km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Legyőzte a Falco a PVSK-t és döntőt játszik az oroszlányi Bányász Kupán

Legyőzte a Falco a PVSK-t és döntőt játszik az oroszlányi Bányász Kupán

A szombathelyiek kevesebb, mint három hét múlva épp a baranyaiak ellen kezdik meg hazai környezetben a 2021/2022-es idényt.

 

A hatnapos szlovéniai edzőtábort, illetve az ott lejátszott két felkészülési mérkőzést követően pénteken már újabb erőpróba várt a sárga-fekete együttesre. Milos Konakov fiai a Bányász Kupa elődöntőjében léptek pályára a PVSK ellen. A klubhonlap beszámolója szerint jól kezdett a szombathelyi együttes, a baranyaiak azonban jó dobóformájuknak köszönhetően két ponttal vezettek tíz percnyi játék után (18-20). A fordulás már egyértelműen a vasiakról szólt, Benke Szilárd, valamint Keller Ákos vette hátára a csapatot, a második negyedben szerzett 22 pontból - a hazaiak mindössze 6-ot szereztek ebben a játékrészben - 11-et ők jegyeztek, így a szünetben 40-26 állt az eredményjelzőn.

 

A pihenőt követően légiósai tartották a lelket a PVSK-ban, olyannyira, hogy a két számjegyű hátrányt sikerült ledolgozniuk, a záró etapra etapra pedig 73-73-mal fordultak a csapatok. Az utolsó felvonásban aztán feljavult a Falco védekezése, támadásban is jöttek a pontok Benke Szilárd, valamint Golomán György révén, így a szombathelyiek örülhettek a végén, 82-73 arányban nyerték a találkozót. A másik mérkőzésen a házigazda OSE Lions a Hübner-Nyíregyháza BS együttesével találkozik, ennek a mérkőzésnek a győztesével vívja majd a döntőt a sárga-fekete alakulat holnap 18 óra 30 perckor.

 

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.