km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Lemondott a Ferrari vezérigazgatója

Lemondott a Ferrari vezérigazgatója

Visszalépett hivatalából a Ferrari vezérigazgatója Louis Camilleri. Feladatát átmenetileg az Agnelli család leszármazottja John Elkann, a cég elnöke veszi át – jelentette be pénteken a Ferrari.

 

Vállalati források szerint a 65 éves Louis Camilleri egészségügyi problémákkal küszködött és ezért kórházi ellátásra is szorult koronavírus-fertőzés miatt, de állapota már javul. A visszavonulás mellett azonban nem egészségi állapota miatt döntött a vezérigazgató.

 

Camilleri 2018 júliusában vette át a Ferrari vezetését Sergio Marchionne hirtelen bekövetkezett halálát követően. Camilleri vezetése alatt a Ferrari volt a milánói tőzsde egyik legjobban teljesítő autóipari részvénye. A részvény az elmúlt hónapban érte el történelmi rekordját. Camilleri vezetése alatt kezdte meg a Ferrari a tapogatózást abba az irányba, hogy a sportkocsik mellett más modellkategóriákat is felvegyen a kínálatába anélkül, hogy ezzel sérülne a márka exkluzív prémium kategóriában kivívott rangja. A Ferrari hamarosan piacra viszi PuroSangue SUV modelljét és hibrid modellekkel készül bővíteni termékpalettáját.

 

A Ferrari luxus sportautói iránt még a koronavírus-járvány alatt sem csappant meg a kereslet. Ezzel együtt azonban a Ferrari is ki van téve annak a történelmi léptékű technológiai kihívásnak, amivel az egész autóipar szembesülni kényszerül, az emissziós értékek kötelező csökkentésének. Mindez kétségessé teszi a 2022-re kitűzött eredménycél teljesíthetőségét. A vezérigazgató lemondásának a bejelentésére a Ferrari részvénye gyengült a milánói tőzsdén, de pénteken a déli órákban csak 0,6 százalékkal állt gyengébben, míg a tőzsdeindex 1,3 százalékos veszteséget mutatott. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.