lili napja
Megnyitja kapuit a Weöres Sándor Színház is

Megnyitja kapuit a Weöres Sándor Színház is

A 194/2021. (IV.26.) Kormányrendelet, valamint az április 30-i miniszterelnöki tájékoztató értelmében a kormány május 1-jétől engedélyezni fogja a színházak újranyitását is. Ez az intézkedés lehetővé teszi a Weöres Sándor Színház számára, hogy fél év szünet után újra találkozhasson nézőivel és ami talán a legfontosabb, hogy teljesíteni tudja a 2020/2021-es évad bérletes közönsége felé vállalt kötelezettségeit, olvasható a színház honlapján.

 

Mint írják, a Weöres Sándor Színház – a közönség és a dolgozók biztonságát kiemelten szem előtt tartva – a jogszabályi előírásnál is szigorúbb óvintézkedések mellett 2021. május 7-én, pénteken 19 órakor a Farsang című produkció bemutatójával megnyitja kapuit a nézők előtt.


Az említett szigorú óvintézkedések szellemében a színházba csak a testhőmérséklet mérése és a védettségi igazolás felmutatása után lehet belépni, a színházépületen belül az előadások alatt is kötelező marad a maszkviselés, ami egyaránt vonatkozik a színházi dolgozókra és a közönségre. A nézőtereken csak védettségi igazolvánnyal rendelkező és maszkot viselő felnőtt, illetve a kíséretükben lévő, tehát velük együtt érkező, a 18. életévüket még be nem töltött nézők foglalhatnak helyet.


Az előadások időpontjairól, a bérletekről, s minden egyéb tudnivalóról a weboldalon, illetve online felületeiken folyamatosan tájékoztatják a közönséget. 
 

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Szorgoskodnak nyáron a Herényi Kezek
Nyári szünetre vonult a Herényi Kulturális és Sport Egyesület, ugyanakkor lelkes önkéntesekkel összefogva komoly felújítási, karbantartási munkálatokba kezdtek a Herényiek Házában. Ablakmosás, gyomtalanítás, festés és takarítás zajlik, a közösség ezzel járul hozzá a Béke téri épület megújulásához.
Közösségi lekvárfőzés: élménynap a szombathelyi piacon 
Közösségi lekvárfőzéssel ünnepelte pénteken az 50 éves Vásárcsarnok a nyári gyümölcsszezont a „Gyümölcsöző Közösség” elnevezésű esemény során 500 kisüveges lekvár készült el. 
Új parkolóhelyeket létesítenek a Derkovitson
A Váci Mihány utcai új, antigoritos parkoló munkálatairól Horváth Soma alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője számolt be pénteki videójában.
Programajánló – Szombathely: zenés családi piknik, tárlatvezetések és koncertek
A július 12-ei és 13-ai hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Megvan, ki lesz a Haladás ellenfele a MOL Magyar Kupában
A Magyar Labdarúgó-szövetség Versenybizottsága elkészítette a MOL Magyar Kupa 2025/2026-os évi kiírása első fordulójának sorsolását. A kupa ezen szakaszában az NB III-as, illetve az alacsonyabb osztályokból jogosultságot nyerő csapatok szerepelnek - olvasható a Szombathelyi Haladás bejegyzésében.