km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Lendvai Ferenc: kontroll a városvezetés felett

Lendvai Ferenc: kontroll a városvezetés felett

Októberben Lendvai Ferenc önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP) a Szombathelyi Televízió vendége volt. A Fogadóórában arról is beszélt a volt városi tanácsnok, hogy milyen két győztes ciklus után ellenzékben politizálni.

 

Tíz éve tagja az önkormányzatnak, ebből kilenc évig a városvezetést erősítette. Nagyon más most ellenzékben lenni?

 

Engedje meg, hogy kitérjek rá, mennyire büszke vagyok arra, hogy az eddigi tíz éves önkormányzati képviselői munkám java részében a modern Szombathely leghosszabban regnáló polgármesterével, dr. Puskás Tivadarral dolgozhattam együtt. Teljesen más ellenzékben, de a felelősségünk így is nagy. Most a kontroll szerepét kell betöltenünk a város vezetése fölött, ami a mindenkori regnáló ellenzék kötelezettsége. Nem minden információhoz jutunk hozzá, de a közgyűlésen belül és kívül is tudjuk képviselni az álláspontunkat.

 

Nem is lehetne jobb pozíciót találni ehhez a Költségvetést Ellenőrző Szakmai Bizottság elnöki tisztségénél. Mivel foglalkozik a bizottság élén?

 

Nomen est omen (A név kötelez): a költségvetést ellenőrizzük. Nekünk egyetlenegy komoly feladatunk van, a költségvetés kialakításának, módosításának és a városi cégek büdzséjének felügyelete és értékelése. A kezdetektől vezetek bizottságot – az előző ciklusban a „kis közgyűlésként” működő Gazdasági és Városstratégiai Testületet – és úgy gondolom, hogy megfelelő tapasztalatokkal rendelkezem az elnöki feladatok betöltésére. Persze ez most kicsivel másabb: nincs annyi témánk, mint mondjuk a húszfős városstratégiai bizottságnál, amikor nem ritkán 60 napirenddel indultunk neki az ülésnek. Most hatékony, frappáns és szakmai munkára kell hangolnom a testületemet, ahol a politika csak minimálisan van jelen. A járványhelyzet tőlünk is komoly odafigyelést igényel, hiszen a költségvetést gyakrabban kell módosítani.

 

A felmérések szerint a szombathelyiek java elégedett a kormány országos vírusvédelmi intézkedéseivel és a városvezetés helytállásával is. Mit szól ehhez a kettősséghez?

 

Már nagyon régóta dolgozom a politikában, és sok kampányban vettem részt, rengeteg közvélemény-kutatást láttam. Annyiszor csalatkoztunk már ezekben a kimutatásokban, hogy a közvélemény-kutatások eredményére nem hagyatkoznék – sem egy választás idején, sem a békeidőben. Az, hogy mennyire elégedettek a szombathelyiek a jelenlegi városvezetéssel, az egy kettős dolog: bizonyos emberek elégedettek, bizonyos emberek nem elégedettek. A megosztottság mindig is létezett – a Puskás Tivadar fémjelezte előző két ciklusban is, pedig vélemény szerint akkor sokkal többet ért el a városvezetés.
A kormányzati védekezést már nehezebben lehet érdemileg kritizálni. Mind az operatív törzs, mind a kormány nagyon jól kezeli a pandémiás helyzetet, világviszonylatban is. Magyarország jó döntéseinek a kulcsa a gyorsaság és a rugalmasság. A vírusvédelmi stáb naponta, sőt óráról órára reagál a járványhelyzet változásaira.

 

Mi volt 2019. októberének, az önkormányzati választásnak a tanulsága Fidesz-KDNP számára? Más műfaj, de közeledünk a 2022-es országgyűlési választásokhoz.

 

Megvannak a tavalyi év tanulságai, amelyeket tudomásul vettünk, de a levont következtetéseket megtartjuk házon belül. Továbbra is tartani fogjuk magunkat a bevált módszerünkhöz, hogy ajtóról ajtóra megyünk, és próbálunk beszélgetni az emberekkel. Szombathely legsikeresebb időszaka volt a 2014 és 2019 közötti öt év. Soha annyi fejlesztés nem valósult meg a városunkban, mint az előző ciklusban. A következő években értékelni fogják a szombathelyiek a 2010-es évtized eredményeit. Sok választást nyertünk már Szombathelyen, és még sokat is fogunk.

 

A teljes adás megtekinthető a Szombathelyi Televízió YouTube-csatornáján.

 

CsA

Borítókép: Nagy Jácint / Savaria Fórum

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.