km/óra
  2022.07.01., péntek  •  Tihamér, Annamária napja
Már látogatókat is fogad a jáki templom

Már látogatókat is fogad a jáki templom

Befejeződött a jáki templom belső restaurálása és régészeti kutatása. Ehhez hasonló, széles körű feltáró munka még sosem folyt Vas megye és Magyarország egyik legismertebb középkori műemlékében, a kutatók sok új információval gazdagodtak. A munkálatok mintegy 2 milliárd forint kormányzati támogatásból valósultak meg. Az eredményeket nemrég a sajtó munkatársainak is bemutatták.

 

Csaknem két év után lezárult a jáki Szent György-templom kutatása, restaurálása. A padlószint alól előkerültek annak a kora Árpád-kori templomnak a nyomai, ami a faluban elsőként épült meg a 11-12. században. A 13 méter hosszú, egyhajós épület a korszak legteljesebben feltárt templomának számít a megyében. A kutatás világossá tette a Szent György-templom építésének menetét is a kutatók számára: hosszú évek alatt a régi, kis templom köré építették a nagyobbat, ami 1256-ban készült el.


Megtisztították és konzerválták a falakat, így jól megfigyelhetők a falfestmények részletei. A vastag szennyeződés rétegek alól előbukkantak az élénk színek, és így a templom is világosabbá vált. Szépen látszik a főszentélyben a Szent Györgyöt ábrázoló falfestmény, ami az egyik legkorábbi falikép lehet a templomban.


A templombelsőben 123, a körülötte lévő dombon további 1377 sírt tártak fel a régészek. A sírok a 11.-től a 18. századig datálhatók, nagy mennyiségben kerültek elő például textilmaradványok, viseleti elemek, ruhakapcsok, szegélyek. Nagy valószínűséggel megtalálták a templomot alapító Jáki Nagy Márton sírját is a déli toronyaljban, ahol további temetkezésekre bukkantak a régészek. Mindannyian a Ják nemzetség tagjai lehetnek, a rokonságot genetikai vizsgálatok igazolhatják, mondta el dr. Pap Ildikó Katalin régész.


A jáki templomban húsvétkor már miséztek, április 20-tól pedig látogatókat is fogadnak.

 

kzs
Fotó: Nagy Jácint


 

címkék
Savaria Fórum 31. évfolyam 24.szám - 2022.06.24.
Savaria Fórum 31. évfolyam 24.szám - 2022.06.24.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
legfrissebbek
A lakosság többsége bízik a biztosítókban
A lakosság fele havi legfeljebb 10 ezer forintot költ biztosításra.
12 445-en érkeztek Ukrajnából csütörtökön
A beléptetettek közül a rendőrség 309 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
Ma zárva lesznek az orvosi rendelők és a gyógyszertárak 
A Semmelweis-nap a magyar egészségügy napja, amelyet Semmelweis Ignác orvos, "az anyák megmentője" születésnapján, július 1-jén tartanak.
Gyorsan gyarapodnak a Fővárosi Állatkert kis pusztai macskái
Az Ázsia belső területein őshonos macskafélével 2013-ban kezdtek el foglalkozni a városligeti intézményben, és ez az első alkalom, hogy szaporítani is sikerült őket.A szakemberek először nyolchetes korukban vették kézbe a kicsiket az első vizsgálatok elvégzése, az ivar meghatározása, az azonosító chip elhelyezése és a súlymérés céljából. Most, hat hét elteltével újra egyenként megnézték az állatokat, hogy minden rendben van-e velük.
Gyengült csütörtökön a forint