km/óra
  2020.10.27., kedd  •  Szabina napja
Májusban tehetnek szakmai vizsgát az iskolai rendszerű szakképzésben tanulók

Májusban tehetnek szakmai vizsgát az iskolai rendszerű szakképzésben tanulók

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) javaslata alapján a járványhelyzetre tekintettel, szigorú óvintézkedések mellett májusban adhatnak számot tudásukról a szakképző intézményekben vizsgázók - közölte a tárca vasárnap az MTI-vel.

Schanda Tamás elmondta: a gazdaság újraindításához nagy szükség van a versenyképes szaktudással bíró, tehetséges fiatalokra. "Most az emberek egészségének és életének megvédése áll az első helyen - ezért is határozunk meg a javaslatban szigorú feltételeket a vizsgáztatásokhoz. De gondolnunk kell a jövőre is. Nem tettünk le a korábbi céljainkról: azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. A szakképzési rendszer átalakítása most talán fontosabb, mint valaha, ezért folytatjuk az ezzel kapcsolatos munkát, a fiatalokat pedig azzal is támogatni kívánjuk, hogy egy átgondolt, biztonságos, a jelenlegi különleges elvárásoknak megfelelő rendszerben tehessék le a vizsgáikat" - fejtette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.    

A javaslat alapján a komplex szakmai vizsgák írásbeli részét az írásbeli érettségi vizsgákat követő időszakban kell megszervezniük az intézményeknek. A szakképzés lényegét jelentő gyakorlati vizsgákat az iskolák által meghatározott időpontban - lehetőség szerint - májusban tarthatják meg. A vizsgákat az érettségikhez hasonlóan kis létszámmal, a vizsgázók közötti megfelelő védőtávolság biztosításával, a biztonsági előírások betartásával kell megszervezni és lebonyolítani.    

A tervek szerint a vizsga végeredményét a szóbeli vizsga eredménye nélkül kell megállapítani. A vizsgán azok a végzős tanulók vehetnek részt, akik az utolsó tanévben a kötelező szakmai gyakorlat legalább 60 százalékát teljesítették. A vizsgára bocsátás feltételeként előírt okiratok (például nyelvvizsga, jogosítvány) bemutatása nem kötelező, sikeres vizsga esetén a bizonyítványt azok hiányában is ki kell állítani.     

A szakmai javaslat kitér arra is, hogy mellék-szakképesítés megszerzésére irányuló vizsga nem szervezhető, azokat a 2020/2021. tanév október-novemberi vizsgaidőszakában kell megtartani. A javító- és pótlóvizsgák letételének lehetősége kapcsán megszabott, idén júniusban lejáró egy éves határidő a 2020/2021. tanév október-novemberi vizsgaidőszakának utolsó napjáig meghosszabbodik.  

A tárca kezdeményezésének elfogadása esetén igazoltnak kell tekinteni annak a tanulónak a hiányzását, aki a veszélyhelyzetre tekintettel valamely vizsgatevékenységen nem vesz részt, és számára a 2020/2021. tanév október-novemberi vizsgaidőszakában kötelező vizsgalehetőséget biztosítani, amely nem tekintendő javító- vagy pótlóvizsgának.  

A minisztériumi javaslatról a jövő héten születhet kormánydöntés. (MTI)

kapcsolódó cikkek
Nemzeti Pedagógus Kar: az egészségvédelem elsődleges az érettségi lebonyolításában
Nemzeti Pedagógus Kar: az egészségvédelem elsődleges az érettségi lebonyolításában
Az egészség védelme az elsődleges szempont az érettségi lebonyolításában, ezért a vizsga módját és időpontját a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzsnek kell meghatároznia - mondta a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Május 4-től 83 ezer diák tehet írásbeli érettségit
Május 4-től 83 ezer diák tehet írásbeli érettségit
A koronavírus-járvány miatt csak írásbeli érettségi vizsgákat szerveznek május 4-től - jelentette be Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Egy tanteremben 10 vizsgázó lehet az írásbeli érettségin
Egy tanteremben 10 vizsgázó lehet az írásbeli érettségin
A kormány az érettségi vizsgák időpontját a járványügyi szempontok alapján határozta meg, ezért döntött a mielőbbi, május 4-i kezdés mellett - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.

