km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Manfred Weber: igazságosan kell elosztani az EU-ba érkező gázt

Manfred Weber: igazságosan kell elosztani az EU-ba érkező gázt

Igazságosan kell elosztani az Európai Unióba (EU) érkező földgázt a tagországok között, az orosz gázszállítások korlátozása miatt pedig rendkívüli EU-csúcsot kell tartani júliusban Manfred Weber szerint.

Az Európai Néppárt (EPP) elnöke a Der Tagesspiegel című német lap vasárnapi számában közölt interjúban kiemelte, hogy az EU nem részese Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának, de "háborús célpont", mert Vlagyimir Putyin orosz elnök "gyűlöli az életmódunkat", és "visszataszítónak tarja a szabadságot, demokráciát és a jogállamiságot".

Ezért "nehéz télre kell számítanunk", mert az orosz államfő eddigi tevékenysége alapján abból kell kiindulni, hogy tovább korlátozza vagy akár teljesen leállítja a földgázszállítást az EU-ba, erre pedig már most fel kell készülni - tette hozzá Manfred Weber.

Mint mondta, a tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanácsnak még júliusban rendkívüli ülést kell tartania, amelyen előkészítik az EU "vészhelyzeti ellátását" őszre és télre.

Feltétlenül dönteni kell a "kötelező érvényű energiaszolidaritásról" - húzta alá a német politikus, kifejtve: el kell kerülni a koronavírus-világjárvány első szakaszában kialakult "zűrzavart", amikor mindenki lezárta a határokat és "Európa kudarcot vallott".

A járvány elejét jellemző hektikus válságkezelés helyett előrelátóan kell dolgozni, fel kell készülni, "kötelező érvényű mechanizmusokat" kell kidolgozni a tározókban lévő földgáz "szolidáris" felhasználásáról, hogy "ne mindenki csak magával törődjön" - mondta Manfred Weber.

"Ezeknek a mechanizmusoknak működniük kell ősszel, amikor igazán komolyra fordulnak a dolgok" - jelentette ki az EU jobbközép pártjait összefogó EPP vezetője.

A politikus szerint a rendkívüli uniós csúcson "a gáz méltányos elosztását célzó kötelező intézkedésekről" kell dönteni. A közösség területén működő gáztározókat közösen kell üzemeltetni, mert elfogadhatatlan lenne, hogy a "szerencsés" tagországok feltöltött tározókkal, mások pedig energiahiánnyal sújtva vágnának neki az őszi-téli időszaknak. A beszerzést is közösen kell intézni, hiszen csökkennének a fogyasztói árak, ha az EU tagjai együtt vásárolnának földgázt - mondta Manfred Weber.

Arra a felvetésre, hogy az EU-s szerződések alapján mindez nem tűnik könnyen megvalósíthatónak, rámutatott, hogy az unió működését szabályozó  Lisszaboni Szerződés valóban csak korlátozott hatásköröket biztosít az energiaágazatban, de ez így volt a koronavírus-világjárvány esetében is, és az EU mégis közösen szerezte be a vakcinákat.

Hozzátette, hogy át kell alakítani az EU-t, mert nincs felkészülve a jelenkor "viharaira", megpróbáltatásaira. A többi között kifejtette, hogy a járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozását szolgáló közös hitelfelvételhez hasonló "úttörő" megoldásokat kell alkalmazni a védelmi ipar összehangolt működésére, mert a NATO-n belül fel kell építeni egy "európai védelmi pillért".

Ha a Kalinyingrádból indított rakéták Varsót, Berlint és Koppenhágát is elérhetik, akkor nem elég például Berlin körül rakétavédelmi rendszert telepíteni tagállami, nemzeti szinten - húzta alá.

Arról is szólt, hogy a kül- és biztonságpolitikában szakítani kell a teljes egyetértésen alapuló döntéshozatallal. "Elegem van abból, hogy Orbán Viktortól függünk külpolitikai kérdésekben vagy az uniós olajembargó ügyében" - mondta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.