km/óra
  2024.10.13., vasárnap  •  Kálmán, Ede napja
Lakossági fórum: térbeli problémák

Lakossági fórum: térbeli problémák

Lakossági fórumot tartottak szerda este az Éhen Gyula téren, miután az elmúlt hónapokban többször is bekerültek a környék problémái a közösségi médiába. Mint kiderült, a közterület-felügyelet, a rendőrség és FÉHE igyekszik azokat a gondokra megoldást találni, amelyeket egy jól működő szociális rendszernek és megfelelő törvényeknek kellene orvosolniuk.

Gyakorlott fórumjáróként elsőre különösnek tűnt a Blaguss-iroda melletti, szabadtéri helyszín, de aztán nem volt különösebb probléma vele. Bokányi Adrienn képviselő mellett ott volt Kelemen Krisztián képviselő, a Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság Ágoston Sándor a szombathelyi közterület-felügyelet irodavezetője, Németh Klára, a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Kft. ügyvezető igazgatója, Takács Zoltán alezredes, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztály Vasúti Alosztályának vezetője , Tóth Gergely, a Blaguss kirendeltségvezetője. Ők tájékoztatták a több tucatnyi összegyűlt lakót és igyekeztek a felmerült kérdésekre válaszolni.

 

Kiütött emberek

 

De mi folyik az Éhen Gyula téren, amiért erre az eseményre sort kerített a város és a közterület-felügyelet.  Ha csak a médiabeszámolókat nézzük, akkor időrendben egy júliusi bejegyzéssel kezdődött minden, ekkor posztolt egy szombathelyi polgár egy képet arról, hogy bódult állapotban lévő emberek fekszenek a padokon. Ebből aztán több cikk is született az egyik hírportálon, egyebek mellett arról is írtak, hogy egy hajléktalanokból álló csapat vándorol a Szent Márton tér és az Éhen Gyula tér között. A vasútállomás előtti területen teljesen otthon érzik magukat, padokon, a fűben fekszenek, a környéken lakóknak mindez áldatlan állapotokat, beszennyezett közterületet és egy érthetetlen módon  – és nincsen jobb szó rá – időnként súlyosan telefosott kapualjat (a Széll Kálmán u. 51. mellett) jelentett.  Egy ott élő lakó úgy jellemezte a nyáron eldurvuló helyzetet, hogy egész egyszerűen vécének használták a téren tanyázók a bejárót és annak falát, az ezzel járó szagokat pedig a hőség csak fokozta. Az Éhen Gyula tér házsorai mögötti belső udvar házaihoz vezető kapualj többször is szóba került szerda este. 


Nem csoda tehát, hogy sokan összegyűltek a meghirdetett fórumra, ahol aztán szépen lassan kiderült, mivel is állunk szemben. Bokányi Adrienn felvezetőjében elmondta, „ a téren tapasztalható dolgok zavarják az itt élőket, az ideérkezőket, a közlekedőket, és a polgárok valami megoldást várnak tőlük ezzel kapcsolatban”. 
 

A nyári írások után nyílt levélben reagált Németh Klára.  A FÉHE vezetője azt írta, „ A hajléktalan, szereket használó, alkoholos állapotban levő, súlyos pszichiátriai beteg, gyakran kizáró, korlátozó gondnokság alatt lévő emberek okkal kerültek ebbe a helyzetbe (igen, gyakran saját hibájuk is közrejátszik), a hajléktalanság az egyik jellemzőjük – ami alkalmanként a legkevesebb. (…) „A szociális szférában dolgozó munkatársaim sokszor az ellátotti kör stigmáit magukon viselve dolgoznak akkor is, ha télen rettenetes hidegben órákig kérlelik a hajléktalan személyt, hogy fáradjon a szállóra, és akkor is, ha széklettel szennyezett, magatehetetlen állapotban kísérik a melegedőbe. A kollégáimnak sokszor az átlagember számára megdöbbentő, félelmetes helyzeteket kell kezelniük, értem ezalatt az agresszió, az erőszak előfordulását is.”