Savaria Fórum 29. évfolyam 39. szám - 2020.10.23.
Savaria Fórum 29. évfolyam 39. szám - 2020.10.23.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Új korlátozások érvényesek Ausztriában
A koronavírus-járvány megfékezésére vonatkozó új rendelet számos szigorítást tartalmaz Ausztriában. Kibővül többek között a maszk viselésének kötelezettsége, jelentősen csökken az események maximális létszáma, és ismét kötelező lesz a távolságtartás szabálya, olvasható az orf.at-n.
Egy halott a gyöngyösfalui kalandparkban, kidőlt fa rántotta el a drótkötélpályát
A 112press információi szerint egy ember meghalt, egy pedig megsérült, amikor kidőlt egy fa a Vas megyei Gyöngyösfalu kalandparkjában.
Közel 2500 fertőzött egy nap alatt Ausztriában
Az Egészségügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium ma 2435 újonnan regisztrált koronavírus-esetet jelentett be. Ez az eddigi legmagasabb érték, olvasható az orf.at-n.
Ausztria szigorít: legfeljebb hatan tartózkodhatnak egy légtérben a magánjellegű ünnepségeken
Szigorúbb intézkedéseket vezet be az osztrák kormány a koronavírus terjedése miatt – jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn. Péntektől legfeljebb hat ember tartózkodhat egy légtérben a magánjellegű ünnepségeken is, de ezt a hatóságok nem fogják ellenőrizni, hisz jogszabályt sértenének, olvasható az orf.at-n.
Operatív törzs: korlátozás nélkül lehet menni vásárolni Ausztriába, hazatérés után azonban karantén jár
Az egy hónapja életbe lépett járványügyi készültségi időszak során 1542 rendőri intézkedésre volt szükség a védelmi intézkedések megszegése miatt - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese szerdán online sajtótájékoztatón.
legfrissebbek
Amerikai elnökválasztás: a magyarok szerint Trump nyer
A Lounge Group az Egyesült Államokban és Magyarországon párhuzamosan készített - mint írták - egyedülálló kutatás alapján azt közölte az MTI-vel, hogy a magyarok szerint a jelenleg is hivatalban lévő Donald Trump nyeri a november 3-i amerikai elnökválasztást.
Bíróság előtt a 17 ember halálát okozó szeszhamisítók
Hamisítás, csalás és 17 áldozat halálát okozó szándékos emberölés vádjával bíróság elé állítottak két iraki és egy jordániai állampolgárt Romániában, akik beismerték, hogy 70 százalékban metilalkoholt, valamint vizet és kék tojásfestéket tartalmazó folyadékot palackoztak és adtak el "egészségügyi szeszként".
Titkos licitre kerül a százmillió dolláros szobor
Titkos licittel versengenek a vásárlók Alberto Giacometti Grande femme I című szobráért egy Sotheby's által szervezett, keddig tartó aukción, amelyen legalább kilencven millió dollárt (27,8 milliárd forintot) kell megadniuk az alkotásért.
Ismét elhalasztják Merkel utódjának megválasztását
A koronavírus-járvány erősödése miatt ismét elhalasztják a legnagyobb német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökválasztó kongresszusát - jelentették be hétfőn Berlinben.
László Győző: aki 40 hektárnyi területet szerzett
László Győzőt háromszor választották meg önkormányzati képviselőnek. Egy cikluson keresztül, Wagner András mellett alpolgármester volt, most a fia dolgozik abban az irodában, amelyben egykor ő intézte a város ügyeit.