km/óra
  2025.07.10., csütörtök  •  Amália napja
Lázár János megígérte: három éven belül megépül a kőszegi és a körmendi gyorsforgalmi

Lázár János megígérte: három éven belül megépül a kőszegi és a körmendi gyorsforgalmi

Fórumot tartott Szombathelyen Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki előtte a város polgármesterével is találkozott. A politikusi megbeszélésen elhangzott, koncesszióban három éven belül megépül az M87-es Szombathely és Kőszeg, az M86-os Szombathely és Körmend közötti szakasza, a projekt része lesz az északkeleti elkerülő is. Továbbra is „él” a januárban leegyeztetett szombathelyi útfelújítási program. 


Ki tudja, mire lesz jó még egy alkotmánybíró

 

Ha én nem vagyok ideges, senki ne legyen ideges, ezzel kezdte a szombathelyi Lázárinfót, Lázár János építési és közlekedési miniszter, Szombathely híres, tiszteletre méltó város, legyen az esemény méltó a város jóhíréhez, folytatta. A szónokot lehet utálni, de adják meg egymásnak a tiszteletet. Bárki, bármiről bármit kérdezhet, vázolta a játékszabályokat, majd arról beszélt, a szombathelyiek elveszítettek egy képviselőt, utalt az Alkotmánybíróság igazolt dr. Hende Csabára, viszont nyertek egy alkotmánybírót, ki tudja még, hogy mire lesz jó. (A Hende helyét átvevő, Ózdra koncentráló Csuzda Gáborról nem esett szó.)


A helyi Fideszt a jövő évi választásig Vámos Zoltánra bízták, az a feladat, hogy győzelemre vidd a csapatot, fordult a színpadon mellette álló főispánhoz.


Nem kis kihívás lesz, hiszen helyben  2019-ben és 2024-ben megvonták tőlünk a bizalmat a választók szeretnék ehhez Nemény polgármester úrnak gratulálni ehhez, felajánlva kormány és Fidesz-KDNP együttműködését Szombathely fejlesztése érdekében - szívesen segítünk minden szombathelyi boldogulásában, fogalmazott. 

 

Három éven belül megépülnek a gyorsforgalmi utak
 

Az azonnali kérdések és válaszok előtt a jelenlévőket az alábbiakról tájékoztatta a miniszter:

 

  • Találkozott dr. Nemény András polgármesterrel Vámos Zoltán főispán és Ágh Péter országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP), államtitkár táraságában – erről Vámos Zoltán posztolt is
  • Beszélgettek a város jövőjéről és a térség helyzetéről, hogyan lehet még jobb Szombathely életminősége, van fejlődés és gyarapodása város több projekthez  kért segítséget, egyebek mellett északi ipari park fejlesztéséhez. Szombathely a miniszter szerint speciális helyzetben van: a városnak Ausztriával kell versenyeznie, minden téren
     
  • A megbeszélésen egyetértettek abban, hogy a közlekedési hálózat fejlesztése az egyik legfontosabb teendő, ezért a kormány azt a döntést hozta, hogy három éven belül megépül az M87-es Kőszeg és Szombathely, valamint az M86-os Szombathely és Körmend közötti szakasza négy sávon (összesen 52 kilométer). Még az idei esztendőben (augusztusban - hangzott el később) koncessziós tenderre bocsátják mindkettőt, és a nyertes három éven belül köteles az projektet elkészíteni a kőszegi 160, a körmendi rész 180 milliárdba kerül, a magyar államnak 2027-től kell majd törleszteni a pénzt.
     
  • A kiviteli terveket a polgármester kérésére a miniszter megrendelte, ezek idén elkészülnek és  átadják a pályázat nyertesének, aki megfinanszírozza az építést. A város és megye képviselői "belealkudták" még a szombathelyi északkeleti elkerülőt is a két projektbe. 
     
  • Az autópálya bevételt hoz, mivel összeköti Ausztriát Szombathellyel, áruforgalmi, logisztikai és ipari beruházásokra nyit majd lehetőséget a városban és a térségben, erre az északi ipari park alkalmas, itt lehet vasúti-közúti, tárolási, logisztikai jellegű projekteket is indítani.
     
