km/óra
  2023.09.26., kedd  •  Jusztina napja
„Legyen közös a történelmi Magyarország, mert akkor a miénk is”

„Legyen közös a történelmi Magyarország, mert akkor a miénk is”

Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján

 

Az Országgyűlés döntése szerint június 4-e, a trianoni békediktátum aláírásának napja 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napja. A Szent István parkban tartott városi ünnepségen Tóth Kálmán önkormányzati képviselő mondott emlékező beszédet, közreműködtek az Oladi Általános Iskola diákjai.

 

Szombathely Megyei Jogú Város képviseletében Tóth Kálmán és Kopcsándi József, Szombathelyi Járási Hivatal nevében dr. Kovács Györgyi a hivatal vezetője, a Büntetés-végrehajtás nevében Barna Péter bv. alezredes, Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokhelyettese és Kovács András, a Vas Vármegyei Tűzoltó Szövetség elnöke és Görcz Gergely Barnabás diákpolgármester helyezett el koszorút. A megemlékezés résztvevői szintén koszorúkat és gyertyákat helyeztek el a 83-as gyalogezred emlékművénél. Az ünnep műsort Prikazovics Ferenc moderálta, az Oladi Általános iskola diákjai tánccal és énekkel emlékeztek. A kisebbek Oláh Ibolya Magyarország című dalát énekelték el.

 

Tóth Kálmán beszédében kiemelte, hogy vitán felül áll, hogy ma a magyarság legnagyobb gyásznapja van. Ha egy ország elveszíti a területének 60-70%-át, akkor azt évek, de még évtizedek alatt sem tudja kiheverni. Magyarország azonban azóta is tehetségeket ad a világnak, annak ellenére, hogy a huszadik században sok jó nem történt velünk. Most azonban itt az ideje összefogni, kellenek olyan értékek és eszmék, amik összetartják az összes magyart.

 

Mára az jutott nekünk, hogy útlevél nélkül kirándulhatunk Szlovákiába, átmehetünk Burgenlandba, és egyre inkább egy normális, partneri viszonyt tudunk kialakítani a szomszédjainkkal. Úgy járhatjuk végig a trianoni Magyarországot, hogy magunkénak érezhetjük. Nekünk nem kell revízió, nekünk az kell, hogy minden határon túlra került honfitársunk őrizhesse az identitását és használhassa az anyanyelvét.

 

Azt szokták mondani, hogy Magyarország az egyetlen olyan ország, ami önmagával határos. Legyen így! Legyen közös a történelmi Magyarország, mert akkor a miénk is.

 

Fotó: Szombathely MJV Facebook-oldal

 

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Halálos baleset történt Sorokpolánynál
Egy gépkocsivezető vesztette életét abban a balesetben, amely a 8704-es számú úton történt a Sorokpolány térségében - adta hírül a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
legfrissebbek
Hatból hat: újabb zöld-fehér futsalsiker, a Kecskemét is meghajolt a Haladás előtt
A szombathelyiek 5-0-s győzelemmel tartották itthon a három bajnoki pontot.
Világsztárok az MSH színpadán
A jubiláló Művelődési és Sportház dicsőséges éveket, évtizedeket élt meg a rockzenében is. Ha valaki a nyolcvanas éveket böngészi, szinte hihetetlen dolgokra lel. Az elzárt határvárosban meghatározó lett a minőségi rockzene, világsztárok adták egymásnak a kilincset. Hihetetlen, kiket hallhatott és láthatott élőben egy mezei rocker.
Temetői séta lesz október elején
Orvosok és gyógyszerészek síremlékeit tekinthetik meg az érdeklődők a Szent Márton utcai temetőben október 5-én délután. A Szombathelyi Szépítő Egyesület rendezvényén a sétát Orbán Róbert vezeti.
SZEDIK: Tanuljunk együtt, egymástól, egy-másért!
Intézményünk fogyatékkal élő lakói és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola 4. osztályos tanulói egy közös participációs programban vesznek részt, melynek célja a társadalmi elfogadás és befogadás erősítésén alapszik, írja közösségi oldalán a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ.
Ötven vaddisznót lőttek ki a vadászok Szombathelyen
Augusztus 31-ig hat ütemben összesen 50 belterületen élő vaddisznót lőttek ki Szombathelyen, írja a szeptemberi közgyűlésre készült anyag.