km/óra
  2023.12.03., vasárnap  •  Ferenc napja
Újévi Operettgála
Vackor karácsonya
Ma meleg és szél lesz, hétvégén már eső és havazás jöhet

Ma meleg és szél lesz, hétvégén már eső és havazás jöhet

Pénteken napi melegrekord dőlhet meg, a hétvégén azonban több hullámban csapadékos időjárás valószínű. A csapadékfajta szombaton döntően még eső lesz, vasárnap délutántól azonban egyre több helyen valószínű havas eső, majd hó – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

 

Az előrejelzés szerint pénteken a fátyolfelhőzet napközben átmenetileg nagyobb területen is megvastagodhat, de némi szűrt napsütésre – a tartósan borult északkeleti részek kivételével – szinte mindenhol számíthatunk. Kisebb eső, záporeső legnagyobb eséllyel az Északi-középhegység, az Észak-Alföld, illetve a főváros tágabb környezetében valószínű, de szemerkélő eső máshol is előfordulhat.


Estétől délnyugaton, nyugaton is megvastagodhat a felhőzet, és ekkor már arrafelé is előfordulhat gyenge csapadék. Sokfelé lesz erős, főleg az Észak-Dunántúlon helyenként viharos a déli, délnyugati szél. Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.


A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 17 fok között valószínű, de elsősorban az Északi-középhegység térségében helyenként ennél több fokkal hidegebb is lehet. Késő estére általában 2 és 10 fok közé hűl le a levegő.
 

Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak