km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Még nagyobbak lettek a multik

Még nagyobbak lettek a multik

Rekordszintre, 31,7 ezer milliárd dollárra emelkedett a világ száz vezető, tőzsdén jegyzett cégének piaci tőkeértéke a március végével záródott egy évben – derül ki a PwC Global Top 100 felméréséből.

 

Egy év alatt a száz vezető cég piaci tőkeértéke 48 százalékkal nőtt, a vizsgált száz cégből 99-nek nőtt a piaci tőkeértéke, egyedül a China Mobile esetében jegyeztek fel csökkenést, 12 százalékosat 134 milliárd dollárra.

Hetedik éve az amerikai cégek együttes piaci tőkeértéke a legnagyobb, 20,5 ezer dollár (57 százalékos növekménnyel). A kutatás szerint ez nagyobb, mint a kínai vállalatok vagy más országok 42 százalékos, és az európai cégek 18 százalékos piaci tőkeérték-emelkedése.

 

A listázott száz vállalat együttes piaci tőkeértékének a 65 százaléka esik az amerikai cégekre, ami növekedés az egy évvel korábbi 61 százalékhoz képest. Továbbra is a technológiai ágazatban szereplő vállalkozások piaci tőkeértéke a legnagyobb, 10,5 ezer milliárd dollár, ami 71 százalék emelkedés egy év alatt.

 

A legfrissebb százas listát az Apple vezeti, piaci tőkeértéke 2051 milliárd dollárra ugrott az egy évvel korábbi 1113 milliárd dollárról.

 

A lista második helyezettje a tavalyi első Saudi Aramco, piaci tőkeértéke 1602 milliárd dollárról 1920 milliárd dollárra emelkedett.

 

A második helytől a harmadikra szorult vissza az idén a Microsoft, miközben a piaci tőkeértéke 1200 milliárd dollárról 1778 milliárd dollárra nőtt.

 

Az Amazon megtartotta a negyedik helyét, piaci tőkeértéke 971 milliárd dollárról 1558 milliárd dollárra nőtt.

 

A tízes listán a további két cég is amerikai, az Alphabet és a Facebook. A hetedik a kínai Tencent, a nyolcadik az amerikai Tesla (amely a 83. helyről rukkolt előre, piaci tőkeértéke 565 százalékkal, 96 milliárd dollárról 641 milliárd dollárra nőtt), a kilencedik a listán a kínai Alibaba, és a tízes listát az amerikai Berkshire Hathaway zárja.

 

Forrás: MTI, PwC

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat