km/óra
  2025.05.18., vasárnap  •  Erik, Alexandra napja
Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség a Centrál Médiacsoport tulajdonosára

Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség a Centrál Médiacsoport tulajdonosára

A vád közel 280 millió forintos hűtlen kezelés: cégértékelés nélkül, valós érték alatt adtak el egy részvénytársaságot. Varga Zoltán ügyvédje értelmezhetetlennek tartja a dolgot, hiszen szerinte ügyfele minden kifogásolt lépése törvényes volt.


Letöltendő börtönbüntetést indítványoz a Fővárosi Főügyészség négy férfival – egy médiavállalkozó üzletemberrel és társaival – szemben, akik közel 280 millió forintos hűtlen kezelést követtek el, amikor cégértékelés nélkül, valós érték alatt adtak el egy részvénytársaságot – olvasható az ügyészség közleményében.

A vádirat szerint a vádlottak 2020-ban úgy készítették elő a Nógrádi Vegyipari Zrt. részvényeinek értékesítését, hogy a társaság valódi értékét nem határozták meg. A médiavállalkozó vádlott (vagyis Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonosa) az ügyészség szerint 2020 áprilisában úgy mutatott be egy vételi ajánlatot, hogy kiemelte: a vegyipari cég valós értéke meghaladja a vételi ajánlatban szereplő összeget.

Ennek eredményeképp – egy másik vádlott előterjesztése alapján a többi vádlott támogató szavazatával – a cég részvényeinek 99 százalékát azok valós, 737 millió forintos értéke helyett 459,3 millió forintért értékesítették, így a tőkealapnak 277,7 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

A közlemény szerint az ügyészség a vádlottakat – hármuk esetében társtettesként, egyiküknél bűnsegédként elkövetett – különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolta meg a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz benyújtott vádiratában.

A Fővárosi Főügyészség a négy férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélést, valamint cégvezetéstől eltiltást indítványoz.

Mint a Telex megírta,  Varga Zoltán ügyvédje megerősítette az értesülést, de Papp Gábor hozzátette: értelmezhetetlennek tartja a dolgot, hiszen szerinte ügyfele minden kifogásolt lépése törvényes volt.

Varga korábban többször is kritizálta az Orbán-rendszert, arról is beszélt, hogy lapjait be akarja darálni a hatalom. A kormányzati médiában évekkel ezelőtt még lejáratókampány is indult ellene, az Origóban például arról írtak, hogy Varga ragadványneve a „Trükkös Zotyó”.  A vállalkozó a Tények ellen pert is nyert, és az Origónak is helyreigazítást kellett közölnie a róla írtak miatt.

A Centrál Médiacsoport Magyarország egyik legnagyobb médiavállalata, a portfóliójába tartozik például a 24.hu, a Nők Lapja, az nlc, a Nosalty, a Startlap, a Story, a Best és a National Geographic magazin is - írja a Telex.

 

Fotó:média1.hu

címkék
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Szólnak előre: a külföldön vezetett bankszámlákra is rálát a NAV
Nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz. Az adóhatóság 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt, így látja a külföldi számlakra érkező pénzeket is, írja közleményében a NAV.
Romániai elnökválasztás: Európa, erdélyi magyarság - nagy a tét a második fordulóban
Romániában megkezdődött a megismételt elnökválasztás második fordulója. Az első fordulóban a szélsőjobboldali, magyargyűlölő,  populista George Simion csaknem kétszer annyi szavazatot kapott, mint a második helyen álló Európa-párti és liberális Nicusor Dan, aki jelenleg Bukarest főpolgármestere. 
A vasárnapi Kossuth téri tüntetésen Pankotai Lili, Hodász András és Csoki is felszólal
Civil kezdeményezők tüntetést szerveztek május 18-án 17.30-ra Halász János "A közéleti átláthatóságról" törvényjavaslatának elfogadása ellen.
Pálcával a kézben: fúvóskarnagyi diplomakoncert volt a Bartók Teremben
Május 17-én fúvóskarnagyi mesterszakos diplomakoncertre várták a zenekedvelőket a Bartók Terembe. Bokor Patrik Szombathely Város Koncert Fúvószenekarát dirigálta.
A háború eddigi legnagyobb dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen Oroszország vasárnap
Minden eddiginél nagyobb orosz dróntámadás érte Ukrajnát a hétvégén – közölte az ukrán légierő vasárnap reggel.