km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Magyar Kupa: vépi győzelem az Óperencián túl

Magyar Kupa: vépi győzelem az Óperencián túl

A labdarúgó Magyar Kupa országos főtábláján öt vasi csapat érdekelt: szombaton a Sárvár a DVSC-t fogadta és kikapott az NB I-es együttestől. A megyei I-es Vép Hajdúszoboszlón lépett pályára és idegenben verte szintén megyei I. osztályú ellenfelét.

Magyar Mélyépítő HSE - Vép VSE 2-3 (0-2).
Gól
: Kálmán 55., Sólyom M. 81. illetve  Illés Á. 33.,Varga B. 36., Wágner R. 61

Vép: Pajor - Varga B., Wágner R., Auer, Kovács D. - Nagy, Dancs Z., Horváth B. (Szilvás) - Bezdi Sz., Illés Á. (Varga A.), Dala M. (Németh M.). Játékos-edző: Török Richárd.

A Vép végül a pénteki kalandozás utazás végén sikeresen megérkezett Hajdúszoboszlóra, a szombaton útra kelő hűséges szurkolókkal Bezdi Szabolcs is eljutott a kupameccsre. A találkozón a vépieket masszív, erős csapat várta, a HSE nem véletlenül áll a Hajdú-Bihar megyei I. osztály élén.


Az első félidő jó iramú játékot hozott, a házigazda felkészült az ellenfeléből, több vasi gárdától is szereztek információt arról, hogy mit játszik a Vép. A játékrész utolsó harmadában aztán kétszer is mattolta a hazaiakat a vépi együttes. A 33. percben Illés Ádám 20 méteres, kissé balról elvégzett szabadrúgása vágódott a kapuba, majd három perc múlva egy oldalszabadrúgás után a hosszún érkező Varga Bálint fejelt a hálóba. 


Ahogy az várható volt, a szünet után nagy offenzívába kezdett a vendéglátó, egy kavarodás után felzárkóztak (55. perc). A gól nem rogyasztotta meg a Vépet, hat perc múlva egy szögletet követően Wágner megelőzte a védőket és a hosszú sarokba csúsztatott (61.).


A vasiak ezt követően lezárhatták volna a mérkőzést, a kitámadó  hazaiak jókora területet hagytak a kontráknak, azonban ezekből nem született újabb hazai gól. A 81. percben aztán egy kapussal történt ütközést szabálytalannak ítélt a játékvezető, tizenegyeshez jutott a HSE, a büntetőt Sólyom értékesítette. A vége így meleg lett a Vépnek, de a vasiak kivédekezték a hátralévő időt, és továbbjutottak.


Török Richárd játékos-edző: - Kifejezetten jó csapat ellen játszottunk, három gólt lőttünk idegenben, így azt hiszem, megérdemelten nyertünk. Bízom abban, hogy minél jobb csapatot kapunk a következő fordulóban. 

A másik vasi érdekeltségű találkozón: 

Sárvár - DVSC 0-3 (0-1).
Gól: Adenji 3 (13., 49., 61.)


Szeptember 22. vasárnap 15:00

Csörnöcgyöngye Vasvár - Credobus Mosonmagyaróvár
Club Walnut Nádasd - Soroksár FC
Gyöngyösi AK - Szombathelyi Haladás

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Baleset Szombathely közelében az M86-oson
Egy Ford és egy Audi ütközött az M86-os autóúton Vépnél a Répcelak felé vezető oldalon pénteken délután, eddig tisztázatlan körülmények között, számolt be róla a 112Press.hu. A forgalom a helyszínelés idején egy sávon haladhat, torlódásra kell számítani. Két embert vittek kórházba.