km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Lőw Zsolt: tartozom a magyar labdarúgásnak

Lőw Zsolt: tartozom a magyar labdarúgásnak

A Chelsea másodedzője kijelentette, a magyar válogatottnak még mindig kiemelt szerep jut az életében, ugyanis több barátja - Gulácsi Péter, Willi Orbán, Szalai Ádám - még mindig tagja a keretnek, ám a nemzeti együttes meccseit nem szakmai szemmel nézi, inkább egy pohár bor mellett kikapcsolódásként követi figyelemmel.

Lőw Zsolt, a Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea labdarúgócsapatának másodedzője amikor ideje engedi, szívesen jön Magyarországra, hogy segítse a magyar szövetség (MLSZ), illetve a hazai szakemberek munkáját. A 42 éves tréner - aki ezúttal egy MLSZ-es kerekasztalbeszélgetés miatt utazott haza - hétfőn az M4 Sportnak azt mondta, bár nagyon sűrű a menetrendjük klubjával, annyira sokat kapott játékosként a magyar labdarúgástól, a válogatottól és a szövetségtől is, hogy felőséggel tartozik hazajönni és átadni a külföldön megszerzett tudását.


"Nagy kihívás egy ilyen előadássorozatot megtartani, most sem volt szinte semmi időm előtte, így először kérdezz-felelekben gondolkoztam, de aztán tegnap két kollégámmal éjjel egyig csiszoltuk a prezentációt, mert nem akartam felkészületlennek tűnni" - fogalmazott Lőw. Kiemelte, fontos, hogy a magyar edzők előre tudjanak lépni, a legfrissebb információkhoz hozzájussanak és fejlődjön a hitvallásuk, ezért is kéredzkedett el a feleségétől erre a két napra. "A szakmai nyelvet 18 éve németül és angolul beszélem, így időnként kicsit nehéz megtalálni a szavakat. Mióta Csányi Sándor az MLSZ elnöke, elindult a fejlődés idehaza, biztatók a jelek" - mondta a magyar szövetséggel kapcsolatban a tréner. Meglátása szerint nemcsak infrastrukturálisan újult meg teljesen a magyar labdarúgás, hanem nyitott fülekre találnak, amikor szeretnék megosztani az általuk megszerzett tudást.


"Az MLSZ nyitott az információkra és a tudásanyagra, próbál beépíteni a szervezetébe ezekből. Megújultak a képzések, illetve újak is indultak az utóbbi években, itt vannak az akadémiák, változott a bajnoki rendszer, most pedig szeretnék már óvódákba és bölcsődékbe is bevinni a labdarúgást" - fogalmazott Lőw Zsolt. 


"Mindig úszok a boldogságban, ha hazajöhetek, rengeteg az ismerős, a barát, az egykori csapattárs és rivális, akár egy hetet itthon tudnék lenni úgy, hogy csak megbeszéljük, kivel mi történt" - fogalmazott Lőw. Egykori csapata, az Újpest jelenlegi gyenge teljesítményéről - a lila-fehérek nyolc forduló alatt szerzett három ponttal nyeretlenül utolsók az OTP Bank Ligában - megjegyezte, fájó látnia, hogy szeretett klubja hosszú évek óta lefelé csúszik, noha az újpesti szurkolók megérdemelnének egy olyan csapatot, amely a legjobbak között van Magyarországon. A maga részéről ezt leginkább egy magyar tulajdonosi körrel tudja elképzelni, de ő maga is, amivel csak tudja, mind a mai napig segíti az UTE-t.

 

Jelenlegi munkaadójáról, a Chelsea-ről azt mondta, BL-győztesként már nem ők az üldözők, hanem mindenki őket üldözi, ez pedig külön nehézség számukra. "Az Európa-bajnokság után a játékosok különböző erőnléti állapotban és csoportokban jöttek vissza, ezt az elején nehéz volt összehangolni. Emellett mindenki változtat ellenünk a játékrendszerén és a játékfelfogásán, mert az egy pontnak is örülnek, ez pedig alaposan megnehezíti a dolgunkat. Azon dolgozunk, hogy a BL-győzelem okozta önbizalom ne menjen a teljesítmény rovására. Egy pici döccenő után azt gondolom, jó úton járunk" - utalt arra Lőw, hogy bár a londoniak a Manchester Citytől és a Juventustól is kikaptak, szombati, Southampton elleni győzelmükkel vezetik a Premier League-et.

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.