  • A két utat a miniszterelnök már 2015 megígérte, a covid és a háború megakadályozta, hogy az ígéret teljesüljön, de most már nincsen akadálya, még az idén kiválasztják azokat, akik ezt az utat megépítik
     
  • A város polgármestere és a képviselőtestület azért is lobbizott, hogy más közlekedési fejlesztések is történjenek. Az igény listát begyűjtöttem, két ígéretet tettem: 10 gyalogátkelő felújítását és biztonságossá tételét elvégzi a Magyar Közút még ebben az évben Szombathely belterületén állami utakon. A polgármester és a kormányhivatal vezetője közösen meghatározzák a korábbi megállapodáshoz képest mely belterületi, állami kezelésben lévő átmenő utakat kell felújítani, négyre más kötelezettséget vállaltam 1,5 milliárd értében, a terveit megrendeltem, a kivitelezőt kiválasztottuk, a megbízás kiadása folyamatban van. 

 

 

Lázár Jánosra várva: trombitaszó és sziréna

 

Az Ezredévi park Emlékmű felőli végén péntek délután hat órára meghirdetett Lázárinfó résztvevőinek létszámát nehéz megsaccolni, a területen sétány, kisebb tér, füves terület, járda, bokor, nagyjából minden is volt. így az érdeklődők több csoportra oszlottak.  A várakozókat a Lázár-fórumok állandó szereplője, Szabó Bálint szórakoztatta trombitajátékával. Szabó már délután megérkezett Szombathelyre, ezt hangszerének dallamaival jelezte is a város lakóinak. (A politikus-előadó pályafutását a 444.hu próbálta megrajzolni röviden.)

A fórum helyszínén Szabó Bálint a nem túl nagy színpadot foglalta el, ahonnét a szombathelyi sporteseményekről jól ismert biztonsági szolgálat szintén ismerős arcai próbálták letessékelni - kevés sikerrel. A szürreális előadás során Szabó Bálint egyszerre zenélt és élőzött telefonjával, miközben egy erős ember Jedi-erejével igyekezett rávilágítani arra, hogy az egybegyűltek jelentős hányada a miniszterre volna kíváncsi, nem pedig a Börtön ablakában és más örökzöldek fúvós verziójára.


 

A pár percet késő miniszterre várakozók egy részének nem tetszett Szabó előadása, ezt egy-két megjegyzéssel ezt ki is fejezték, de ettől még maradt a pódiumon. A megérkező miniszternek (azért neki is beszóltak: biztos vonattal jött) sem adta a helyét, sőt, egy kézi szirénát is bekapcsolt, de Lázárt nem tudta megzavarni, mert Vámos Zoltán együtt a tömegben állva kezdte a fórumot.

Végül Szabó lejött a színpadról, de az egyik résztvevő rátámadt, kiütötte a kezéből a telefont, előbb a biztonsági emberek léptek közbe, majd Szabó rendőri intézkedést kért. Az eseményeket itt lehet megnézni.


Szabó Bálinttól (balra) megpróbálták elvenni a hangszóróját
Szabó Bálinttól (balra) megpróbálták elvenni a hangszóróját

 

A rendőröknek még egy alkalommal kellett közbe lépni: a fórumon előtt a színpad előtti tömegben támadt tumultus, ezutána biztonságiak emeltek ki egy férfit, akit a rendőrök igazoltattak. Hogy pontosan mi történt, azt nem lehet tudni.
 

A fórumon egyébként nemcsak baráti kérdések hangzottak el, több érzehetően nem kormánypárti hozzászóló is kérdezett. A legnagyobb pfújolás viszont azt a bucsui illetőségű, Fidesz-eseményeken is feltűnt kérdezőt fogadta, aki arról érdeklődött Lázártól, hogy vajon a Tisza Párt miért hallgat a Pride és Ukrajna ügyében - az illető ugyanis így kezdte: Magyar Péter vagyok... Akadt olyan kérdező is, aki saját hatása alá kerülve annyira belekeveredett a mondandójába, hogy komoly fejtörést okozott annak kitalálása, hogy mire is lenne kíváncsi, a miniszter azonban megoldotta: simán kitalálta, mi lett volna a kérdés.

