km/óra
  2022.10.03., hétfő  •  Helga napja
Magyarországra jön Emmanuel Macron

Magyarországra jön Emmanuel Macron

December 13-án Magyarországra látogat Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, és csúcstalálkozón vesz részt a visegrádi országok miniszterelnökeivel – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár kedden.

A jövő hétfői program tervezete szerint a francia államfő kétoldalú megbeszélést folytat Áder János köztársasági elnökkel, majd Orbán Viktor miniszterelnökkel. Ezt követően a Várkert Bazár épületében a V4-ek kormányfői egyeztetnek egymással, majd csatlakozik hozzájuk a francia elnök.

A V4-Franciaország csúcstalálkozó után közös nemzetközi sajtótájékoztatót tartanak, és a program munkavacsorával zárul – mondta Havasi Bertalan.

kapcsolódó cikkek
Macron: Európa érdeke az afrikai vakcinahelyzet megoldása
Macron: Európa érdeke az afrikai vakcinahelyzet megoldása
Nemcsak erkölcsi kötelesség, de Európa, illetve a világ érdekét is szolgálja Afrika ellátása koronavírus elleni vakcinákkal, hogy elejét lehessen venni az új variánsok felbukkanásának − jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök ruandai látogatásán.
címkék

Savaria Fórum 31. évfolyam 35.szám - 2022.09.30.
Savaria Fórum 31. évfolyam 35.szám - 2022.09.30.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
legfrissebbek
Fokozatosan csökken parlagfű pollenkoncentrációja
Továbbra is az alacsony-közepes tartományban van az allergén növény virágpor-koncentrációja.
Szombathelyen és Sárváron is többször tankolt, de egyszer sem fizetett
Az ősemberek genetikájának kutatása kapta az orvosi Nobelt
Pääbo munkásságával átalakította az ember eredetének kutatását, mivel az általa kifejlesztett megközelítések lehetővé tették a DNS-ben lévő bázisok sorrendjének a vizsgálatát. 
Burgonyát kapnak a rászorulók: egyre kevesebb az adomány, pedig egyre többre lenne szükség
Burgonyát oszt a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász a rászorulóknak 3,2 millió forint értékben. Elsősorban olyan nagycsaládosok részesülnek az adományból, akik az élelmiszermentő akcióban nem vesznek részt. A tízkilós zsákokat a plébániák osztják szét Vas és Zala megyei településeken.
Maradandó fogyatékosságot szenvedett el a motoros, vádat emeltek a sofőr ellen