 

A helyzet és a jelenleg rendelkezésre álló jogi eszközök leírását Ágoston Sándor, a közterület-felügyelet irodavezetője vállalta magára, a szociális munkások és a rendőrség mellett az ő kollégái vannak „ a frontvonalban” és ő maga pedig a személyes kommunikáció híve”, mivel a közösségi médiában való üzengetést nem tartja célra vezetőnek. Bemutatta röviden, hogy mit is kell tudni „a hajléktalan életmódot folytató személyeknek jogsértő viselkedéséről” – hivatalosan így hangzik mindaz, amivel a környékbeliek találkoznak. Az irodavezető beszámolt arról, hogy ugyanezzel a problémával szembesültek tavaly-tavalyelőtt, akkor a Zanati utca elején, a hajléktalanszálló környékén alakult ki hasonló helyzet. Oda kamera került ki, a felvételek alapján pedig a rendőrség és közterület-felügyelet megtette a szükséges lépéseket. Az irodavezető elmondta, 0-24 órában figyelik a monitorokat, a fejlesztésnek köszönhetően tárolják a felvételeket, amelyek kiváló minőségűek („azt is meg lehet mondani, kinek mennyi aprópénz van a kezében”) és a hatóságok élnek is lehetőséggel, megindítják az eljárásokat a szabálysértők ellen. „Csak ezekről önök már nem értesülnek”, mondta Ágoston Sándor, és példaként a közeli, vasúti kerékpártárolóra utalt, amely szintén megfigyelés alatt áll, így sikerült több tolvajt is elkapni, illetve lopást megakadályozni. 

 

Új helyet keresnek

 

Az Éhen Gyula téren tapasztaltak megoldása nem egyszerű: a hajléktalanoknak is élniük kell valahol. Ha a hatóságok nekilátnak „rádolgozni”, azaz koncentráltan foglalkozni egy-egy általuk használt területtel, akkor  az addig ott tanyázók felkerekednek és elindulnak nyugodtabb helyet keresni – nem nehéz összerakni, hogy most is ez lesz a helyzet.


–    Amikor két évvel ezelőtt elkezdtük kezelni a Zanat út környékét, akkor utána a Fő téren bukkantak fel ugyanazok az emberek – mutatta be az események kronológiáját az irodavezető. – Ezen jogosan háborodtak fel a belvárosban élők, ezért onnét kiszorítottuk őket, így kerültek az Éhen Gyula és a Szent Márton térre. Ezt érzékelve fokozott ellenőrzést rendeltem el május hónaptól a vasútállomás környékére. A lakossági visszajelzésekből úgy érzékeljük, hogy a polgárok megköszönik és segítik a munkákat. Viszont nekünk is megvannak a fizikai korlátaink, a közterületi járőrszolgálatot 20 fő látja el, ezzel a létszámmal dolgozunk a 75 ezres városban.  

Azt elvárni a közterület-felügyelettől és a rendőrségtől, hogy ne legyen hajléktalan a városban, az szép álom, fogalmazott az irodavezető: jogszabályok tiltják a fedél nélküli emberek üldözését. Ráadásul az Éhen Gyula téren nemcsak ők láthatóak, hanem a más településről érkezett vendégmunkások is. Amíg valaki nem követ el szabálysértést (szemetelés, alkoholfogyasztás közterületen, köztisztasági szabályok megszegése – utóbbi takarja azt, ha valaki nyilvánosan végzi el a dolgát)  addig nem szankcionálható. Május óta a közterület-felügyelet összesen 160 esetben intézkedett jogsértő cselekmények nyomán az Éhen Gyula téren – ebben figyelmeztetés, bírság, egészségügyi intézménybe szállítás is benne van. Az ugytudjuk.hu főszerkesztőjének Farkas Balázsnak kérdésére Ágoston Sándor elmondta, az intézkedésekben minimum háromszor szerepelők száma hét, „velük kell napi szinten megküzdenünk az Éhen Gyula és a Szent Márton téren”. 


A jelenlévők egyébként érékelték az erőfeszítéseket, a kérdéseikből, hozzászólásaikból kiderült, hogy az egyik legnagyobb problémát a Széll Kálmán utca 51. melletti bejáró és az abban tapasztalható állapotok jelentik. Volt olyan polgár, aki afelől érdeklődött, hogy kinek adhatja át a takarítási stafétát, mivel úgy érezte, a lakásszövetkezet és a hatóságok között elveszhet az ügy, ezért maga szerzett be a drogériában takarítóeszközöket és nekilátott lemosni a gyalázatot, ami meglehetősen sziszifuszi küldetésnek tűnt. Bokányi Adrienn válaszából kiderült, hogy az átjáró  tisztántartása, illetve  rendbetétele a lakásszövetkezet feladata. Az egyeztetések során kiderült, hogy az erre fordítható összeg véges, ezért a város felajánlotta, hogy a SZOVA végzi el a takarítást. Ehhez azonban szükség van arra is, hogy probléma eljusson az önkormányzathoz vagy a képviselőhöz – ennek leggyorsabb útja, ha a közterület-felügyeleten keresztül jelzik a polgárok a problémát. A szeptemberi közgyűlésre bekerül az a javaslat, hogy térfigyelő kamerát telepítenek a Széll Kálmán utcába, ennek hatékonyságáról már beszélt az irodavezető. (A terület egyébként körzethatár, a Széll Kálmán utca Putz Attilához, az Éhen Gyula tér házsorai Bokányi Adriennhez tartoznak.)