 

Brüsszel, Ukrajna
 

Hogy maga a fórum milyen volt? Hosszú, a miniszter több mint három órán keresztül válaszolt a kérdésekre. A szombathelyikenek szóló ígéretek mellett többször elhangzottak a kormány aktuális üzenetei - aki olvassa a kormányoldal médiáját, közösségi média üzeneteit és meghallgatja a péntek reggeli tézisket, annak sok újdonságot nem hallott. Brüsszel béna és gonosz, két politikai erő lesz a jövőben, akik több szuverenitást akarnak és akik kevesebbet, lehet választani. Ukrajna nem áll meg önállóan a lábán, a háború reális veszély, a békepárti politikának van esélye, különben háborúban megyünk. A 15 éves Orbán-kormányzásá összeségében sikeres, vannak persze hibák, de összeségében több a jó - mindehhez adatok számok, például, mekkora volt vesztesége Magyarországnak a második világháborúban (1 millió), annak apropóján, hogy Ukrajna segítése = háború, aki ezt teszi, az háborút akar.


Az a dolgom, hogy kidumáljam magát

A miniszter a Fidesz nevű termék eladása a nagyközönségnek nevű feladatot hibátlanul oldotta meg - a politikát közelebbb követő ismerős szerint: "benyomja a gombot és órákig képes folyamatosan beszélni". Hogy aztán a szavazók mennyire vevők minderre, az másik történet, a szombathelyi fórumon azért csak megkérdezték, hogy miért ad a kormány külföldi futballra és stadionokra pénzt. Lázár arról beszélt, hogy Magyarországon és azon kívül is belefér a kultúra és sport támogatása a költésgvetésbe, ráadásul odaát ezek közösségmegtartó erőnek számítanak. Azért az utóbbi vonalba az eszéki stadion, vagy a topolyai csapat (ami tipikus sportvállalkozás) hogyan illeszkedik, azzal lehetne vitatkozni. Más témákban páran meg is próbálták (a közlésekhez és kinyilatkoztatásokhoz szokott kemény magnak ez annyira nem is tetszett), Lázár közölte velük, hogy neki az is a dolga, hogy az ilyen esetekben "kidumáljam magát". 


Megvagyok a közéleten túl is


A szombathelyi logisztikai központról az autópályak megépítésével párhuzamosan lehet majd beszélni, erről is szó volt a polgármesterrel folytatott beszélgetésen, erről a fórum után beszélt a nyugat.hu-nak. Egy munkacsoportot hoztak létre Csepreghy miniszterhelyettes vezetésével, ehhez csatlakozott Vámos Zoltán is: cargo-központ épülhet Szombathelyen, üzleti tervek már készülnek. 

Lázár nem indul egyéniben a 2026-os választáson, de egyre több találgatás van arról, hogy miniszterelnök-jelölt lehet. Mese és zagyvaság, válaszolta, 2026-ig állapodtam meg a miniszterelnökkel, utána meglátjuk, hogy mi lesz, jól meg vagyok a közéleten kívül is, de  a haza szolgálata elől sem ugrok el. Most arra koncetrálok, megtartsuk és elnyerjük a választók bizalmát, meglátjuk, hogyan döntenek, mondta a nyugat.hu-nak adott rövid interjújában. 


 

A fórum teljes hosszában itt nézhető vissza.


