km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Már novemberben rekordokat dönt a csomagforgalom

Már novemberben rekordokat dönt a csomagforgalom

A novemberi belföldi postai csomagforgalom majdnem 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a Magyar Posta ezért jóval nagyobb karácsonyi szezonra készül, mint tavaly, és már szombaton is kézbesít csomagokat - közölte a Magyar Posta az MTI-vel szerdán.

 

 A naponta beérkező csomagmennyiség az elmúlt másfél hétben a 2019-es karácsonyi idény legerősebb napjait is felülmúlta, és átlagban kétszer akkora, mint egy nyári napon.
     

A forgalmat a webáruházak akciói mellett a járvány is erősíti. A fertőzésveszély miatt a vásárlók kerülik az üzleteket, és inkább a világhálóról rendelnek. Kevesebb lesz a személyes találkozás is, ezért sok ajándék küldeményként ér majd célba a posta szerint.
   

A Magyar Posta azt tapasztalja, hogy a karácsonykor népszerű termékek, vagyis a tévé, a számítógép, a mobiltelefon mellett idén sokan küldenek kozmetikai termékeket, sportszereket, vitaminokat, étrendkiegészítőket és porszívót.
   

A közlemény felhívja a figyelmet a pontos címzésre, valamint javasolja  december 18-ig feladni a karácsonyra szánt csomagokat. A vásárlók ügyeljenek arra is, hogy a webáruházak milyen szállítási időt vállalnak a küldeményeikre - olvasható a posta közleményében.  (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.