
Megkezdődik a szúnyogok elleni védekezés
A katasztrófavédelem azt közölte, hogy a tavaszi időszakban túlnyomórészt biológiai módszerrel védekeznek a lárvák ellen, amely során a szakemberek a szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe.
A fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan - emelték ki.
A közlemény szerint első lépésként a Tisza felső szakaszán és a Tisza-tónál lesznek biológiai kezelések, amelyeket nehezít, hogy megindult a fák lombosodása.
Az ártéri erdős területeken létrejött tenyészőhelyeken már nem kellően hatékonyak a folyadék kijuttatásával végzett kezelések, ezért granulátumot alkalmaznak, ami áthatol a lombozaton, és eljut a lárvák élőhelyére.
A katasztrófavédelem által megbízott rovarbiológusok március óta nyomon követik a lárvák megjelenését és fejlődését, ez alapján tervezik meg a kezelések menetét.
Tájékoztattak arról is, hogy a folyók vízállása az elmúlt hetekben alacsony volt, így az árterületek túlnyomó többségén egyelőre nem jöttek létre a szúnyogok számára alkalmas tenyészőhelyek.
A kisebb esőzések nyomán elszórtan, valamint a Tisza-tónál a növényzettel borított, védettebb területeken kezdődött meg a lárvák fejlődése - írták.
Közölték azt is, hogy csapadékos időben vagy akár a kerti locsolás miatt is számos, a csípőszúnyogok számára ideális tenyészőhely jön létre, ezért érdemes a ház körüli kisebb vizeket lefedni, kiönteni, rendszeresen cserélni. (MTI)
Illusztráció: Pixabay

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.