 


Fotók: Pataki Gergő

Boríítókép: Facebook/Vámos Zoltán

 

kapcsolódó cikkek
Magyarország egyik legértékesebb telkéről tárgyalt Lázár Jánossal dr. Nemény András (videóval frissítve)
Magyarország egyik legértékesebb telkéről tárgyalt Lázár Jánossal dr. Nemény András (videóval frissítve)
A szombathelyi 290 hektáros egybefüggő északi iparterületről van szó, amit az építési és közlekedési miniszter kivételes adottságú, óriási lehetőséget biztosító ingatlannak nevezett, és amire közösen keres befektetőket a kormány a várossal. Az biztos, hogy hamarosan ide befektető fog érkezni, mondta Lázár, és az is a pakliban van, hogy ez GySEV Cargo lesz. Nem jött üres kézzel Szombathelyre: útfelújításokat, zebraépítéseket jelentett be, és a Kőszeg-Szombathely-Körmend tervezett gyorsforgalmik kapcsán is szolgált új információkkal.
Lázár János: méltányos megoldás Szombathelynek
Lázár János: méltányos megoldás Szombathelynek
Méltányos megoldás Szombathely számára, így számolt be Lázár János miniszter a Facebook-oldalán a város Volán tartozásának rendezéséről.
címkék
kapcsolódó cikkek
Magyarország egyik legértékesebb telkéről tárgyalt Lázár Jánossal dr. Nemény András (videóval frissítve)
Magyarország egyik legértékesebb telkéről tárgyalt Lázár Jánossal dr. Nemény András (videóval frissítve)
A szombathelyi 290 hektáros egybefüggő északi iparterületről van szó, amit az építési és közlekedési miniszter kivételes adottságú, óriási lehetőséget biztosító ingatlannak nevezett, és amire közösen keres befektetőket a kormány a várossal. Az biztos, hogy hamarosan ide befektető fog érkezni, mondta Lázár, és az is a pakliban van, hogy ez GySEV Cargo lesz. Nem jött üres kézzel Szombathelyre: útfelújításokat, zebraépítéseket jelentett be, és a Kőszeg-Szombathely-Körmend tervezett gyorsforgalmik kapcsán is szolgált új információkkal.
Lázár János: méltányos megoldás Szombathelynek
Lázár János: méltányos megoldás Szombathelynek
Méltányos megoldás Szombathely számára, így számolt be Lázár János miniszter a Facebook-oldalán a város Volán tartozásának rendezéséről.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Idén több lakás vált a tűz martalékává Vas megyében
Huszonöttel több lakástűz az első félévben, mint 2024 hasonló időszakában 2025 első félévében 86 lakóépület gyulladt ki, 25-el több, mint 2024 első hat hónapjában, olvasható a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóközleményében.
Közösségi lekvárfőzéssel ünnepel pénteken az 50 éves Vásárcsarnok
Július 11-én pénteken 9 és 11 óra között a Hunyadi út felőli, előtetők alatti külső asztalsoroknál lekvárfőzéssel ünnepel az 50 éves Vásárcsarnok.
Nyerges vontatóval ütközött egy Fiat Ausztiában, meghalt a magyar sofőr
Egy 32 éves magyar férfi szenvedett halálos autóbalesetet Tirolban a Brenner autópályán Matrei am Brenner közelében kedd este. A férfi egy nyerges vontatóval ütközött. Az ütközés következtében a személygépkocsi a nyerges vontató alá szorult, olvasható az ORF magyaroknak szóló cikkében.
Mutatjuk az Otthon Start Program feltételeit
Várhatóan szeptembertől indul az Otthon Start Program, ami fix 3 százalékos kamatú lakáshitelt kínál azoknak, akik az első saját tulajdonú lakásukat vagy házukat vásárolnák meg. Nem érdemes azonban őszig várni, célszerű már most elkezdeni a felkészülést, így a program indulásakor az első között kaphatod meg a lakáshitelt. Azért is érdemes időben lépni, mert nem tudni, meddig lesz majd elérhető a szuperolcsó lakáshitel - figyelmeztet Hargitai-Szabó Katalin, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Kékszalag: több hajó is feladni kényszerült a versenyt
Több hajó, köztük a végső győzelemre is esélyes Process Solutions, Audax Django és Team Suzuki is feladta a csütörtök reggel 9 órakor elrajtolt 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat, az élen haladó MLS Raiffeisen Fifty-Fifty rekordgyanús idővel fordult Keszthelynél.