
Már a nőket is behívhatják sorkatonai szolgálatra Dániában
A szolgálatra először azokat hívják be, akik önként jelentkeznek, a fennmaradó helyeket pedig sorsolással töltik majd fel – írja a BBC nyomán a Telex.
A dán nők önkéntes alapon eddig is részt vehettek a katonai szolgálatban, mostantól viszont a nagykorú férfiakhoz hasonlóan a kötelező szolgálatot is kiterjesztik rájuk, és 2026-ra a korábbi négy hónapról tizenegy hónapra emelik majd a szolgálat időtartamát.
2024-ben összesen 4700 fiatal dán állampolgár szolgált a seregben, és ennek 24 százalékát az önként jelentkező nők tették ki. A most bevezetett intézkedések után a dán kormány arra számít, hogy 2033-ra 6500-ra emelkedik majd a sorkatonai szolgálatot teljesítők éves létszáma. A hivatásos katonai állomány jelenleg 9000 fő körül van az országban - írja a Telex.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.