km/óra
  2024.10.07., hétfő  •  Amália napja
Már hivatalosan is lehet tekerni a Szombathelyt és Balogunyomot összekötő kerékpárúton

Mától hivatalosan is használható a Szombathelyt és Balogunyomot összekötő kerékpárút – derült ki a Balogunyomi Kerékpáros Egyesület Facebookra feltöltött videójából, olvasható a nyugat.hu-n.

Mint írják, ebben Mohos Géza, az egyesület elnöke beszélt, aki elmondta: 6 éve, 2017-ben indult a küzdelem az útért, ami kedden, a fizikai akadályok elbontásával véget ért.

A rövid bejelentkezésből kiderült, erre azért került sor, mert véget ért a műszaki átadás.

Kitértek arra, hogy az út története meglehetősen kalandos. 2021-ben még arról szóltak a hírek, hogy a város megépítené az utat, de nincs rá pénz. Később aztán kiderült: a kivitelező Alpok Terra Kft. a vártnál olcsóbban megépíti az utat. A munka tavaly júniusban kezdődött, idén novemberre pedig el is készült a két kilométeres szakasz, azóta tartott a műszaki átadás.

kapcsolódó cikkek
Lezárult a Szombathely-Balogunyom közötti kerékpárút hiányzó szakaszára kiírt közbeszerzés

Balogunyomi kerékpárút: látszik az alagút vége

Kihirdették a balogunyomi kerékpárút közbeszerzési eljárásának eredményét: 144,7 millió forintért az Alpok Terra Kft. építheti meg a szombathelyi szakaszt. A kivitelezés nem hogy többletköltséggel nem jár, de még marad is a megítélt TOP-forrásból, hiábavaló volt tehát a korábbi „politikai habverés”, erről tartott nemrég sajtótájékoztatót dr. Hende Csaba. A városvezetés szerint nagy szerencse, hogy olcsóbb ajánlat érkezett be, de emiatt nem fognak magyarázkodni, sem bocsánatot kérni.
Megkezdődött a Szombathely–Balogunyom kerékpárút építése

Elkezdődött a „Szombathely és Balogunyom településeket összekötő kerékpárút építése, olvasható a városháza közleményében. A beruházás eredményeként a jövőben biztonságosan juthatnak el egyik településről a másikba a környezetkímélő közlekedési módot választó munkavállalók és turisták. A 254 442 979 Ft európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével megvalósuló beruházás támogatási intenzitása 100%. A projekt befejezése 2023. első félévében várható.
Aszfaltozzák a balogunyomi kerékpárutat, de a vasúti átjárója csak később készül el

A Szombathely-Balogunyom kerékpárút aszfaltozási munkái augusztus 31–én kezdődnek és várhatóan szeptember 2-ig tartanak, a kivitelező arra hívja fel a figyelmet, hogy a burkolatot a vasúti átjáró környékén később építik ki, ott átjárni nem lehet.

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.

tematikus oldalak