
Megjelent egy új egyetemi cím a közszolgálati egyetemen, itt a közszolgálati docens
Bár a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) az állami egyetemekéhez képest sokkal nagyobb fizetésekkel próbálja magához csábítani az egyetemi oktatókat, ez nem minden tanszéken látszik úgy, hogy maradéktalanul sikerülne. Eredetileg arról volt szó, hogy első körben csak magyar-, történelem-, angol- és némettanár-képzéseket indítanak, később pedig többek között földrajztanárokat és integrált természettudományos tanárokat is képeznek majd, a felvi.hu szerint mégis most szeptembertől elindulnak ezek a szakok. Lesz:
- osztatlan tanári [földrajztanár; történelemtanár] és
- természettudomány-környezettan szakos tanár képzés.
Ehhez pedig az NKE honlapja szerint már megalakult az NKE tanárképző karán a Földrajz és Természettudomány Tanszék. Azonban a tanszék munkatársai menüpontban sok érdekességet találhatunk. Egyrészt csak földrajz szakos oktatók vannak feltüntetve, pedig a természettudományos tárgyak körébe tartozik a fizika, a kémia és a biológia is, így kérdés, hogy ezeket ki fogja oktatni a természettudomány-környezettan szakos tanárjelölteknek - írja a 444.hu.
Új egyetemi címeket hozott létre karain a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), ami szeptembertől beszáll a tanárképzésbe, az egyetem december óta hatályos szabályzatában megjelent a közszolgálati egyetemi docens és közszolgálati egyetemi tanár fokozat. Az NKE decemberben frissített szabályzata szerint a közszolgálati egyetemi docensnek nem kell hivatalos egyetemi docensi pozícióval rendelkeznie, elég, ha elismert szakember, a szabályzatban ez áll:
A szenátus az óraadó oktatónak, ha b) országosan elismert szaktekintély: címzetes egyetemi vagy főiskolai docens, illetve címzetes egyetemi vagy főiskolai tanár, címet adományozhat.
Vagyis ha valaki nem rendelkezik hivatalos egyetemi docensi pozícióval, de elismert szakember a szakterületén (akár más egyetemeken, intézményekben, vagy kutatási körökben), akkor is kaphat közszolgálati egyetemi docensi címet.
- írja a 444.hu.
Fotó:NKE.hu

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.