km/óra
  2025.04.30., szerda  •  Katalin, Kitti napja
Május 25-e után lehet ballagásokat tartani

Május 25-e után lehet ballagásokat tartani

Május 25-től lehet ballagást tartani, de csak az intézmények nyitott területein. A kormányrendelet azt is meghatározza, kiknek nem kell a ballagáson maszkot viselni, olvasható az atv.hu-n.

 

Mint írják, a veszélyhelyzet alatt ballagás “a köznevelési intézmény, illetve a szakképző intézmény nyitott, épületen kívüli területein – 2021. május 25. napját követően – megszervezhető, illetve megtartható” - tartalmazza egy friss kormányrendelet.


A ballagáson a ballagó gyermek, illetve tanuló által meghívott személyek “életkortól, illetve koronavírus elleni védettségtől függetlenül részt vehetnek, azzal, hogy a nevelési, oktatási intézmény zárt részeiben nem tartózkodhatnak”. A ballagás helyszínére történő belépést és az intézmény zárt részein történő áthaladás rendjét, illetve az egy ballagó által meghívhatók számát az intézet vezetője állapítja meg, és a járvány “terjedésének megakadályozása céljából a ballagási rendezvényen betartandó magatartási szabályokat” is.


A ballagáson maszkot kell viselni, ez alól kivételt képeznek a hatodik életévüket még be nem töltött kiskorúak, az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élők, a ballagók, valamint a ballagási rendezvényen fellépő személyek.

 

Fotó: archív/Nagy Jácint


 

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Elhunyt dr. Márkus Imre
Életének 71. évében elhunyt dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének korábbi elnöke. Sárváron született, a Nagy Lajos Gimnáziumba tanult.
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.