Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a főpolgármester
A főpolgármester az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése és a védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. javaslata alapján a Dunán érkező, igen gyors emelkedésű árhullám miatt hozta meg az intézkedést.
A készültség során a vízügyi szakemberek a biztonságos ivóvízellátás fenntartásához, illetve a csatornarendszer zavartalan működéséhez szükséges műszaki intézkedéseket teszik meg, továbbá felkészülnek a várhatóan szükséges, ideiglenes védművek kiépítésére.
A Dunán az árhullám a jelenlegi előrejelzések szerint nyolc méter körüli vízállás mellett, a jövő hét második felében tetőzik, mértéke várhatóan meghaladja a tavaly decemberi és idén júniusi árvíz vízszintjét, de a pénteki prognózis alapján nem éri el a 2013-as nagy árvíz idején tapasztalt vízállást.
Az elmúlt évtizedben számos olyan fejlesztés történt, ami megkönnyíti az árvízi védekezést, ugyanakkor fel kell készülni arra, hogy a III. kerületben és a Margitszigeten homokzsákok alkalmazására és ideiglenes védművek kiépítésére is sor kerülhet.
A Duna vízszintjének várható gyors emelkedése miatt előreláthatólag szeptember 16-án, hétfőn szükséges lesz az alsó rakpartok lezárása; erre figyelemmel szombaton 0 órától tilos lesz a megállás az alsó rakpartokon.
A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság várhatóan vasárnap délutántól a még az alsó rakparton parkoló autókat elszállítja, erről péntektől a parkoló autók szélvédőjén kétnyelvű tájékoztatást helyez el. A rendezvény miatt a hétvégére egyébként is lezárt, belső pesti rakpartszakaszokat nem nyitják újra. Az alsó rakpart többi szakasza lezárásának pontos időpontjáról szombaton, a friss előrejelzések ismeretében hoz döntést a főpolgármester.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.