km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Még mindig kevesebbet keresnek a nők a férfiaknál

Még mindig kevesebbet keresnek a nők a férfiaknál

Tavaly 2 millió 103 ezer aktív korú nő állt alkalmazásban, ami csaknem 13 százalékkal haladta meg a tíz évvel korábbi létszámot; a teljes munkaidőben foglalkoztatott nők átlagos bruttó bére 370 ezer forint volt, ami 16 százalékkal marad el a férfiakétól - derül ki a Trenkwalder munkaerőpiaci szolgáltató nemzetközi nőnap alkalmából kiadott elemzéséből.

 

A társaság hétfői közleménye szerint részben az elmúlt évtized foglalkoztatáspolitikai intézkedéseinek hatására jelentősen nőtt az alkalmazásban álló, aktív korú nők száma, tavaly év végén 237 ezerrel többen dolgoztak, mint 2010-ben, ezzel az aktív korú nők foglalkoztatási rátája 54-ről 67 százalékra emelkedett. A munkaerőpiaci szolgáltató hozzátette azt is, hogy a férfiak foglalkoztatási rátája az elmúlt évtizedben 60-ról 77 százalékra nőtt, tehát a két nem foglalkoztatási arányszáma közötti rés az elmúlt tíz évben 6-ról 10 százalékpontra emelkedett.
   

Pozitív fejleményként említették ugyanakkor, hogy a kisgyermekes anyák elhelyezkedését segítő intézkedések miatt 2010 és 2020 között a 6 évnél fiatalabb gyermeket nevelő nők körében a foglalkoztatási ráta 30-ról 40 százalékra nőtt. A teljes munkaidőben foglalkoztatott nők havi bruttó átlagkeresetének 16 százalékos elmaradása a férfiakétól megegyezik az Európai Unió átlagával.
   

Az álláskeresők között a nők szintén kisebb számban vannak jelen, a Trenkwalder adatbázisában szereplő munkát keresők között 45 százalékos az arányuk. Országos szinten általános a nemek ilyen eltolódása a férfiak javára, kivételt a főváros, Pest megye és egyes nagyvárosok jelentenek, ahol a nemek megoszlása nagyjából kiegyenlített. A közlemény szerint ez összefüggésben áll azzal, hogy a nagyvárosi környezetben a nők nagyobb hányada tudja megoldani gyermeke elhelyezését a munkaideje alatt.
   

A gyors elhelyezkedés esélyét tekintve nincs jelentős eltérés a két nem között, négy héten belül a nők 49, míg a férfiak 54 százaléka tud elhelyezkedni valamilyen munkakörben. Az egy héten belüli elhelyezkedésben ugyanakkor a nők vezetnek 18 százalékos aránnyal a férfiak 14 százalékával szemben. Ennek oka a nők céltudatosabb magatartása, a férfiak körében ugyanis jóval magasabb azok aránya, akik az első munkanap előtt meggondolják magukat, és mégsem jelennek meg az új munkahelyükön. (MTI)
 

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.