km/óra
  2025.07.18., péntek  •  Frigyes napja
Lombardiában az elmúlt napok csökkenése után ismét emelkedik a betegek száma

Lombardiában az elmúlt napok csökkenése után ismét emelkedik a betegek száma

Aggasztó, hogy a koronavírus-fertőzés gócpontjának számító észak-olaszországi Lombardiában az elmúlt napok csökkenése után ismét emelkedi kezdett a diagnosztizált fertőzöttek száma - jelentette ki Attiolio Fontana, a tartomány kormányzója a külföldi sajtó képviselőinek, köztük az MTI tudósítójának csütörtökön adott közös interjújában.

 

Attilio Fontana elmondta, nem tud választ adni arra, hogy miért ugrott meg ismét a betegek száma. "Aggódom, mert nem tudom, hogy hibát vétettünk-e" - mondta Lombardia tartományi elnöke, hangsúlyozva: abba az illúzióba ringatta magát, hogy a számok végre stabilizálódtak, és csökkenésnek indulnak.


Az eddigi több mint 74 ezer olaszországi diagnosztizált fertőzött fele Lombardiában betegedett meg. A 10 milliós régióban az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma a nem végleges, csütörtök délutáni adatok szerint ismét 2500 fölé emelkedett, a szerdán mért 1643, a keddi 1942 és a hétfői 1555 után.


"Szükségünk van a betegszám csökkenésére, mivel enélkül a kórházak helyzete ellenőrizhetetlenné válik" - jelentette ki. Hozzátette, az embert próbáló körülmények között dolgozó egészségügyi dolgozók ereje elfogyott. Megemlítette, hogy a tartományban 8 ezer orvos dolgozik több mint egy hónapja szünet nélkül. Eddig Kubából, Oroszországból és az Egyesült Államokból érkeztek orvosok segíteni.


Attilio Fontana felhívást intézett a világ országaihoz, hogy küldjenek orvosokat és ápolókat Lombardiába.


"Szerintem még két-három nap kell, hogy megértsük a számok alakulását, addig sajnos napról napra igyekszünk tájékozódni" - mondta.


Hozzátette, a szakértők figyelmeztették, hogy a járvány alakulása nehezen megjósolható. Nem zárta ki, hogy a hirtelen emelkedés az esetszám tetőzését jelenti, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ezekre a napokra várt Lombardiában. Megjegyezte, az is elképzelhető, hogy a növekedés a több mint két hete bevezetett szigorú óvintézkedések megsértése miatt következett be. "Még mindig túl sokan nem tartják tiszteletben az előírásokat" - jelentette ki.


Elmondta, hogy a nem létfontosságú termelést leállító korábbi kormányrendelet ellenére a tartományban csak péntektől zárják le ezeket a gyáregységeket, amivel tovább korlátozzák a dolgozók mozgását.


Attilio Fontana elismerte, hogy a betegszám folyamatos ingadozása "nem tesz jót a lombardiaiak lelkének". Hozzátette, hogy Olaszország területén eddig Lombardiában végezték a legtöbb vírustesztet, de a napi ötezer tesztet csak a tüneteket mutató embereken végzik el, miközben a tünetmenteseket is ellenőrizni kellene.


A kormányzó, aki a jobboldali, országos szinten ellenzéki Liga párt politikusa, kijelentette, az Európai Unió alulbecsülte a járványt, és nem tett semmit az egységes fellépés érdekében.

Hozzátette, hogy Lombardiában először az egészségügyi helyzet megnyugvását várják, utána fognak neki a gazdaság talpra állításának. Arra a kérdésre, hogy miért pont a legmagasabb szintű olaszországi egészségügyi rendszerrel bíró Lombardiában terjedt el ennyire a fertőzés, Attilio Fontana azt mondta, az új koronavírus valószínűleg már jóval a járvány február 20-i terjedése előtt jelen volt, de "nem vettük észre, mivel nem hittük el, hogy ez megtörténhet". (MTI)
 

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Robogós szenvedett balesetet Szombathelyen
Megszépül és új funkciót kap az egykori Takáts-ház
Az egykori Takáts-házba költözik a Mathias Corvinus Collegium Szombathelyi Képzési Központja. Az épületet felújítják, a munkálatok már zajlanak. Modern, kifinomult belsőt kap az új központ úgy, hogy megtartják a ház műemléki értékeit. A tervek szerint a kész épületet jövő májusban adják majd át.
Jól nézzen be a fagyasztóba, mirelit steaket hívtak vissza a forgalomból
Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén (Rapid Alert System for Food and Feed, RASFF) érkezett bejelentés alapján a szlovák hatóság határérték feletti mennyiségű higanyt mutatott ki egy Spanyolországból származó fagyasztott, szeletelt kékcápa termékben, amelyből Magyarországra is érkezett több vállalkozás részére – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
Csomagolásmentes vásárlás: a szombathelyi piacon egész évben figyelnek a környezettudatosságra
Bár a csomagolásmentes vásárlásra ebben a hónapban hívják fel kiemelten a figyelmet országszerte a műanyagmentes július mozgalom keretében, a Vásárcsarnokban egész évben népszerűsítik ezt a környezettudatos megoldást. Zöldségeket, gyümölcsöket, húsokat és tejtermékeket is érdemes saját táskába, dobozba kérni.