
Megállt a bontóba tartó Scania, dugót okozott az olajfolyás a Rohonci úton
A 112Press.hu beszámolója szerint a hibát az okozhatta, hogy vontatás előtt nem szerelték le a Scania kardántengelyét. A fék nélküli, álló motorú jármű hajtáslánca a forgó tengely miatt mozgásba jött, miközben a váltóban nem volt megfelelő olajozás – ez a kenés hiánya miatt túlmelegedést és komoly mechanikai károsodást okozott. A váltó végül „szétesett”, így nagy mennyiségű olaj került az aszfaltra.
Az eset még szerdán történt, és több mint kétórás fennakadást okozott a forgalomban. A vontatást végül szabályosan, egy megfelelő felszereltségű kamionmentő folytatta. A meghibásodott járművet csak azután tudták elszállítani, hogy sikerült elhárítani a további szennyeződés veszélyét és vontatható állapotba hozni az összetört Scaniát, írja a portál.
Fotó: 112Press.hu


A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.