km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Maruzsa: nem változnak az érettségi vizsgák szabályai és időpontjai

Maruzsa: nem változnak az érettségi vizsgák szabályai és időpontjai

Az érettségi vizsgákig még csaknem négy hónap van hátra, de a kormány nem tervez változtatni az érettségi szabályain és időpontján sem - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

 

Maruzsa Zoltán kiemelte: az írásbeli és szóbeli vizsgákat egyaránt meg kívánják szervezni. Tájékoztatása szerint az érettségi vizsgákra - ahogy a felsőoktatási felvételikre is - a hagyományos, február 15-ei időpontig lehet jelentkezni. Rámutatott: a tavalyi év bebizonyította, hogy a járványügyi keretek közt is biztonságosan meg lehet rendezni a vizsgákat. Tavasszal csaknem 80 ezer, ősszel pedig további 30 ezer tanuló érettségizett le úgy, hogy sehol sem alakult ki fertőzési góc - mondta a köznevelésért felelős államtitkár.


A tavalyi brit példát említve azt mondta: az érettségi vizsgák elmaradása esetén Magyarországon is nagy felvételi káosz alakulna ki, ezért több felelősséget kért a szakpolitikusoktól és a médiától is, valamint azt, hogy fejezzék be a "hergelést", mert mindenkinek az az érdeke, hogy az érettségit megtartsák.


Kitért arra is, hogy a tavalyi tapasztalatok alapján a felkészítést a digitális oktatásban is el tudják látni az iskolák, a tavaszi érettségi vizsgák eredményei a digitális munkarend ellenére megfeleltek az elmúlt öt év átlagának. Azonban, ahol az szükséges, az érettségire speciális felkészítőket is szervezhetnek az iskolák, mivel sem a pedagógusok, sem pedig a diákok nincsenek kitiltva a középiskolákból - hangsúlyozta Maruzsa Zoltán. Hozzátette: központilag nem rendeltek el ilyen felkészítőket, ahol azonban helyben úgy vélik, hogy szükség lenne rá, az osztályfőnök, a szülői munkaközösség, az érintett tanulók és az intézményvezető egyeztetése után van mód arra, hogy például a kötelező tárgyakból jelenléti rendben is elkezdjék a felkészülést az érettségikre.


A középfokú felvételikről Maruzsa Zoltán kiemelte: azok szabályait és minden szükséges információt már december 4-én publikáltak az Oktatási Hivatal honlapján. Hangsúlyozta: itt a felkészüléssel sem lehet probléma, mert a 8. osztályosok jelenléti oktatásban vesznek részt.


A köznevelésért felelős államtitkár közölte: a január 23-ai írásbeli felvételiken országosan mintegy 75 ezer tanuló vesz részt az eddiginél jóval több, 535 helyszínen, annak érdekében, hogy a tantermenkénti tízfős beosztást megvalósíthassák.


Az intézmények felkészültek, a beosztások megvannak, és a már megszokott védelmi intézkedésekkel rendezik meg a felvételiket - mondta. Hozzátette: a hagyományos pótidőpont (január 28.) mellett egy második pótnapot (február 5.) is beillesztettek, hogy azok is megírhassák a felvételit, akik az első időpontban betegek vagy karanténkötelezettek voltak.


Maruzsa Zoltán arról is beszélt: a tavaszi félévben kevesebb személyes kontaktussal, főként online módon megtartják a - pénzügyi, fenntarthatósági és digitális - témaheteket, valamint szintén készülnek májusi a nyelvi mérésekre és az országos kompetenciamérésre is. Ezek az írásbeli tesztek a tantermenkénti tíz fős beosztással a bevált biztonsági intézkedések mellett megtarthatók - vélekedett. A köznevelésért felelős államtitkár különösen fontosnak nevezte az országos kompetenciamérés megszervezését, hiszen ebből pontos adatokat kapnának arról, hogy a digitális munkarendben mely területeken javult, és hol romlott a tanulók teljesítménye. Hozzátette: jelenleg azt látják, hogy mintegy 40 százalékkal csökkent az évismétlések száma tavaly év végén.


Maruzsa Zoltán elmondta: az óvodákban és az általános iskolákban a jelenléti oktatás az ősszel bevált módszer szerint történik, a járvány miatt kedden 42 óvodában (1,4 százalék) van rendkívüli szünet jellemzően egy-egy csoportban és 79 általános iskolában (3 százalék) vezettek be digitális munkarendet szintén egy-egy osztályban. Kiemelte: működnek az iskolák, a kisgyermekes szülők tudnak dolgozni.


A megelőző intézkedések továbbra is érvényben vannak, kötelező a testhőmérséklet mérés, a távolságtartást célzó oktatásszervezési intézkedéseket vezettek be és fokozottan fertőtlenítenek, amihez központilag havonta mintegy 300 ezer liter fertőtlenítőszert biztosítanak - tette hozzá.


A középiskolában a kormány a járványügyi védekezés érdekében a hónap végéig meghosszabbította a tantermen kívüli digitális munkarendet, és abban bíznak, hogy ezeket a korlátozásokat hamarosan teljesen vagy részlegesen fel lehet oldani. A felelős döntés azonban a járványügyi helyzetben a meghosszabbítás volt - mondta. (MTI)
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.