km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Megjelentek a koronavírus-járványra hivatkozó csalók is

Megjelentek a koronavírus-járványra hivatkozó csalók is

Világszerte tapasztalható, hogy az új koronavírus által terjesztett járvány miatt megjelentek az olyan álértékesítők, akik weboldalakon, közösségi oldalakon, e-mail címeken és telefonon keresztül kínálnak egészségügyi eszközöket és újonnan már a vakcinával történő oltásra is ajánlkoznak, vagy erre hivatkozva személyes adatokat próbálnak kicsalni, olvasható az ORFK Kommunikációs Szolgálat közleményében.

 

Mint írják, a csalók klinikai, kórházi dolgozóknak, háziorvosnak, vagy önkormányzati dolgozónak kiadva magukat személyesen, vagy telefonon keresztül igyekeznek megtéveszteni az idős embereket az oltásra hivatkozással. Előfordulhat, hogy személyesen keresik meg az idős embereket, ekkor egészségügyi dolgozók által viselt fehér ruhában jelennek meg. Adategyeztetést végeznek, személyes és bankkártya adatokat kérnek el annak érdekében, hogy az általuk hivatkozott szervezet nevében (pl.: önkormányzat) a járvány miatt támogatást tudjanak átutalni a felhívott részére, egyben – látszólag – a védőoltásra is regisztrálnak. 


Felhívják arra figyelmet, hogy személyes és pénzügyi adataink komoly értéket képviselnek. Ha ezek illetéktelen személyek számára hozzáférhetővé válnak, az jelentős anyagi károkat okozhat.


A rendőrség tanácsa arra az esetre, ha valaki ilyen hívást kap:

  • Járjon utána, hogy valóban a hivatkozott szervezet, vagy hivatal kereste meg:  tegye le a telefont, majd hívja fel a telefonáló által megjelölt intézményt!
  • Tegyen fel ellenőrző kérdéseket: kérdezze meg a hivatkozott szervezet központi elérhetőségét, a hívó nevét, beosztását!
  • Legyen gyanús, ha pénzátutalásról esik szó, illetve felajánlják, hogy az utalás lebonyolításában segítenek!
  • Bankkártyaadataikat semmilyen körülmények között ne adják meg ismeretleneknek sem telefonon, sem személyesen!
  • Nyilvános helyen, idegenek jelenlétében ne beszéljenek magánügyeikről, mert visszaélhetnek az információkkal!
  • Ne adja meg személyes adatait ismeretleneknek!
  • Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívószámot!


A rendőrség célja, hogy az elkövetési módszer tudatosításával lehetőleg senki se dőljön be a csalóknak. Minél többen beszélgetnek erről idős rokonaikkal, ismerőseikkel, annál kisebb eséllyel csaphatják be őket - hangsúlyozták. 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.