km/óra
  2020.10.20., hétfő  •  Nándor napja
Már van érdeklődés az augusztusi szállások iránt

Már van érdeklődés az augusztusi szállások iránt

Április-májusra ugyan még nincs foglalás a Szállás.hu rendszerében, augusztus iránt viszont már van érdeklődés - közölte a szállásfoglaló oldal saját adatai alapján az MTI érdeklődésére csütörtökön.

 

A Szállás.hu szinte minden partnere rugalmas feltételeket vezetett be, így például előleg nélkül foglalhatók, lemondhatók, átfoglalhatók a szállások. A szakemberek azt javasolják azonban, hogy az utazást tervezők inkább olyan típusú szálláshelyeket keressenek, ahol elszigetelten, önmagát ellátva üdülhet a vendég. Ezek az úgynevezett "Robinson" típusú szálláshelyek jellemzően a településektől messzebb eső önálló házak, erdei apartmanok.


Szigetvári József, a Szallas.hu-csoport vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: bár a jelenlegi helyzetben a Szallas.hu is az otthonmaradást támogatja, az augusztusi és őszi időszak már kedvező lehet az utazók számára.


Úgy látja, hogy a járvány okozta válság után szélesebb vendégkört kell kiszolgálniuk a szállásoknak, ebben segíthet az akadálymentességi tanúsítvány megszerzése. A növekvő keresletet valószínűleg kevesebb szállásadó fogja kiszolgálni, ugyanis a cégvezető szerint nem minden szálláshely nyit majd ki újra. A kínálatban maradó szálláshelyeknek viszont lépést kell tartani a vendégek igényeivel - mondta.


Március végétől a korábbi önbevallásos alapon működő "akadálymentes" szűrőt európai tanúsító védjegy és egy részletes akadálymentességről szóló szűrőrendszer váltotta fel. Tavaly az oldalon leadott keresések szerint 25 ezer vendég használta az akadálymentes szűrőt, ami nagyságrendileg 1,4 milliárd forint értékű foglalást hozott - mondta a vezérigazgató. Az új fejlesztéssel a felhasználók a kerekesszékeseknek, vakoknak, gyengénlátóknak, siketeknek, nagyothallóknak, kognitív zavarral élőknek, segítő kutyával érkezőknek ajánlott szálláshelyekre is szűrhetnek. (MTI)
 

Savaria Fórum 29. évfolyam 38. szám - 2020.10.16.
Savaria Fórum 29. évfolyam 38. szám - 2020.10.16.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Pedagógusok Szakszervezete: három tanár halt meg eddig koronavírusban, az egyikük Vas megyei
A Pedagógusok Szakszervezete három olyan tanárról tud, akik igazoltan koronavírus-fertőzés következtében haltak meg.
A Markusovszky kórház celldömölki telephelyén átmenetileg szünetelnek az ellátások
55 új fertőzött Vasban, 1293 Magyarországon, 33-an meghaltak
1293 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 33 krónikus beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A megyében a betegek száma 953-ról 1008-ra nőtt.
Operatív törzs: csütörtöktől karanténkötelezettség nélkül lehet Romániába utazni
Csütörtöktől karanténkötelezettség nélkül lehet Magyarországról Romániába utazni - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.
50 új fertőzött Vasban, 1025 Magyarországon, 28-an meghaltak
1025 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 28 beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A megyében a betegek száma 865-ről 915-re nőtt.
legfrissebbek
Az OTP a bíróságon fog hadakozni Horvátországgal
Az OTP Bank Nyrt. közleményben tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket, hogy nemzetközi választott bírósági eljárást kezdeményezett a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) Horvátország ellen.
Bukarestben keddtől bezárják az iskolákat, kötelezővé válik a maszkviselés
Bukarestben a koronavírus-járvány miatt keddtől kezdődően közterületen - vagyis a lakáson kívül mindenütt - kötelezővé válik a védőmaszk viselése, továbbá bezárnak az óvodák, iskolák és egyetemek, a tanév pedig online folytatódik.
Nemzetek Ligája: kilenc helyet előrelépett a magyar válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott kilenc helyet előrelépve a 23. helyen áll a Nemzetek Ligája rangsorában.
Eláll népszavazási kezdeményezésétől a DK
Eláll az ingyenes tesztelésről szóló népszavazási kezdeményezésétől a Demokratikus Koalíció, mert az valószínűleg nem lenne lebonyolítható jelentős járványügyi kockázatok vállalása nélkül.
Az Egyesült Államok továbbra sem nézi jó szemmel az iráni fegyverbizniszt
Az Egyesült Államok továbbra is szankcionálja az Iránnak történő fegyvereladást - hívta fel a figyelmet Mike Pompeo, amerikai külügyminiszteri.