km/óra
  2025.02.15., szombat  •  Kolos, Georgina napja
Lengyelországban jövőre már biztos munkaszüneti nap lesz december 24.

Lengyelországban jövőre már biztos munkaszüneti nap lesz december 24.

Aláírta Andrzej Duda lengyel elnök azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében munkaszüneti nap lesz a jövő évtől a karácsonyi ünnepeket megelőző szenteste napja, azaz december 24. – közölték pénteken a varsói államfői hivatal honlapján.

A november végén a szejmben, majd december elején a szenátusban is megszavazott törvénymódosítás minden munkavállaló, ezen belül a boltok dolgozói számára is munkaszüneti nappá nyilvánítja december 24-ét.

Lengyelországban a bolti alkalmazottak számára eddig délután 14 óráig munkanap volt a szenteste napja, míg a közalkalmazottak esetében formálisan munkanap, a hivatali idő azonban a munkahelyi felettesek döntése alapján – a bevett hagyomány szerint – rövidebb lehetett, a kora délutáni órákig tartott.

Malgorzata Paprocka, az elnöki hivatal főnöke pénteken a PAP hírügynökségnek elmondta: az államfő egyúttal utólagos alkotmánybírósági normakontrollt kér az új jogszabályról. Ezt Paprocka egyebek mellett a munkavállalói szervezetek, köztük a legnagyobb lengyel szakszervezet, a Szolidaritás fenntartásaival indokolta, melyek szerint a szabályozás hátrányosan érinti a bolti dolgozókat. Eszerint ugyanis a karácsonyt megelőző három vasárnapon nyitva tarthatnak a boltok.

Lengyelországban a Szolidaritás kezdeményezésére 2018-ban vasár- és ünnepnapokra bevezették a boltok zárva tartását. Ennek értelmében vasárnap csak a kisboltok lehetnek nyitva, mégpedig akkor, ha maga a tulajdonos áll a pult mögött. A nagyobb üzletek csak az év hét – általában a jelentősebb ünnepeket megelőző – vasárnapján, ezen belül a karácsony előtti két vasárnapon tarthatnak nyitva.

 

(MTI)

Fotó: Pixabay

Savaria Fórum 34. évfolyam 4. szám - 2025.02.14.
Savaria Fórum 34. évfolyam 4. szám - 2025.02.14.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
Brutálisan hideg napok jönnek a hétvégétől
Lehűlés érkezik a hétvégén, visszatérnek télen a télies hőmérsékletek.
GySEV: Nem mindennapos történés, hogy az utasainkat taxival szállítjuk
Olvasónk, Laci egy hete Pécsről vasúton indult haza egy Kőszeg melletti faluba, de a Pannónia Interrégió szerelvényen Nagykanizsán leváltották a mozdonyvezetőt, a helyettesére pedig 40 percet kellett várni, ezért Szombathelyen nem érte el a napi utolsó kőszegi vonatot. Aztán olyasmi történt, amire az egyszeri magyar utas egyáltalán nincs felkészülve.
Menetiránnyal szemben tekerő biciklis ütközött Suzukival, a sofőr felelőssége is felmerült
Súlyos sérüléssel járó baleset történt Szombathelyen, a Zanati út és a Pozsony utca kereszteződésében csütörtök délután, számolt be róla a 112Press.hu.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.