
Magyar győzelem a Savaria Táncversenyen
Tegnap újra felkerült a kristálycsillár a Sportház mennyezetére: a termet beborították a virágok, a parkett szélére felkerültek a vörös szőnyegek: 11 országból 16 profi latin-amerikai táncos érkezett a versenyre, melynek neve immár 55. éve forr össze városunk nevével, s amit két év kényszerű kihagyás után újra megrendezett a Magyar Táncsport Szakszövetség a táncszerető közönség nagy örömére.
Az idei táncversenyen a hagyományoknak megfelelően professzionális táncosok Európa-bajnokságában, standard és latin táncokban gyönyörködhettünk. Három magyar párosnak is drukkolhattunk a táncversenyen, különösen a szombathelyi Lorigo TSE táncosainak, a Gombkötő Balázs–Balogh-Laskovics Petra párosnak, akik a Tíztánc világbajnokság 9. helyezését érték el, sajnos a középdöntőbe ezúttal nem kerültek be. A szombathelyin túl még két magyar páros lépett parkettre: az Andrea Silvestri–Váradi Martina magyar bajnok páros, illetve a szép sikereket elért Nagymihályi Balázs–Szalai Ágnes páros, ők a PRO-ART Kistelek Egyesület tagjai.
A produkciókat 10 országból (Olaszország, Ausztria, Németország, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Görögország, Luxemburg, Anglia és Lengyelország) érkező pontozóbírók értékelték. Új versenyszám volt idén a latin-amerikai táncok rising star versenye, ahol azok is megmutathatták tánctudásukat, akik nem az élvonalba, nem az 50 világranglistás versenyző közé tartoznak. A junior és a szenior korosztály döntői után került sor a verseny hivatalos megnyitására. "A tánc a legszenvedélyesebb művészet" – nyitotta beszédét Rolf Cunz gondolatát idézve Horváth Soma, kultúráért is felelős alpolgármester, aki örömét fejezte ki, hogy két év kihagyás után újra megrendezhették a világhírű versenyt, s minden adott ahhoz, hogy Szombathely továbbra is a tánc fővárosa maradhasson. A köszöntőt a táncosok eskütétele követte, hogy szabályosan, doppingmentesen vesznek részt a bajnokságon, ezt a pontozóbírók hagyományos esküje követte, miszerint szabályosan, részrehajlás nélkül hoznak döntést a versenyen. Meglepetés volt a magyar bajnok breakesek műsora: a Magyar Táncsport Szakszövetség 3 éve megalapította a break szakágat, ami közben olimpiai versenyszám lett: 2024-ben a párizsi olimpián már jelen lesz a break – ezen apropóból breaktáncbemutatót is láthatott a közönség a szolnoki Stay Fresh Crew formáció jóvoltából.
Hagyományos elemein túl idén jubileumi köszöntésekkel is készült a Táncsport Szakszövetség: köszönetet mondott mindazoknak a rendezőknek és főrendezőknek, akik a verseny 55 éve alatt szerepet vállaltak annak megszervezésében. Nem vehetett részt a rendezvényen, de elsőként köszönet illette Rimányiné Kiss Anikót, a Savaria Táncegyüttes alapítóját, aki életre hívta többekkel együtt ez a versenyt. Dancs Jánosné Mártát, aki a Sportház egykori munkatársaként éveken át segítette a táncversenyt; Benkő Miklósné Judit táncpedagógust, a Savaria TSE tagját, Valaska Andrásnét, az MSH egykori ügyvezetőjét. Köszöntötték a táncegyüttesek egykori és jelenkori vezetőit is: a Savaria Táncsport Egyesület művészeti vezetőjét, Horváthné Berta Ágotát; a LORIGO Kft. igazgatóját, Faludiné Lovas Henriette-t, valamint Moldovan Adrian Ovidiut, a Claudius TSE elnökét – utóbbi egyesületnek volt köszönhető a nagyterem fantasztikus dekorációja is. Az ajándékokat Zsámboki Marcell, a Magyar Táncsport Szakszövetség elnöke adta át, miután köszönetet mondott Szombathely önkormányzatának és a Claudius TSE-nek, hogy partnerek voltak a verseny megszervezésében.
Ezután került sor a latin-amerikai profi táncosok középdöntőjére és a döntőre. Hat-hat páros érkezett a parkettre, hogy latin-amerikai tánctudásukat mutassák be vérpezsdítő szamba, rumba, cha-cha-cha vagy éppen jive stílusban. A produkciók idén is lenyűgözőek voltak, és büszkék lehettünk, hiszen a verseny végén felhangzott a magyar himnusz: a 2022. évi Savaria Európa-bajnokság első helyezését az Andrea Silvestri–Váradi Martina páros érdemelte ki. Magyar sikert hozott a junior latin és standard verseny is, melyet a Lepsényi Gábor - Faludi Olívia Zita páros nyert, valamint a szenior I és II latin versenyek: Szánthó Péter – Juhász-Szánthó Szilvia és Kiss Mihály – Nagy Noémi jegyzik az első helyeket.
Az Agora Művelődési és Sportház számára megkezdődött az őszi évad ezzel a nagyszerű versennyel, melynek neve a kezdetektől összefonódik a Sportházéval, és viszont: a táncsport, ahogy 55 évvel ezelőtt, ma is közel áll az intézmény profiljához.
Eredmények: részletes eredmények itt érhetőek el. |

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.