km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Még 30 napot várnak, hogy megérkezzen az állami támogatás a kórházzal szemközti parkolóra

Még 30 napot várnak, hogy megérkezzen az állami támogatás a kórházzal szemközti parkolóra

Már csak harminc nap: augusztus végén lejár a határidő, ameddig meg kell születnie a kormányzati döntésnek arról, hogy az egykori városi strand helyének utolsó darabján parkolók épüljenek. Nem látja a városvezetés az ehhez ígért mintegy félmilliárd forint helyét a központi költségvetésben.

 

Gazos-füves terület a kerítés mögött – jelenleg a Markusovszky utca és a Horváth Boldizsár körút sarkán. Amikor eladta a város a régi strand ezen részét, akkor lakásokat, üzleteket és azokhoz parkolókat tervezett ide a terület új tulajdonosa.


Azonban 1500 szombathelyi aláírásával fejezte ki igényét: árnyas parkolókat szeretnének a saroktelekre. A városvezetés visszavenné a telket és kialakítaná a parkolókat – kormányzati forrásból. Ehhez szóbeli ígéretet kaptak Szombathely országgyűlési képviselőjétől – emlékeztetett sajtótájékoztatón dr. Horváth Attila alpolgármester. A vállalkozóval kötött adásvételi szerződés értelmében augusztus 31-éig kell megszületnie a kormányzati döntésnek arról, hogy a terület visszavásárlásához és a parkolóépítéshez szükséges, összesen mintegy 500 millió forintot biztosítja a kormány.


“A miniszterelnök úr bejelentette, hogy azok a beruházások, amelyek nem kezdődtek meg, azokat megállítják bizonytalan időre. Tehát összességében inkább gondoljuk azt, hogy nincs pénz ennek a projektnek a megvalósítására, mint azt, hogy van. Ha és amennyiben ez így van, és tényleg nincs pénz arra, hogy itt parkolókat létesítsen állami pénzből a szombathelyi önkormányzat, akkor én azt gondolom, hogy egy felelős politikusnak, egy felelős vezetőnek ilyenkor az a dolga, hogy kiáll a szombathelyiek elé. És szerintem Hende Csabának, ha nem tudja teljesíteni a választási ígéretét, akkor ki kell állnia a szombathelyiek elé és elmondani, hogy sajnos ő ezt nem tudja teljesíteni, és hát esetleg elnézést is kell kérnie” – fogalmazott az alpolgármester. 


A szombathelyi önkormányzat teljesítette már a vállalás rá eső részét: az adásvételi szerződést, a feltételes közbeszerzési eljárást és azokkal együtt minden rendelkezésre áll, hogy a most gazos terület új parkolóövezet legyen.

 

 

Fotó: archív/Nagy Jácint

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.