km/óra
  2021.06.25., péntek  •  Vilmos napja
Márciusban is lecsapott az árdrágulás

Márciusban is lecsapott az árdrágulás

Az üzemanyagárak 6,6 százalékot emelkedtek egy hónap alatt, a dohányáruk 17,5 százalékkal drágultak egy év alatt.

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők 3,8 százalékos márciusi inflációra számítottak.
    
Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára jelentősen emelkedett. A járműüzemanyagok ára 6,6 százalékkal lett magasabb, mint februárban volt és 17,7 százalékkal emelkedett tavaly március óta.
    
A dohányáruk 17,5 százalékkal drágultak egy év alatt és 2,1 százalékkal márciusban.
    
A tartós fogyasztási cikkekért 3,6 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy éve. Ezen belül az új személygépkocsik 11,4 százalékkal kerültek többe, a szolgáltatások drágulása a februári 3,1 százalékosról 3,7 százalékosra gyorsult. (MTI)

kapcsolódó cikkek
Az éves infláció 3,3 százalékon állt meg tavaly
Az éves infláció 3,3 százalékon állt meg tavaly
Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál és 0,3 százalékkal az előző havinál; 2020-ban az előző évhez képest átlagosan 3,3 százalékkal nőttek az árak.
Bioüzemanyagot fognak használni a túraautó-világkupán
Bioüzemanyagot fognak használni a túraautó-világkupán
A német P1 Racing Fuels nevű vállalat lett a túraautó-világkupa (WTCR) új üzemanyag-szállítója, ami azt jelenti, hogy 2021-től fenntartható, bioüzemanyagot használnak a sorozatban.
A vezető hatalmak szerint ki fog lőni a világgazdaság
A vezető hatalmak szerint ki fog lőni a világgazdaság
A globális gazdaság 5,6 százalékkal nőhet az idén az OECD szerint.
címkék

Savaria Fórum 30. évfolyam 23. szám - 2021.06.18.
Savaria Fórum 30. évfolyam 23. szám - 2021.06.18.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
16 éves lányt követett a szombathelyi vasútállomástól azért, hogy megerőszakolja
A Szombathelyi Járási Ügyészség szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal az erőszakos többszörös visszaeső, letartóztatásban lévő férfival szemben, aki azért követte a kiskorú sértettet Szombathelyen, 2020 szeptemberének egyik estéjén, hogy erőszakkal szexuális cselekményt végezzen vele, közölte a Vas Megyei Főügyészség.
Nem kell maszk a belső terekben
A kormányinfón újabb járványszabályok lazítását jelentették be.
Időjárás: két zivatarcella is mozog a nyugati határszélen, Ausztriában többféle leszakadt az ég
Steiermark és Alsó-Ausztria keleti részén alakultak zivatarok hétfő délután, írják osztrák meteorológiai híroldalak. A felhők Magyarország felé tartanak, az még kérdéses, hoznak-e csapadékot.
Futsal: esélyt sem adott a Berettyóújfalunak, bajnok a Haladás
A szombathelyi alakulat története első bajnoki címét szerezte, emellett pedig első csapatként tudott bajnokságot nyerni a Haladás 102 éves fennállása óta.
11. alkalommal düböröghet az AlteRába
Idén – egy év kihagyás után – ismét megrendezik az ország legnagyobb kerti partiját, az AlteRába Fesztivált július 13-tól 17-ig Körmenden, a Rába Szabadidőközpontban. Hegedüs Lászlóval, Hegével a szervezés nehézségeiről, az érvényes jogszabályokról és a bizakodásról beszélgettünk.
legfrissebbek
OKF: figyeljék a meteorológiai szolgálat riasztásait!
A katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy figyelje a meteorológiai szolgálat riasztásait, viharjelzéseit. Többfelé 100 kilométer/órás szél is lehet.
Több helyen csaptak fel a lángok Rábapaty határában
Maradandó fogyatékossággal járó balesetet okozott Szentgotthárdon, felfüggesztett fogházat kapott
A Körmendi Járásbíróság maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset okozásának vétsége miatt 8 hónap – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett- fogházra, 300.000 forint pénzbüntetésre és 1 év 1 hónap közúti járművek vezetésétől eltiltásra ítélte a büntetlen előéletű vádlottat, közölte az ügyészség.
Patakmederben ragadt egy Jeep Balogunyomnál
Nem közlekedési baleset történt. A Jeep vezetője az offroad élmény kedvéért hajtott bele a Perint patakba, kihajtani azonban már nem tudott belőle.
Már Horvátországban is jelen van a fertőzőbb delta variáns
Szlovénia után Horvátország is bejelentette, hogy az országban jelen van az először Indiában azonosított, a korábbiaknál fertőzőbb delta variáns.