km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Maradandó fogyatékossággal járó balesetet okozott Szentgotthárdon, felfüggesztett fogházat kapott

Maradandó fogyatékossággal járó balesetet okozott Szentgotthárdon, felfüggesztett fogházat kapott

A Körmendi Járásbíróság maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset okozásának vétsége miatt 8 hónap – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett- fogházra, 300.000 forint pénzbüntetésre és 1 év 1 hónap közúti járművek vezetésétől eltiltásra ítélte a büntetlen előéletű vádlottat, közölte az ügyészség.

 

A balesetről mi is beszámoltunk. vádlott 2020. június 29-én délben közlekedett Szentgotthárdon, a Kethelyi utcában Magyarlak felől a városközpont irányába egy BMW személygépkocsival, amelyben három utast szállított. A vádlott már lakott területen belül haladt mintegy 80 km/óra sebességgel, amikor a Határőr Laktanyához közelítve áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahova ekkor érkezett egy Suzuki gyártmányú gépkocsi. A vádlott az ekkor már mintegy 65-69 km/óra sebességre lassuló személygépkocsijával –az úttest bal oldali szélétől 1,8 méter távolságra– frontálisan összeütközött az 54-58 km/óra sebességgel érkező Suzukival. Az ütközés ereje a Suzukit hátralökte, és a menetiránya szerinti bal oldali útpadkán jutott nyugvó pontjára. A vádlott a BMW-vel az ütközés bekövetkezése előtt 1,3 másodperccel tért át a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, és ekkor a BMW és a Suzuki közötti távolság 44,7 méter volt, így a sértettnek a baleset elkerülésére nem volt módja. A baleset következtében a Suzuki vezetője 6 hónap tényleges gyógytartamot meghaladó, súlyos egészségromlásként is értékelhető súlyos testi sérüléseket szenvedett. Az elszenvedett sérülések következtében a sértettnél maradandó testi fogyatékosság is kialakult. A baleset következtében a vádlott utasai közül ketten nyolc napon túl gyógyuló, súlyos testi sérüléseket szenvedtek el, míg a harmadik utasnak könnyű sérülései keletkeztek. A baleset során a vádlott ugyancsak nyolc napon túl gyógyuló súlyos testi sérüléseket szenvedett. 


Az ítélet jogerős.

 

Fotó: Tánczos Mihály/112press

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Köztünk vannak, velünk élnek - tárlat nyílt a szociális ellátásban részesülők műveiből
2023-ban hirdette meg a Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálata a Tudom, hogy van jogom! ellátottjogi alkotópályázatot. A pályaművekből összeállított tárlatot az országban vándorkiállításon mutatják be, melynek egyik állomása a szombathelyi Víztorony. A megnyitót március 28-án tartották.
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
A talpra állás után a gazdaságban és a turizmusban is az idei az újraindítás éve, amelyben 2-3 százalékos GDP-növekedés lesz elérhető - mondta a nemzetgazdasági miniszter a 178. balatoni hajózási szezont megnyitó, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) négy új hajóját felavató ünnepség sajtótájékoztatóján csütörtökön Siófokon.
Agrometeorológia: a tavaszi vetés várja az esőt
A tavaszi vetések várják az esőt, mert a talaj felső rétege már nagy területen kiszáradt és csapadék alig várható, ugyanakkor az őszi vetések intenzíven fejlődnek, mert bőven van nedvesség a mélyebb talajrétegekben - írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében.
Újabb emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen
Újabb emberi maradványokat találtak a rendőrök a Zala-réten, ahol márciusban egy elásott férfi holtteste került elő - közölték a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján csütörtökön.