Ligeti Dániel: Eb-bronzérem beszakadt combhajlítóval

Az első, és legfontosabb kérdés: hogy van a combod?

– Köszönöm szépen a kérdést, a bronzmeccs másnapján bementünk a Sportkórházba, hogy elvégezzék a szükséges vizsgálatokat, köztük ultrahangot is, és szerencsém van, mert olyan helyen szakadt tovább a combhajlító izmom, hogy nem lesz szükség műtéti beavatkozásra, és ha minden jól megy, egy nagyjából két hónapos rehabilitáció után vissza is térhetek a szőnyegre. Megmondom őszintén, tartottunk, tartottam tőle, hogy komolyabb a baj, de, hála Istennek, nagyobb volt füstje, mint a lángja. 

A kontinensviadal előtt nem olyan sokkal épp az a lábad sérült meg, amely a bronzmeccsen is. Ez mennyire hátráltatott, milyen állapotban vártad az EB-t?

– Ha jól emlékszem, három héttel a rajt előtt sérültem meg. Amikor egy ilyen versenyre készülünk, a legfontosabb dolgon, az alapozáson már túl van az ember, azt sikerült jól megcsinálnunk, így talán mondhatom, hogy annyira nem befolyásolta a felkészülésemet. Az első másfél-két hétben csak bicikliztem, erősítettem, utána viszont már birkózni is tudtam, kontrollmeccsem is volt, ezeknél pedig szerencsére azt éreztem, hogy nem lesz gond az EB-n.

Az első ellenfeled egy szlovák versenyző volt, majd a német olimpikon, Cudinovic következett. Előbbit tussal, utóbbit pedig 7-0-ra sikerült felülmúlnod. Segített, vagy hátráltatott, hogy így jutottál el az elődöntőig?

– Érdekes, mert az első mérkőzésemen azt éreztem, hogy egyáltalán nem tudok koncentrálni, elvitt a hangulat, nem volt meg az a fókusz, amit szerettem volna, vagy ami kellett volna, hogy meglegyen. Emiatt haragudtam is magamra, utána viszont sikerült rendeznem a sorokat, Veréb István Jimmyvel remek volt a bemelegítés, a második összecsapás pedig már úgy érzem, jól sikerült. Egy nagyon jó ellenféllel birkóztam, aki nagyon közel állt ahhoz, hogy olimpiai elődöntőbe jusson, de egyrészt már tudtam kezelni a szurkolást, a külső tényezőket, amik a németet viszont elbizonytalanították, másrészt pedig talán ekkor birkóztam a legjobban az egész versenyen.

Az elődöntőben azt nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy egy extraklasszis következett a török személyében.

– Őt még sohasem sikerült legyőznöm pályafutásom során, úgy mentem fel a szőnyegre, hogy mikor, ha nem most. Éppen ezért voltam nagyon-nagyon csalódott, utána két óráig nem is igazán lehetett hozzám szólni. Egy kilencszeres Európa-bajnokról beszélünk, hatalmas klasszis, az viszont már más kérdés, hogy mennyire birkózott szabályos kereteken belül. 

Jöhetett a bronzmérkőzés. Mi járt a fejedben, amikor durván három percen keresztül gyakorlatilag fél lábbal kellett, hogy birkózzál?

– Minden szempontból jól alakult az összecsapás, ameddig az első menet végén nem jött a sérülés. Akkor még nem gondoltam, hogy nagyobb baj lehet, a második három perc elején azonban már éreztem, hogy bizony gond van. Amire gondoltam, az az, hogy korábban már Wöller Ákos is meg tudta ezt csinálni, méghozzá 2012-ben Belgrádban, illetve, hogy én vezetek, nem adhatom fel, egy ilyen lehetőséget nem lehet elszalasztani, meg kell csinálni és foggal-körömmel küzdeni kell. 

Egy nyilatkozatodban említetted, hogy voltak, akik már igazán hittek benned, talán le is írtak egy kicsit. Nekik minden bizonnyal bizonyítottál ezzel az eredménnyel. Saját magadnak kellett bizonyítanod?

– Az elmúlt két év nem igazán úgy sikerült, ahogy szerettem volna, nem tükrözték az eredmények a hozzáállásomat, viszont tudtam, hogy ha lesznek pozitív irányú változások, ha tudunk egymással, egymásért küzdeni a csapaton belül, akkor előbb-utóbb meglesz a látszata. Hogy magamnak bizonyítottam-e, ez egy nehéz kérdés, nem tudom, de nagyon örülök, hogy ilyen helyzetben is tudtam küzdeni, és hogy megszereztem az első érmemet hazai világversenyről.

Mi vár rád az elkövetkezendő napokban, hetekben, miként fog kinézni a rehabilitáció?

– Hamarosan lesz egy kontrollvizsgálatom Budapesten, és ha minden rendben lesz, akkor kezeléseket is kaphatok már, valamint a gyógytornát is elkezdhetem. Nem az első sérülésem, pontosan tudom, hogy türelmesnek kell lennem, nem szeretném, ha újra és újra visszatérne ez a probléma. Ez az időszak teljes mértékben a gyógyulásról, pihenésről fog szólni, illetve arról, hogy mentálisan összeszedjem magam, de nagyon várom már, hogy újra birkózhassak, és mindent megteszek, hogy a lehető legjobb állapotban térjek vissza.

  
Malomsoki Cintia
Fotó: Ligeti Dániel és edzője öröme a heroikus csatát hozó bronzmérkőzés után, MTI/Illyés Tibor