Kelemen Krisztián képviselő és bizottsági elnök ennek kapcsán elmondta, a város az elmúlt három évben 50 millió forintot költött új eszközök beszerzésére, ezek éjjellátók és 40-szeres nagyítási zoommal rendelkeznek. egy-egy felvevő 1,8-4 millió forintba kerül, összesen 82 figyeli a várost. A mobilkamerákat a Parkerdőben és hulladékszigeteknél veti be a város – jó eredménnyel. 

 

Országos probléma

 

A helyiek elmondták azt is, hogy a közterület-felügyelet jelenlétének köszönhetően sokat javult a helyzet, de még így is gyakran hevernek a téren öntudatlan állapotban emberek. Ágoston Sándor arra biztatta a környéken élőket, hogy minden esetben tegyenek bejelentést vagy a közterület-felügyeletnek, vagy a rendőrségnek. A hajléktalanság országos probléma, mondta az irodavezető, igazi megoldás nincsen rá, és az Éhen Gyula téren élőket nem vigasztalja, hogy Szombathelyen sokkal jobb a helyzet, mint mondjuk Budapesten vagy Tatabányán. Egy Vasút utcai lakos ara hívta fel a figyelmet, hogy az új visszaváltási rendszer egyik hozadéka, hogy az összenyomott műanyagpalackokat a téren igyekeznek eredeti állapotba hozni a hajléktalanok, a meglehetősen zajos művelet nyári éjszakákon komolyan zavarja a nyitott ablaknál alvó polgárokat. 


Felvetődött az is, hogy segítene-e a problémákon, ha lenne nyilvános illemhely a téren. Az irodavezető szerint nem igazán, a Fő téren hiába van nyilvános vécé, egyik-másik kapualjat vagy a Thököly utcai biciklis aluljárót „kedvelik” a hajléktalanok. Egyszerűen más a tudatállapotuk, mint a jogkövető állampolgároknak, magyarázta Ágoston Sándor, nem igazán érdeklik őket az az olyan kérdések, hogy hol mit lehet. Ugyanez a helyzet a büntetéssel, mivel semmijük nincsen, nem foglalkoznak vele, az irodavezető részletesen elmagyarázta, hogyan „változnak át” elzárásra az összegyűlt bírságok, de a lecsukott személyek előbb-utóbb szabadlábra kerülnek. 


A vasúti alosztály vezetője, Takács Zoltán elmondta, hogy a járőreik is igyekeznek besegíteni a helyzet kezelésébe – a környékbeliek ezzel együtt nagyobb rendőri jelenlétet szeretnének. Szóba került még, hogy a Széll Kálmán utcai tömbbelső garázsai elé (ahol tilos megállni) rendszeresen beparkolnak az autók – az irodavezető szerint ez az egész városban probléma és a munkájuk jelentős részében ilyen bejelentésekkel foglalkoznak. 
 

Lesznek-e még fedett buszvárók a téren, erről is érdeklődött az egyik helybeli. Bokányi Adrien válaszában elmondta, a Blaguss-szal közösen alakítják át a teret, több zöldterületet hoznak létre, a cég pedig buszközlekedéshez szükséges lépéseket teszi meg – erről Tóth Gergely beszélt. A kocsiállásokat közelebb vitték az állomáshoz, hogy kevesebbet kelljen gyalogolni, megújították a forgalmi épületet és terveben van az esőbeállók áthelyezése és optimalizálása is. 
Németh Klára, a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. (FÉHE) vezetője is a törvényi háttérről beszélt, a magyar jogrendben nem fogalmazták meg, ki tekinthető hajléktalannak. A FÉHE utcai szolgálatot szociális dolgozói (akik szintén négyen vannak) nem kényszeríthetik be az ellátórendszerbe a hajléktalan személyeket, így egyre nehezebben tudják a feladataikat elvégezni.

A meglehetősen hosszúra nyúlt fórumot Ágoston Sándor azzal a környéken lakókhoz intézett kéréssel zárta, hogy jelentsenek be mindent, még pedig azonnal: fekvő embert, szemetelést, minden rendellenességet, mert csak akkor tudnak intézkedni. „Este tízkor hiába küldenek a képviselőnek vagy a médiának egy képet arról, hogy reggel hétkor valaki a bokor alatt hevert, attól a probléma nem oldódik meg.”
 

