km/óra
  2025.07.20., vasárnap  •  Illés napja
Már több mint 700 ezren regisztráltak a Gondosóra programra

Már több mint 700 ezren regisztráltak a Gondosóra programra

Már több mint 700 ezren regisztráltak a Gondosóra programra – közölte a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a jokor.hu portálon megjelent videóban.

Nyitrai Zsolt elmondta, mostanra minden harmadik 65 év feletti magyar gondosóra-felhasználó, így az idősek élete és egészsége még nagyobb biztonságban van. Arra hívott fel, hogy akik jogosultak, de még nem regisztráltak az eszközért, tegyék meg. Hozzátette, a hozzátartozók a Gondosóra mobilalkalmazását is letölthetik.

A videóban Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a programba hétszáz-ezredikként regisztrált Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművészt, karmestert köszöntötte. Azt mondta, kivételes tehetsége, személyisége és alkotóereje generációkat köt össze kulturálisan. Úgy fogalmazott, Magyarország kormánya hisz az egymást követő nemzedékek harmonikus országépítő erejében.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány kitart a nyugdíjasokkal 2010-ben kötött szövetsége mellett. Emlékeztetett: tizennegyedik éve garantálják a nyugdíjak értékének megőrzését, és minden évben inflációkövető nyugdíjemelést hajtanak végre. Visszaépítették a tizenharmadik havi nyugdíjat, amit megemelt összegben kapnak meg az idősek.

Hankó Balázs elmondta azt is, hogy folytatódik a Nők 40 program, és eddig ötször fizettek nyugdíjprémiumot. Hozzátette, bevezették és megvédték az Európában egyedülálló rezsicsökkentést is.

A nyugdíjasok, régebb óta fiatalok továbbra is számíthatnak ránk – zárta gondolatait a miniszter.

(MTI)

Fotó: jokor.hu

kapcsolódó cikkek
Szombathelyen is elérhető a Gondosóra Program
Szombathelyen is elérhető a Gondosóra Program
A program célja, hogy könnyen használható segélykérő eszközt biztosítson a 65 év feletti személyeknek teljesen ingyenesen, olvasható Szombathely MJV Facebook-oldalán.
Segítség egy gombnyomásra: a Gondosóra programról tartottak tájékoztatót
Segítség egy gombnyomásra: a Gondosóra programról tartottak tájékoztatót
A Gondosóra programról tartott sajtótájékoztatót Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a Vas Vármegyei Kormányhivatal Tinódi termében pénteken.
Újabb fejlesztés indult el a Gondosóra programban
Újabb fejlesztés indult el a Gondosóra programban
Ingyenesen hívható zöldszámot hozott létre a kormány azok számára, akik még nem regisztráltak a Gondosórára, és az internet helyett inkább telefonon intéznék a regisztrációt - közölte a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebookon.

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Ukrajna tárgyalást kezdeményezett Oroszországgal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti televíziós beszédében közölte: Ukrajna hivatalos tárgyalási javaslatot küldött Oroszországnak a háború diplomáciai rendezésének érdekében, számolt be a Deutsche Welle. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van az egyeztetések felgyorsítására, és minden lehetőséget meg kell ragadni a tűzszünet eléréséhez.
Fiatalkorúak borultak árokba egy lopott autóval Orgoványban
Két tinédzser – egy 13 és egy 16 éves fiú – szerda délután ellopott egy utcán parkoló autót Orgoványban, majd alig 800 méterrel később árokba hajtottak és felborultak vele, számolt be róla az RTL Híradó.
Felavatták a felújított közösségi házat Apátistvánfalván
Átadták szombaton a többségében szlovén nemzetiség által lakott Apátistvánfalva több mint 120 millió forintos kormányzati támogatással felújított közösségi házát, amelyben a kultúrház mellett a polgármesteri hivatal, a védőnői szolgálat és az orvosi rendelő is helyet kapott.
Elmarasztalta a TV2-t a Médiatanács
Két ügyben is szankcionálta a TV2 Zrt.-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a médiaszolgáltató a korhatári kategória téves megválasztása miatt összesen több mint 15 millió forint bírságot kapott. A testület továbbá eljárást indított a Mediaworks Hungary Zrt.-vel szemben a Metropolban megjelentetett „Fotózza le, küldje be!” című médiatartalom közzététele miatt.