km/óra
  2023.06.07., szerda  •  Róbert napja
Dacia
MÁSKÉP(P) 2022 fotó- és filmpályázat: díjkiosztó a könyvtárban

MÁSKÉP(P) 2022 fotó- és filmpályázat: díjkiosztó a könyvtárban

A Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2023. február 9-én került sor a Máskép(p) 2022 helytörténeti fotó- és filmpályázat díjkiosztójára és a beérkezett fényképekből összeállított kiállítás megnyitójára.

A Berzsenyi Dániel Könyvtár, a H+ Média és Kulturális Egyesület és a Szombathelyi Szépítő Egyesület 2022-ben – immár negyedik alkalommal – hirdette meg Máskép(p) címmel Vas megyei helytörténeti fotó- és filmpályázatát. A 2016-ban elindított pályázat kétévente kerül kiírásra, amelyen általános és középiskolás, valamint felsőoktatásban tanuló diákok indulhatnak.

Első alkalommal, 2016-ban Szombathelyt bemutató mozgóképeket, fényképeket vártak a szervezők, míg 2018-ban a pályázat kibővült: egész Vas megyéből érkeztek filmes, fotós alkotások.

Az utolsó pályázati kiírástól (2020) eltelt két év meglehetősen „speciális” volt a járványhelyzet miatt. Jelentős változásokat hozott az online oktatással, a személyes találkozások korlátozásával, a barátságok, napi kapcsolatok internetre költözésével. Ugyanakkor az elmúlt időszak rámutatott, mekkora szerepe van hétköznapjainkban a közösségi élményeknek, a személyes érintkezéseknek.

A mostani kiírásban az szerepelt, hogy fotó vagy film segítségével a pályázók mutassák be, mely Vas megyei helyszínek jelentik nekik a közösség élményét, melyik az az épület, tér, utca, park, liget, sportlétesítmény, közintézmény, ahol igazán önmaguk lehetnek, ahol találkoznak barátaikkal, diáktársaikkal. Vagy melyek azok a rendezvények, programok, ahová közösen járnak. Elvárás volt az is, hogy a megszületett film vagy fotó tükrözze az alkotó egyéniségét. Kreatív, egyedi, speciális nézőpontú alkotásokat vártak a szervezők.

A díjátadóra 2023. február 9-én 15 órakor került sor.
A decemberben zárult pályázatra 13 film és 36 fotó érkezett.
Az alkotásokat háromtagú zsűri értékelte:
Büki László - fotóriporter, főszerkesztő, Vaskarika.hu
Fábián Gábor - a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület elnöke
Horváth Zoltán – függetlenfilmes, az AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft. igazgatója
A pályázat egész Vas megyét megmozgatta, hiszen több alkotás érkezett Szombathelyen kívülről, mint a megyeszékhelyről: a szervezők kaptak fotókat, ill. filmeket többek között Górból, Karakóból, Rumból, valamint Bozsok, Bük és Kőszeg településekről.
Dr. Baráthné Molnár Mónika könyvtárigazgató köszöntője, bevezetője és a zsűritagok néhány szavas értékelése után hirdették ki a nyerteseket.
A díjátadó keretében a beérkezett fényképekből kiállítás nyílt, valamint bemutatták a díjnyertes filmeket. A tárlat megtekinthető 2023. március 3-ig.
A filmek a Máskép(p) helytörténeti fotó- és filmpályázat YouTube oldalán (https://www.youtube.com/@foto-esfilmpalyazatmaskepp2311/featured) és a könyvtár Facebook-oldalán is elérhetőek. A nyertes alkotásokat a Szombathelyi Televízió is műsorára tűzi.

 

 

Borítókép: Horváth Gergő 1. helyezett Ruina 1 című alkotása

Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Civil összefogásból valósul meg a belvárosi levendulás
A Szombathelyi Belvárosért Egyesület június 2-án és 3-án levendulatelepítést végez a Mártírok terén. A civil kezdeményezés magánadakozásokból gyűjtötte össze a szükséges összeget ahhoz, hogy a Fő tértől alig pár méterre lévő tér megszépüljön, és újabb turistalátványosságot kínáljon a városba érkezőknek.
Elkészült a Belvárosi Levendulás
Megszépült a Mártírok tere: a Szombathelyi Belvárosért Egyesületnek köszönhetően a korábban inkább balkáni állapotokat mutató teret szombattól 700 tő levendula díszíti.
Megyei II. osztály, déli csoport: nyolcig jutott a Nádasd, ötöt rúgott a Telekes
A Vasszécseny kilenc emberrel is végigküzdötte a Rum elleni mérkőzést, a Rábatótfalu és Csákánydoroszló idegenben tudott nyerni. Az Őriszentpéter és a Szentpéterfa összecsapása is döntetlennel zárult.
Helyi sikerek a XIII. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőn
Május 12-14. között rendezték meg idén az Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőt Hajdúszoboszlón. A nagy hagyománnyal bíró, 13. alkalommal megrendezett megmérettetésen két helyi csoport, a Gyöngyöshermán Szentkirályi Polgári kör Népdal és nótaköre, valamint a Szombathelyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat ĐURĐICE vegyes kórusa és senior táncsoportja is kiemelkedő eredményt ért el.
legfrissebbek
A kalapácsvető Halász Bence ötödik lett Bydgoszczban
A kalapácsvető Halász Bence az ötödik helyen végzett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség második számú, WA Continental Tour Gold nevű versenysorozatának lengyelországi állomásán, Bydgoszczban.
Hatalmas eső zúdult rövid idő alatt Acsádra
Ma sem kímélte az időjárás megyénket, több helyen kiadós záporok, zivatarok alakultak ki. Olyan mennyiségű csapadék hullott rövid idő alatt Acsádra, hogy a víz lett az úr. Salköveskútra is sok csapadék zúdult.
Földrengés volt Románia nyugati részén, a magyar határ közelében
Közepes, 5,3-as erősségű földrengés volt kedden este Románia nyugati részén, a magyar határ melletti Arad megyében – közölte kedden este a román Országos Földtani Intézet (INFP).
Asztalos bizonyítványt hamisíttatott magának egy sárvári férfi
A Sárvári Járási Ügyészség felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, közölte a Vas Vármegyei Főügyészség.
Ismét sok újszülöttet köszönthetünk Szombathelyen
Íme, a legfrissebb anyakönyvi hírek városunkból.