A megyei pártlap a júliusi írások után egy hónapot várt, majd a Fidesz számára megsemmisítő eredményt hozó választás előtt alkalmazott, de eredményesnek nem nevezhető ittmindenpocsék (hogy ne használjunk konkrétabb jelzőt) irányvonal mentén apokaliptikus képet festett a térről:
„Szerdán ottjártunkkor a közterületen a csikkeket éppen összesöprögették, a Féhe NKft. utcai szolgálatának autója pedig elhaladt az állomás előtt. Az Éhen Gyula tér összképén mindez persze nem sokat segített: hiszen a nyári hőségben egymás mellett sárgállott a lehullott falevél és a sok helyütt kiégett fű. A szeméttel teli hulladéktároló, valamint a rozsdával és leszabott plakátokkal „díszített” hirdetőoszlopok siralmas városképi hatása mindent felülírt. Isten hozott Szombathelyen! – fogadja a kép a vasi megyeszékhelyre vasúton érkező középiskolást, egyetemi hallgatót, dolgozót...”
A saját hatása kerülő szerző azzal a vörös farokkal (ifjabbak kedvéért: a cikk azon része, amely a párt üzenetét hordozza), megtalálta egyik lehetséges okát annak, hogy miért fogy Szombathely lakossága:
„Összefoglalva: a hajléktalanhelyzet egyelőre marad, virágok lesznek.  Mit tehetnénk? Ígérjük, nem csodálkozunk, ha Szombathely lakosságszáma tovább csökken majd.”

 

Fotók: Bonyhádi Zoltán

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Pocak nyugállományba készül
Pocak elmúlt 10 éve robbanóanyag-kereső kutyaként telt. Ez egy speciális szakterület és stabil fizikai állóképességet kíván.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Mediterrán növényekkel kísérletezik ez a szombathelyi őstermelő
Különleges, leginkább a mediterráneumban honos gyümölcsöket termeszt köveskáli ültetvényén egy szombathelyi, három diplomás őstermelő, akit a felfedezés öröme, a gyümölcs kertészetben megtalált flow vezet hétről hétre a fák közé, hogy ott megtalálja a boldogságot. Most éppen a pisztácia a sláger nála, de a négy hektáros birtokon több mint 400 fajta gyümölcsfa várja a hetente kétszer érkező gazdát, Badics Lászlót.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Vármegyei II. osztály, északi csoport: továbbra is remek szériában az éllovas Kőszeg, négyet rúgott a Jánosháza és az Alsóújlak is
A Bozsok és a Spari összecsapása a 65. percben félbeszakadt. A Lukácsháza és a Répcelak is hazai környezetben diadalmaskodott, utóbbi kétgólos hátrányból tudott fordítani a hosszabbításban. A Szeleste Bükön hagyhatta el győztesen a játékteret.
legfrissebbek
Vármegyei I. osztály: gólzáporos hazai győzelmek, pontosztozkodás Celldömölkön
A Király SE, az ISA Haladás, a Csákánydoroszló és a Vasvár is magabiztosan tartotta otthon a három bajnoki pontot.
SZKKA: Hatalmas küzdelemben döntetlen a Vasas ellen (Képgalériával frissítve)
Az NB/I-es női kézibajnokság 5. fordulójában a Vasas látogatott a Haladás Sportkomplexumba. A fővárosiak az első félidőben jobbak voltak, de a szünet után Kulcsárék egyenlítettek, sőt, a vezetést is átvették. Az utolsó percben az ikszért támadhatott az SZKKA - ami sikerült is.
Az ötös lottó nyerőszámai
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón.
Villamos-nap a nosztalgia jegyében
50 éve, 1974. augusztus 20-án csilingelt utoljára a szombathelyi villamos. Ennek emlékére Villamos-napot tartottak szombaton a Smidt Múzeumban. Kamarakiállítás nyílt, villamostörténeti előadás hangzott el, a gyerekeket társasjáték várta, a villamoskocsiban szabadulószobát rendeztek be, modelleket és maketteket mutattak be, végül pedig az érdeklődők sétát tettek az egykori megállók között.
Az Európai Bizottság tájékoztatást kér a Temutól a piacterén illegális termékeket értékesítő kereskedőkről
Az Európai Bizottság megkereséssel fordult a Temu kínai online kereskedelmi óriásvállalathoz, részletes tájékoztatást kérve arról, milyen intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy megakadályozza az illegális termékeket értékesítő kereskedők jelenlétét a platformon - közölte a brüsszeli uniós testület.