km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Lopott kerékpárok tulajdonosait és két feltételezett elkövetőt keres a rendőrség

Lopott kerékpárok tulajdonosait és két feltételezett elkövetőt keres a rendőrség

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen folytat nyomozást, áll a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint megalapozott a gyanúja annak, hogy a képeken látható két fiatal férfi 2021. február 21-én 1 óra 15 perc körüli időben, Szombathelyen, a vasútállomás épületének főbejárata melletti nyitott kerékpártárolóból tulajdonította el a felvételeken látható kerékpárokat.

 

 
A feltételezett elkövetők kb. 18-25 év körüliek. Az egyik férfi rövid, sötét hajú; akinek mindkét kezén sérülésből adódó kötés volt; kék színű farmernadrágot és kék színű pulóvert viselt. Társa világos hajú; vékony testalkatú; sötét színű, vékony kabátot; valamint szürke színű kapucnis pulóvert viselt. 

 


A szombathelyi rendőrök keresik továbbá a képeken látható, ezidáig ismeretlen sértettek tulajdonát képező, narancssárga színű, férfi vázas, Btwin Rockrider 340 márkájú, mountain bike típusú, 000001130516 vázszámú kerékpárt, valamint egy fekete színű, férfi vázas, Laux Jack márkájú kerékpárt, amelyeket Sárvár belterületén találtak meg.

 


A Szombathelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képeken látható kerékpárokat, vagy személyeket felismeri, valamint tartózkodási helyükkel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06/94/521-090-es telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a „Telefontanú” ingyenesen hívható, 06/80/555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon!

 

Fotó: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Szeles lesz a csütörtök
A Dunától keletre is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan alakul ki zápor, zivatar, utóbbiak nagyobb eséllyel a középső országrészben, írja előrejelzésében a HungaroMet Nonprofit Zrt. Facebook-oldala.
Napi cukiság: Törpe víziló született (Videóval)
Tigi és Chippo, a két törpe víziló 2008-ban állt párba a Szegedi Vadasparkban, miután beléptünk az európai fajmentő tenyészprogamjába. A program sikeréhez idén negyedszerre járul hozzá a párunk: április 9-én látta meg a napvilágot a legifjabb vízilovunk, írja a Szegedi Vadaspark hivatalos Facebook-oldala.
Húsz év fegyházra ítélték a barátját meggyilkoló férfit
Nem jogerősen húsz év fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék szerdán azt a férfit, aki italozás közben, szóváltást követően egy késsel megölte gyermekkori barátját.
Jovics: Az első hatvan percben a mi akaratunk érvényesült
Balszerencsés körülmények között szenvedett vereséget vasárnap este a Szombathelyi Haladás Szegeden. A lefújást követően értékelte a találkozót Alekszandar Jovics, a zöld-fehérek vezetőedzője.
8,5 milliárd forintot fordít Szombathely utakra, járdákra, hidakra, kerékpárutakra, parkokra és parkolókra
Ezt ma délután, a város hivatalos Facebook-oldalán videóüzenetben jelentette be dr. Nemény András (Éljen Szombathely!), Szombathely polgármestere.