km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja

Még szélesebb összefogással készül az ellenzéki oldal az októberi választásokra

Az eddiginél szélesebb összefogással készül az ellenzéki Éljen Szombathely Egyesület az önkormányzati választásokra. A szervezet néhány friss hírrel is szolgált a városháza előtt tartott sajtótájékoztatójukon.

Az MSZP (Horváth Soma), a DK (Szuhai Viktor), Nagy Donát (Momentum), Németh Ákos (LMP), Pavelkovits Petra (Magyar Kétfarkú Kutyapárt), Varga Tamás (V mint Vas), Szabó György (Magyar Szolidaritás Mozgalom), Kozma Gábor (Éhen Gyula Baráti Kör) is megszólalt Dr. Nemény András, az Éljen Szombathely polgármester-jelöltje mellett. Valamennyien hangsúlyozták, hogy az időközi választáson kipróbált összefogás lehet az a minta országszerte, amellyel a jelenlegi kormánypárt legyőzhető. Szombathelyiek sokasága gondolja úgy, hogy változásra van szükség, mondta Nemény András, aki arról beszélt, jó csapat állt össze a választásra.


Elhangzott az is, hogy az Éljen Szombathely listán indítja László Győzőt és Szuhai Viktort (1. illetve 2. azaz minden valószínűség szerint befutó helyen), míg Czeglédy Csaba független jelöltként, korábbi körzetében, a Derkovitson méreti meg magát. Ha győz, nem Fideszt erősíti, tette hozzá Nemény András. A Jobbikról elhangzott, hogy a közgyűlésben jó az együttműködés, a munka folytatódik, hogy milyen formában, az később derül ki. 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
„Szerintem a város egyik legjobb bölcsődéje lesz” – mondta dr. Nemény András polgármester. Szombathely új bölcsődéje a kor igényeinek minden szinten megfelel, magas ágyásokkal, fűszerkerttel, tornáccal, napelemekkel várja majd a legkisebbeket és lesz benne minden, ami fontos és szükséges a gyerekek fejlődéséhez.