km/óra
  2025.03.20., csütörtök  •  Klaudia napja
Az izraeli hadsereg megölte a Hezbollah vezetője

Az izraeli hadsereg megölte a Hezbollah vezetője

Az izraeli hadsereg (IDF) azt közölte szombaton, hogy egyik előző napi célzott bejrúti légicsapásában életét vesztette az Iránból támogatott libanoni síita mozgalom, a Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah sejk.

Az IDF közlése szerint a Hezbollah milíciájának több parancsnoka is meghalt a szóban forgó légicsapásban, amely egy haditanácskozás közben érte őket főhadiszállásukon egy lakóépületek alatti helyen, a főváros Dahíja nevű negyedében. Miután meggyőződtek arról, hogy Naszrallah sejk is meghalt, Herci Halévi, az IDF vezérkari főnöke kijelentette: Izrael széles eszköztárával mindenkit utolér, aki támadja vagy fenyegeti a területét, lakosait.

Az IDF úgy tudja, hogy bejrúti légitámadásaiban a Hezbollah hat föld alatti fegyverraktára is megsemmisült. Értesülése szerint a milíciának voltak kínai gyártmányú rakétái – C-704 és C-802-esek – is az irániak mellett. A készletükben szereplő iráni Gader rakéta hatótávolsága mintegy kétszáz kilométer. Izrael szerint a hajók elleni rakétáikat néhány perc alatt be lehetett volna vetni az izraeli haditengerészet ellen, ha erre szükség lett volna. A szervezet tapasztalt, elit egysége, a Radván őrizte és kezelte ezeket a fegyvereket.

A Hezbollah tagadja, hogy lakóépületekben vagy ezek alatt létesítene fegyverraktárakat.

 

Fotó: MTI/EPA/Nabíl Munzer

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Főhajtás a '48-as hősök emléke előtt
Már pénteken elkezdődtek a megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök szobrát, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget. A városi ünnepségsorozatot március 15-én, szombaton tartják. Cikkünkben a részletes program.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Íme a március 15-i szombathelyi programok
Már pénteken megkezdődtek Szombathelyen a nemzeti ünnephez kapcsolódó megemlékezések, délelőtt a Batthyány-szobornál koszorúztak a város és vármegye vezetői, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget.