km/óra
  2025.05.13., kedd  •  Szervác, Imola napja
Még szorosabb lesz az együttműködés a közterület-felügyelet és a civil állatvédő szervezetek között

Még szorosabb lesz az együttműködés a közterület-felügyelet és a civil állatvédő szervezetek között

Mérföldkőnek számít az a megállapodás, ami a Szombathelyi Közterület-felügyelet és három állatvédő szervezet között köttetett ma a Városházán. Céljuk, hogy az önkormányzat és az állatvédelemmel foglalkozó civilek segítsék és kiegészítsék egymás munkáját a jövőben. Döntöttek például arról, hogy hétköznapokon 4 órával tovább lesz nyitva az ebrendészeti telep.

 

Kevesebb kóbor kutyát az utcákra, és több önkéntest a menhelyekre. Többek közt ez is célja az együttműködő feleknek. Az aláírást megelőző, kötetlen hangulatú sajtótájékoztatón az Állatvédők Vasi Egyesülete, a Kutyamenhely Alapítvány, a Fekete István Állatvédő Egyesület és a közterület-felügyelet vezetői vettek részt. Olyan problémákat vetettek fel, melyek mielőbbi megoldása a lakosság és a szervezetek érdeke is.


Ágoston Sándor, a közterület felügyelet irodavezetője elmondta, azt  gondolja, hogy a legelső és legfontosabb szempont eddig az Állategészségügyi-és Ebrendészeti Szolgálatnak a telephelye, mely 8 órától 16 óráig volt elérhető a civil szervezetek, illetve a lakosság részére. Ez most egyéb szolgálatszervezési feladatok mellett, illetőleg azok kiegészítésével már 20 óráig egészült ki. Így biztonsággal tudja hívni a közterület felügyeletet akár a rendőrség, akár a civil szervezetek , akár a lakosság.


Megállapodtak arról is, hogy a felügyelet és a szervezetek kölcsönösen segítik egymást az állatok örökbefogadásában, a befogott állatok elhelyezésében, gazdáinak felkutatásában. A legnagyobb problémát az elhunyt gazda után maradt állat okozza. Sokan nem tartanak rájuk igényt, pedig a kutyák is az örökség részét képezik. Ezentúl lehetőség nyílik a felügyeletnél elhelyezett állatok részére tárgyi adományt, például kutyaeledelt eljuttatni a civil szervezeteken keresztül. A túlszaporulat elleni küzdelem jegyében arra törekszenek, hogy ivartalanított szuka kutyákat adjanak örökbe. 


Vértesi Andrea, az Állatvédők Vasi Egyesületének az elnöke hozzátette, a megállapodásban az önkormányzattal arról egyeztek meg, hogy az egyesületük fölépít a menhelyen egy kennelt, amiben az alatt az időszak alatt gyűjtik be a Szombathelyen kóborló kutyákat, amikor a gyepmesteri telep nem működik.


Létrehozták az Állategészségügyi- és Ebrendészeti Szolgálat weboldalát is, ahol a lakosság tájékozódhat a friss információkról, az örökbefogadható kutyákról. A cél a finn minta megvalósítása, ahol szinte zéró az állatkínzások és a kóbor kutyák száma, köszönhetően az önkéntesek aktív részvételének.

 

Fotó: Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Történelem érettségi 2025: hidegháború, Rákosi-korszak, Hunyadi Mátyás
A 2025-ös középszintű történelemérettségi első részében a Tanácsköztársaságról, Hunyadi Mátyásról, a hidegháborúról, a Rákosi-korszakról, az ókori római és görög építészetről és az iszlám vallásról is kaptak kérdéseket a diákok.
Érettségi 2025: megkezdődtek a német nyelv írásbeli vizsgák
Megkezdődtek a német nyelv írásbeli érettségi vizsgák pénteken 9 órától – közölte az Oktatási Hivatal (OH) délelőtt az MTI-vel.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Pápaválasztás 2025: vége az első szavazásnak, fekete füst szállt fel a Vatikánban
Meglehetősen hosszú volt az első szavazás, 3 órán át tartott, ennek egyik oka, hogy még soha nem szavaztak ilyen sokan konklávén: jelenleg 133 a pápaválasztó és pápává választható bíborosok száma. Ahhoz, hogy valakit pápává válasszanak, a szavazatok kétharmadát kell megszerezni.